Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Ksenija Markovic: Adalékok a szláv lakáskultúra folytonosságához

nyem szerint - nem került volna sor. A valóság etnológiai dokumentálása során azt tapasztaljuk, hogy az urbanizáció, az iparosodás és a migráció következtében megdőlnek a történelem azon szakaszai, melyekkel bizonyít­ható MICKIEWICZ-nek azon romantikus elképzelése, hogy a szlávok békés népek és különféle téren és szinteken könnyen visszaszoríthatok. Kiindulva Antun RADIÓ-nak (1868-1919), a horvát etnológia megteremtőjének gondolata­iból, miszerint: „az életében, amely önmagában örökös változást jelent, éppen azt és csakis azt nevezzük kultúrának, ami valamiféle határozott, állandó for­mát ölt, egyszóval a forma és a stílus teremti a kulturális hagyományt" -, azt valljuk, hogy a lakáskultúrának az egyik legjelentősebb szegmentuma a lakó­ház típusa. Azon tény, hogy egy adott nép ugyanazt az alaprajzi formát ismétli évszázadokon át, etnológiai ténnyé válik, és az etnológus érdeklődésének középpontjába kerül. Az etnológiában a kultúrtörténti irányzat egész sor információt képes nyújtani a folytonosságról, a hagyományokról, az etnogenetikai folyamatokról, az ismeretelméletről, a heveny transzformációról, melynek részesei vagyunk, de előidézője lehet az azonos értékű kutatások igénylésének, a hagyományok pozitív, illetve negatív tanulmányozásával, meghatározásaival, amelyből vég­eredményképpen következik a pozitív értékek megőrzésének, irányításának és előmozdításának igenlése is. Hogy az adott hagyomány milyen régi, hogy honnan ered, miért és milyen mértékben jelentős ma az egyes ethnosz szempontjából, mindez etnológiai kérdések sorozatát képezi a kultúrtörténet értelmezésének folyamatában. A lakóház alakjának tanulmányozása szempontjából, melyet a települési kultúra nagyobb etnológiai témakörén belül kívánunk elvégezni, leglényege­sebbek az alábbiak: 1. alaprajzi aspektus - a lakóház jellegzetes típusa; 2. a helyiségek funkcionális aspektusa - alvás, étkezés, a ruházat elhelye­zése, bejárati helyiség stb.; 3. nyelvi aspektus - az egyes helyiségek elnevezése; 4. etnikai aspektus - a nép, ethnosz, amelyik az adott helyiséget lakja, különös tekintettel az építőkre és eredetükre. Lubomir NIEDERLE „Zyvot starych Slovanu" című művének egyik té­mája a „Slovansky pribytek a dvur" az európai prehistorikus településformá­kat vizsgálja, és eközben PROKOPIUSZ-t, CAESAR-t, TACITUSZ-t idézve a szláv lakóházak leírását közli az i. e. 1. századtól az i. u. 6. századig. Lubomir NIEDERLE szerint a szlávok életmódjuk meghatározó fordulatait időszámításunk után élik meg, mivel szerinte ekkor kezdik el állandó letelepe­désüket. A hagyományos építkezési kultúra régészeti adatai alapján szembe­tűnően bizonyítható, hogy a szlávok az 5-8. században a cseh földterület lakosaiként igyekeztek maguknak állandó, biztos védelmet és nyugodt életkö­rülményeket biztosítani, ami fokozatosan erős és tartós letelepedéshez, lakó­házak építéséhez vezetett el. Nem mondható el, hogy a szlávok lakóépületei valamiféle szegényes kunyhócskák volnának csupán, ahogy erről PROKOPI­USZ forrásmunkái szólnak, hanem támaszkodnunk kell a szerzőnek a korszak gazdaságáról nyújtott értékelő elemzéseire, és a korszak idején meglévő magasan fejlett római-bizánci építészet remekeiről írott ismertetéseire is. így

Next

/
Oldalképek
Tartalom