Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)
H. Csukás Györgyi: A mernyei uradalom épületei a 18-19. században
Az 1859-es összeírásokban megjelenik-elsősorban Dobsza környékén és Mernyén - a vert zsúp fedés. Olyan épületeknél említik, amelyek az 1830-as években, vagy azt követően épültek. Nagyobb elterjedtségnek csak Dobsza környékén örvendett ez a fedésmód. 85 Fogyó számban bár, de azért előfordul a fazsindely is, amelyet rangos épületek, plébániák, tiszti lakok mellett előszeretettel használtak malmok, magtárak fedésére is - ebben ui. nem szaporodik el úgy az egér, mint a zsúptetőkben. Többször előfordul a nád és zsindely együttes alkalmazása, amikor csak az eresz feletti sávot fedték zsindellyel, felette nádtető volt. Mindezek mellett a század eleje óta terjedt a cserépfedés is. Először csak plébániák, árendásházak, rangosabb tiszti lakok fedőanyagaként, de egyre általánosabbá vált magtáraknál, birkaakloknál is. Az 1840-es években már többlakásos cselédházakat is fedtek cseréppel. Ha pénzhiány miatt ideiglenesen zsúppal fedtek is egy-egy épületet, a jövőre gondolva a tetőt gyakran már cserép hordására alkalmasan készítették el. 86 A cserepet - nemcsak a kúpcserepeket - meszesmalterral erősítették fel. Ennek ellenére előfordult, hogy a szél levitte a magtár fedelét, ezért visszatértek a zsúpfedéshez. A tetőformák a 19. század elején igen változatosak. Még mindig gyakoriak a mindkét végén lekontyolt, egész farazatos házak, és elsősorban gazdasági épületek. Mellettük szaporodnak a félfarazatos, csonkakontyos tetők is, amelyek zsúp-, nád-, zsindely-, sőt olykor cseréptetőknél is előfordulnak. A csonkakontyos tetők elterjedése a mernyei uradalomban időben egybeesik a zsúpfedés térnyerésével, a 18. századi szalmatetős és nádtetős épületek ui. még szinte kivétel nélkül mind kontyostetősek voltak. A 19. századot megérő szalmatetős épületek is mind lekontyoltak. Gyakori, hogy az épület utcai homlokzata fél-, hátsó homlokzata egész farazatos. Előfordulnak a forrásokban csapott farazatúnak nevezett, kiscsonkakontyos tetők is. A század közepe felé azonban egyre gyakoribb lesz a csúcsfalas tető, amely elsősorban a cserépfedéllel együtt terjed. Gyakori az a változat is, hogy az épület utcai homlokzata csúcsfalas, hátsó homlokzata farazatos. Az épületleltárak ugyan nem említik, a fennmaradt tervrajzok alapján valószínűsíthető, hogy a csonkakontyos és csúcsfalas házaknak általában falazott oromzata volt. Az épületek külső megjelenéséről az összeírások, épületleltárak nem szólnak, csak a reprezentatívabb épületek fatáblás, vasrácsos ablakairól emlékeznek meg. Néhány árendásház, iskola tervrajzán vakolatdíszes homlokzat látható, nem tudjuk azonban, hogy a megvalósult épületek milyenek voltak. 85. Ez arra mutat, hogy Stájerország és Szlovénia felől terjedt el, az Alföldhöz közelibb birtokrészeken ui. nem számottevő a terített zsúptetők száma. ZENTAI Tünde 199a. 215. 86. SZENTIVÁNYI Béla 1943. 367.
