KÖTŐDÉSEK. A VIDÉKI MAGYARORSZÁG EMLÉKEZETE (Kiállítási katalógusok - Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

A fogalmilag rendkívül nehezen determinálható szentendrei művészet az ezerkileneszázhúszas évek nyitánya óta több fordulatot megélt, több történeti fejezetet írt: a művésztelep létrejötte és a Szentendrei Festők Társasága megalapításának időszaka, a harmincas években Vajda Lajos és Korniss Dezső fellépése és korszakalkotó működése, s a hatvanas-hetvenes évtizedforduló régi művésztelep-rekonstrukciója és új művésztelep-nyitása, illetve a későbbi Vajda Lajos Stúdió fiatal művészeinek jelentkezése talán a leglényegesebb fordulópontok, illetve periódusok a város a XX. századi magyar művészetre oly erőteljesen kiható művészeti életében. A szentendrei művészet társaságok, egyesületek, művésztelepek, hosszabb-rövidebb ideig élő szerveződések és magányosan dolgozó mesterek tevékenységéből, szentendrei születésű és illetőségű, és idetelepült, állandóan és időszakosan, ideiglenesen a városban munkálkodó, a város művészetében aktívan részt vevő és attól visszavonultan működő alkotók munkásságából épült és épül. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum prezentálta ötven művész alkotásai által teremtett áttekintés korántsem minősíthető teljesnek: csupán a legaktívabb alkotók vannak ezúttal is jelen.) A Szentendréhez kötődő modern művészet történetének első évtizedeiben perdöntő jelentőségű volt a látvány, a városkép, a város jellegzetes motívumainak - a táj, a természet és az épített környezet, a jellegzetes tárgyak, jelenségek világának - művekben való megjelenése, megjelenítése, amely törekvés az évtizedek során fokozatosan feloldódott, a művészi interpretáció egyre jobban eltávolodott a konkrét utalásoktól és idézésektől, és a szentendreiséget jelentő, szellemiségekben feloldódó tartam ma már a művek mélyebb rétegeiben lelhető meg. A magyar művészetben csaknem regisztráIhatatlan 1989/90-es rendszerváltást követő, napjainkig ívelő időszak szentendrei művészetére pillantva újabb nagy fordulatra, karakteres jellemző jegy kikristályosodására nem hivatkozhatunk: számos stíluskör, szemlélet, törekvés, szellemi-művészeti magatartásmód, attitűd van jelen, megannyi csoportosulás, szervezet, művészeti intézmény működik a városban és közvetlen vonzáskörzetében, s e kavalkádban egyre távolabb kerülünk a szentendrei művészet mibenléte pontos körvonalazásának reményétől. Bátortalan, az általánosságok szintjén mozgó kísérletként - a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által összegyűjtött Kötődések-kollekció müveinek vizsgálata kapcsán is - azt fogalmazhatjuk meg, hogy a szentendrei művészetként jelölt összetett fogalom olyan hagyományos, és a XX. század utolsó harmadának szabad műalakítási gyakorlatával áthatott mű te re m tést jelöl, amelyben az univerzalitás és a lokalitás kényes egyensúlyban van, amelyben egyidejű a hagyomány és az újítás vállalása, s amelynek alkotói szándékait a szellemi, a gondolati indítékok és a szenzuális kifejezések azonos súllyal ösztönzik. E korántsem egzakt vélekedéshez kapcsolható Mazányi Judit művészettörténész a Ferenczy Múzeum gyűjteményét szemléző, a XX századi magyar művészet Szentendréről nézvést-kiállítás katalógusában közreadott megállapítása: „Az alkotásokból kibontakozó összképben számunkra természetesen Szentendre legfontosabb értéke is megnyilvánul: a művészi személyiség integritásának megőrzését segítő és a művészi szabadságot támogató légköre." A történeti eseményeket és a szellemi folyamatok futását követve nem feledkezhetünk meg néhány, a városhoz kapcsolódó művészetet, a korábbi időszakok átfogó képét módosító, napjainkban karakteresen jellemző tényről. Igy elsősorban arról kell megemlékeznünk, hogy a XX. század utolsó harmadában a szentendrei művészet már nemcsak festészet, hanem grafika - a korábban is jelen lévő egyedi grafika ágazata mellett hangsúlyosan a sokszorosított grafika -, és egyre erőteljesebb a szobrászat, valamint az iparművészet: a kerámia, a textil és a kovácsművészet. E jelenségcsokor elemei közül kiemelten kell hivatkoznunk a nyolcvanas évtized kezdete óta működő grafikai műhelyre, amely hatalmas szerigráfia-együttessel gyarapította a múzeumi gyűjteményt (és a magángyűjteményeket), illetve szép sorozatokkal gazdagította az önálló életműveket. Ugyanígy fontos tényező a hatvanas évek második felétől, a hetvenes évektől a szobrászok egyre izmosodó szentendrei tevékenysége: napjainkban már a legújabbkori magyar szobrászat történetében kimagasló jelentőségű, megkerülhetetlen életművek kapcsolódnak Szentendréhez mind a monumentális ágazatban, mind a kisplasztikában és ugyanígy az éremművészetben is. A szentendrei iparművészek szentendrei periódusa egybeesett az iparművészeti műfajhatárok, kategóriák elmosódásának időszakával, a funkciók háttérbe szorulásával, az autonomitás és a gondolatiság térnyerésével, a hagyományos művességek új anyagokkal és technikákkal való felváltásával, ötvözésével. E „művészeti struktúra" jelenkori állapotát tükrözi a Kötődések-műegyüttes is, amelyben természetesen a festészet azért őrzi dominanciáját, de a fentebb jelzett módosulások, bővülések pontosan regisztrálhatók. Mindemellett egy ezidáig Szentendrén viszonylag háttérbe szorult művészeti ágazat erőteljes jelenléte is megfigyelhető: a fotóművészet alkotói fontos műcsoportot vonultatnak fel e válogatásban. Hagyományos képek, grafikák, plasztikák, iparművészeti tárgyak, fotográfiák - a tradicionális mű-státust megtartó, az ágazati-műfaji keretekbe, kategóriákba illeszthető kompozíciók - érkeztek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum új galériájának kiállítására: mintha egyfajta klasszicizálódásnak lennénk tanúi. Érdekes jelenség ez a szentendrei művészet formabontással, a hagyományos értékek megkérdőjelezésének szándékával, az újítás szellemiségével oly intenzíven áthatott közegében. Az objektek, az installációk, a térberendezések, a videókompozíciók, és a konvenciókat radikálisan elvető, öntörvényűén építkező művek most nem szerepelnek - mint ahogy vélhetően nem kapcsolódik majd ehhez a kiállítási anyaghoz performansz, akcióművészeti megmozdulás sem -, higgadt, fegyelmezett művek között szemlélődhet a látogató. A kiállítás eltérő indíttatású, más és más művészgenerációhoz kapcsolható alkotóinak stilisztikailag oly sokrétű, gazdag változatosságú mű-világát szerves egységbe fogja a rendezők által megjelölt, a múltra hivatkozó program. 12