Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Kerecsényi Edit: A tüzelőberendezések változása Dél-Zalában a 19. században

28. kép. Zalaújlak, Fő u. 54. számú tömésfalú ház hátsó szobájának részlete az 1900 táján átépített takaréktűzhellyel (1965.) Az erre épített tüzelőtér mindig hasáb formájú, és általában három sor "kötésbe rakott" tálas szem alkotja. A sarokszemek fél szélességű oldala többnyire domború mintázatú. A kályha válla eltérő szélességű, és nyolc terjedelmes, tagolt peremű elem alkotja. A felső, hengeres rész csaknem mindig három sor szintén kötésbe rakott tálas szemből áll. Ezt fent a henger domborulatát követő pártázat, "csipke" szegélyezi. A kályhák tetejére a fazekas többnyire tetődíszt, "kályhagombot", "kályhacímert" is helyezett, ez azonban a többszöri átrakás során bizonyára összetört, ezért csak kevés maradt az utókorra. Az eltört szemeket újabbakkal vagy más kályhából megmaradtakkal pótolták. Az átépítést gyakorta az alsó, mintázott táblasor sem bírta ki. Ezért azt a fazekas újabb, a polgári cserépkályháknál használatos, gipszsablonba préselt, felfelé tagoltan keskenyedő lábazati szegéllyel helyettesítette. Az 1890 körül átrakott vagy akkortájt újonnan rendelt kályhák hengeres részébe - nyilván a takaréktűzhelyek hatására - általában már sütőt is építettek. Ez főleg az étel melegítésére vagy melegen tartására szolgált, ám egy jó sütőben a burgonya is megsült. A szobákban talált cserépkályhák közül a három legjellegzetesebbnek közlöm a fényképét használati adataikkal valamint a ház leírásával, amelyben álltak.