Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)

SÁRI ZSOLT: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum társadalmi múzeumi szerepei - falumúzeumtól a szolidáris múzeumig

zenben megteremtett alakok sorsát rekonstruálják a holokauszt időszakában. Elkészítik az elképzelt személy hiányzó dokumentumait, leveleit, naplórészleteit vagy bármilyen emlékét. Elképzelik sorsát, életpályáját. Ezután saját alakjuk választási lehetőségeit mérlegelve értelmezik az áldozatok, az életmentők, a passzív szemlélők és az aktív közreműködők sorsát, tetteinek következményeit a holokauszt idején. Nemcsak a történelmi tények, ismeretek átadása a célunk, hanem a személyes sorsok rekonstruálásán keresztül az empátia, a felelős gondolkodás kialakítása is a diákokban. Ezt valósítjuk meg a „Ráhel, János, Jákob és a színésznő”, a Felföldi mezőváros tájegység kiállításait felhasználó oktatási csomagunkban.12

Általánosan igaz a múzeumi világra, hogy a társadalmi problémák, a társadalom érzékeny kérdései először az ismeretátadási programokban jelentkeznek, ezután a kutatási- és gyűjteményezési stratégiában, majd a kiállítási politikában is megjelennek. így volt ez a Skanzen esetében is. A kétezres évek elején kezdődött ez a tendencia, amely a Trianon-szindrómához kapcsolódva az Erdély épületegyüttes előkészítésének kutatásaiban, majd pedig a 20. század paraszti társadalmát ért traumáihoz kapcsolódva jelent meg. A határon túli kisebbségi lét kérdése lesz az Erdély épületegyüttes egyik fontos szegletköve. Ez már a kutatásokban is megjelent, de része lesz az interpretációnak is.

A 20. századi változások vizsgálata és a majdani 20. századi falu épületegyütteshez kapcsolódó kutatások, valamint a gyűjteményezés érintette a paraszti társadalom felszámolásának korszakát és történetét is.

2005-ben, a Dél-Dunántúl tájegység hidasi lakóházához köthető ezen történeti események múzeumi bemutatása. A hidasi lakóházban az 1959. évi állapotokat mutatjuk be. A 19. századi sváb házból 1945-ben kitelepítették a családot, a ház bútorai és jószágai egy bukovinai székely család tulajdonába kerültek, akiket a bácskai házukból űztek el egyik napról a másikra. Ennek a történetnek a háttere jelenik meg az 1945-47 közötti kitelepítések és lakosságcserék történetét bemutató speciális, az enteriőröket kiegészítő kiállításunkban is: A történelem sodrában. Lakosságcsere a Dél-Dunántúlon az 1940-es években. A kiállítás kurátora VASS Erika volt. Kiállításunkban az 1945-1948 között politikai erőszakkal végrehajtott kitelepítéseket mutatjuk be. A magyarországi németeket a kollektív háborús bűnök miatt Németországba, a bukovinai székelyeket és a Csehszlovákiából szintén a kollektív bűnösség elve alapján kitelepített felvidéki magyarokat pedig Tolna és Baranya megyében a kitelepített németek helyére lakoltatták. Ezek a kényszerek sok család életét forgatták fel, tették tönkre, szakították szét és a kisebbségeken kívül a falvak többségi lakosságát is érintették. A megrázó események sokáig feloldhatatlan ellentéteket szítottak a különböző népcsoportok kény- szerűségből egy településre sodort lakói között.13 Habár

12 A programcsomag kidolgozója MOLNÁR József.

13 VASS Erika 2013.

14 BÍRÓ Friderika-FÜR Lajos 2013-2014.

napjainkra ezek a konfliktusok látszólag megszűntek, az eseményeket átélt személyek közül sokan még mindig magukban hordozzák az akkor megélt fájdalmakat. A kiállítás nemcsak ennek a traumának a feldolgozását segíti, de a mai fiatalok közötti etnikai, nemzetiségi konfliktusok oldását is segíteni kívánja a kiállításhoz kapcsolódó oktatási csomaggal.

A paraszti társadalom felbomlása hosszú folyamat, amelynek utolsó, legtragikusabb fejezete a második világháború után következett be. A kommunista diktatúra a beszolgáltatási rendszer bevezetése, a padláslesöprések, a kuláklisták felállítása, a meghurcolások után az erőszakos szövetkezetesítéssel az utolsó szöget is beverte a parasztság szimbolikus koporsójába. Ezt helyezte középpontjába a SÁRI Zsolt rendezte Búcsú a parasztságtól című kiállításunk. A kiállítás témája BÍRÓ Friderika néprajzkutató és FÜR Lajos történész több évtizedes kutatásaira épül. Tudományos kutatómunkájuk eredményét egy három kötetes könyvből ismerhetjük meg.14 A „Történelmi esszé” a magyar parasztság történetét vázolja föl, az „Interjúkötet” eredeti paraszti elbeszélésekből, vallomásokból áll, a fényképekkel illusztrált „Forrásgyűjtemény” pedig korabeli levéltári dokumentumokon keresztül ad bepillantást az 1945 utáni másfél évtized tragikus korszakába. A száraznak tűnő történelmi adatok, a több ezer percnyi lejegyzett hangfelvétel, a sokoldalnyi levéltári dokumentum mögött emberek, személyes sorsok és történetek vannak. Sorsok, keresztbetört életek, amelyeket a 20. század máig ható történései alakítottak. Kiállításunkban az egykori gazdák, parasztok búcsúját mutatjuk be mindattól, ami meghatározta életüket: a földtől, a családtól, a kisüzemtől, a szerszámoktól, az ünnepektől, a falutól és emlékeiktől. Nem önkéntes búcsú ez: kényszer szülte, erőszak „segítette”. A kiállítást a Dél- Dunántúl tájegység drávacsehi lakóházában rendeztük meg. Speciális metódust alkalmaztunk, hiszen egy áttelepített, hitelesen berendezett lakóházat használtunk a kiállítás helyszínének. Először történt meg, hogy egy időszaki kiállítás miatt teljes egészében kirendeztünk egy lakóházat. Az üres házban a falban hagyott szögek, illetve az egyik szoba falán, mint a szürke por hagyta sziluettek emlékeztetnek az egykor berendezett lakóházra, bútoraira, a benne volt életre. A kutatási program tíz tematikája köré szervezett kiállításban minden témához egykét tárgy, egy fotó, egy interjúrészlet és egy kurátori szöveg kapcsolódik. A kiállítás célját Várkonyi Gábor történész a kiállításról írt kritikájában tökéletesen fogalmazta meg: „Nem véletlen, hogy a kiállítás a földtől való búcsúval, a pajtában ér véget. Torokszorító és egyben katartikus a vég. Magára maradt eke áll a tér középpontjában. Szinte steril, olyan tiszta, mint ahogy az egész kiállítás magán hordozza ezt az életidegen sterilitást. Letisztított, konzervált szerszámok, használati tárgyak - soha senki nem fogja már rendeltetésszerűen használni őket. A pajta mélyén, geren53