Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

H. Csukás Györgyi: A mernyei uradalom épületei a 18-19. században

3. kép. Taszári épületek 9/2., 3. 1. Régi sövényfalú árendásház, udvarán pálinkafőzővel, istállókkal, mészárszékkel, fából épült pincével; 2. Urasági fából épült pince; 3. Romos, sövényfalú kocsmaépület. Az égetett tégla használata még szórványos, elsősorban konyháknál fordul elő, melyeket már kéménnyel láttak el. Tégla felhasználására már a század közepéről is vannak adatok, Hrabovszky Antal bérlő halálakor, 1858ban ui. Mernyén 21000, Göllén 20000 téglát vettek leltárba.

16 Keresztfejes boronafaka csupán egyetlen dobszai magtár esetében utal konkrétan az összeírás, de valószínűleg a "lignea" megjelölés alatt legtöbbször boronafalat kell érteni. Ez leggyakrabban pincéknél fordul elő. A sövényfalat ez az összeírás „ex sepibus exstructa", „ex sepibus luto oblitis" (sövényből készült, sárral tapasztott) körülírással jellemzi. Az 1804-es összeírásban „ex virgultis lino/argillo obducti" meghatározás szerepel. Egyikből sem derült ki, milyen is volt a sövényfal szerkezete, erre csak a 19. századi összeírásokból kapunk feleletet.

17 A még akkor is fennálló példányok talpra, oszlopokra épültek, sövénnyel, (fonyással) rekesztve, sárral betapasztva. Az épületek födéméről, tetőszerkezetéről - metszetrajz és leírás híján jóformán semmit sem tudhatunk meg. Egyetlen göllei adat szól a megroppant szelemenről, amelyet a kontyos tetőből következően ollószár tarthatott. Az épületek elenyésző kivétellel kontyostetősek, fedőanyaguk legtöbbször szalma, ritkábban - a rangosabb épületeknél - nád. Utóbbi csak Göllén és Attalán 16. OL E 156. UeC. Fasc. 94. N. 39. (1758) 17. ZENTAI Tünde 1989a. 15. is hangsúlyozza, hogy az e korszakból fennmaradt összeírások legtöbbször figyelmen kívül hagyták, hogy vázas-szerkeztű volt- e a sövényfalú épület.