Velekei József Lajos: A MINDENSÉG ÖLÉBEN (Kiállítási katalógusok - Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

VOTUM PROFANUM Velekei József Lajos kiállítása „Az örök egymásután, amelynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés. " (Weöres Sándor) Velekei József Lajos tárlata és egész alkotói tevékenysége kapcsán használhatjuk az „összműveszet" kifejezést, hiszen szobrokat, festményeket, grafikákat egyaránt készít. Sőt ezeket a kiállítótérben meghatározott koncepció szerint installálja. De ne gondoljuk, hogy az „összművészet" modern megfogalmazás. Bár a szókapcsolat viszonylag újkeletű (XX. századi találmány), de amit jelöl az a legősibb müvészetfogalomra utal. Hiszen eredetileg a művészet egységet jelentett, egy és oszthatatlan volt. Az ősi időkben, amikor még nem létezett a modern korok értelmezése szerinti, tudatos művészetfelfogás, akkor az általunk utólag a művészet fogalomkörébe sorolt képek, tárgyak, eredendően a varázslás körébe tartoztak. Tehát a mai fogalmainkkal „művészetnek" nevezett tevékenység, mágia, annak művelője a mágia mestere, sámán volt. Ehhez az ősi művészetértelmezéshez kapcsolhatók Velekei József Lajos alkotásai, műfajtól függetlenül, legyenek azok akár szobrok, akár festmények illetve grafikák. A címben használt 'votum profanum' (profán fohász) kifejezés is utal Velekei József művészetének legalapvetőbb sajátosságára. Arra, hogy a legősibb és legtermészetesebb, minden modorosságtól és mesterkéltségtől mentes eszközökkel szakrális, pontosabban mágikus műveket hoz létre. Ezt címével is jelzi Mágia szobra, amely az átalakulásról, a metamorfózisról szól. Az ember repülés iránti vágyának beteljesüléséhez vezető útról. írásom címe ugyanakkor szándékosan idézi fel Velekei kapcsán Bartók zeneművét, a Cantata profanát is - általa mind a bartóki szellemiséget, mind a szarvassá változott fiúk történetét. A 'szarvassá változás' Velekeinél nem csupán a Cantata profana alapjául szolgáló történetre vezethető vissza, hanem a görög mitológia ifjú vadászának, Aktaiónnak tragédiájára is utal. Aktaion ugyanis véletlenül meglátta a meztelenül fürdő Artemiszt a Partheniosz forrásnál (a mítosz más változatai szerint, jobb vadásznak hirdette magát az istennőnél), mire az istennő, büntetésből szarvassá változtatta, és saját kutyái tépték szét. Ekkor az ebek Kheirónhoz rohantak, s panaszosan keresték gazdájukat; a kentaur megfestette gazdájuk képét, s azzal vigasztalta őket. A végzetes vadászat legszebb irodalmi leírását Ovidius hagyta ránk az Átváltozásokban (Metamorphoses). Az ókori történet a művészet allegorikus megjelenítése is, a kutyákat gazdájuk képével vigasztaló kentaur, tulajdonképpen a művészet mágiáját használta fel. Velekei számára a 'szarvassá változás' a művészi alkotás folyamatának szinonimája. A művein gyakran megjelenő ékszerű motívumok is utalhatnak az agancsra, szarvra. Velekei József kompozícióin ezek szinte belehasítanak a kép- vagy szobor felületébe, ritmust, dobütést érzékeltetve. A szarvszerű képelemek nem robbantják szét a kompozíciót, hanem sokkal inkább feszes vázra főzik fel azt - zenei összhangzatok erősebben megszólaló, lüktető összetevői ezek a motívumok. Hiszen Velekei egyfajta szinesztéziaként, vizuális műveivel egy másik érzékszervünkre, hallásunkra is hat, így hidat ver a képzőművészet és a zene közé. Velekei József a faszobrászat jeles képviselője, a jelenlegi bemutató központi részét is plasztikai sorozat képezi. Az organikus anyagból kiindulva absztrakt műveket hoz létre, úgy, hogy az elkészült mű magában hordozza a fa elevenségét, természetes formáját, szubsztanciáját. Ugyanakkor az ábrázolt tárgyak révén el is távolodik az alapanyag eredetétől, még akkor is, ha az alkotás tárgya történetesen éppen fa - mint például a Gödöllőn felállított Világfa. Ez a mű antropomorf jellegű, a törzse kettős spirál - lehet két ember, egy férfi és egy nő (ölelkezve), de lehet egy alak (fej nélkül), vagy akár egy szárnyas lény is. A fa egyik jelentősége Velekei számra éppen az, hogy leginkább alkalmas az ember modellezésére, mert szerinte a fa és az emberi test felépítése azonos. Velekei úgy stilizál, és csak olyan jelképeket hív asszociatív módon életre müveiben, hogy a lényeg minél jobban láthatóvá váljék. A világfa motívuma visszatérő eleme munkáinak. A világfa taoista jelkép, hiszen Út, vagy az égig érő lajtorja közvetítő az égiek és a földi dolgok között (ezt az értelmezést erősíti szárnyszerű motívuma is). A művészet hivatásával, magával a művésszel azonosítható, illetve művészi hitvallásként interpretálható. Ilyen értelemben a fa mint anyag, olyan médium, ami szintén szimbolikusan és konkrétan is közvetít: általa szól a művész, benne ölt testet a gondolat. A fa tehát egyszerre az organikus és az absztrakt, valamint a valós (anyag) és a gondolati (anyagtalan) megtestesülése. A fa erezete, vonalai, természeti formái által vezeti a művész kezét, ugyanakkor szabadságot is ad számára. Velekei minden szobrát egy tömbből faragja, felületüket nem színezi. A natúr színű fa utal a Szent Ligetekre, a fa ábécére, amely szerint minden fafajta egy-egy betűnek felel meg. Faragásmódja Van Gogh illetve Cézanne ecsetjárását idézi. Ez is jelzi, hogy Velekei számára nem léteznek művészeti ágak közötti határok. Velekei művészetének és jelenlegi tárlatának is kulcsszavai a csönd, a titok. Ez egyrészt a művész alkotás közbeni, meditativ csöndjére utal. Másrészt a kész művek által teremtett spirituális terek és helyek atmoszféráját, a befogadáskor átélt csöndeket is jelenti. A titok a hallgatás által is kapcsolódik a csöndhöz, másrészt a legvégső titok megfejtéséhez vezető út szimbolizálhatja az alkotói folyamatot. A titok egyik szinonimája Velekei müveiben a Grál, amely az Artúr király mondakör nyomán, az Utolsó vacsora kelyhe. A legenda szerint Arimateai József ebbe a kehelybe fogta föl Krisztus keresztfán kiontott vérét (a SzentVért). A Grál téma-