Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
SÁRI ZSOLT: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum társadalmi múzeumi szerepei - falumúzeumtól a szolidáris múzeumig
vagy városi építészetét, lakáskultúráját és életmódját. Nem egyszerűen építészeti és/vagy lakáskultúra múzeumok voltak ezek, hanem igazi életmód, társadalmi múzeumok, amelyekben a korszellemet meghaladva már nemcsak a gyűjt-megó'riz-bemutat hármas feladatrend jelent meg, hanem a tanítás és szórakoztatás is lehetőséget kapott. A stockholmiaknak a Skansen egyszerre volt folk-park, sokrétű szabadidőpark, zöld hely és találkozópont. Számos leírást találhatunk arról, hogyan töltötték nyári szabadidejüket az emberek a Skansenben, milyenek voltak esti kirándulásaik ide. HAZELIUS gyorsan lejegyzetelte ezt gondolatban, és később felhozta érvként a Skansen, mint - különösen a fiatalok számára - új közéleti központ társadalmi szerepe és fontossága mellett. Dán kollégájának, Bemard Olsennek írt levelében hangsúlyozta, hogy a Skansen nemcsak kultúrtörténeti jelentőséggel bír, hanem nemzeti és társadalmi fontossággal is.8 Jóval megelőzve korát a német publicista, Heinrich PUDOR (1865-1943), aki felismerve HAZELIUS újításának egyik alapvetését, össze kívánta hangolni a múzeumokat és az iskolákat, hogy hasznosíthassa a múzeumokban rejlő oktatási potenciált. A múzeumoknak írása szerint aktuális, kortárs problémákra kell reflektálniuk, és élőnek kell lenniük, hasonlónak, mint a mozi, mivel véleménye szerint „az élet mozgásban” sokkal vonzóbb, mint az állókép. Azt írta: sehol sem jutunk közelebb ehhez az eszményképhez, mint Hazelius művében, a Skansenben.9 A Skansen — és a többi szabadtéri múzeum - sikerének alapja a tudás és a szórakozás egyesítésének zseniális módja volt. A központi, magyar szabadtéri múzeum a skanzenek harmadik generációjához tarozik, hiszen 1967-ben alapították meg a Néprajzi Múzeum egyik osztályaként, majd 1972-ben önállósodott, és 1974-ben nyitotta meg első kiállítását. A szentendrei Skanzen eredeti célkitűzése szerint Magyarország népi építészetét, lakáskultúráját és életmódját kívánta bemutatni, eredeti, áttelepített és másolatban felépített épületek és hiteles berendezések segítségével a 18. század végétől a 20. század elejéig. A múzeum alapvetően a német szabadtéri múzeumok mintáját követte, az építészeti elemek voltak a legfontosabbak, amelyhez a lakáskultúra és az életmód bemutatása társult, alapos részletességgel kidolgozott enteriőrök segítségével. Az 1990-es években a múzeum több irányban is megújulási folyamatokat indított el, reagálva nemcsak a szakmai, de a társadalmi kihívásokra, változásokra is. A központi üzenet is ennek megfelelően alakult. A kutatások tekintetében egyre erősebb lett az életmód különböző aspektusainak vizsgálata, a klasszikus parasztság néprajzi kutatása mellett a mezővárosi társadalom, az iparos rétegek, a marginalizált társadalmi csoportok vizsgálata. A 8 RENTZHOG, Sten 2007. 11-12. 9 RENTZHOG, Sten 2007. 33-34. megváltozott körülményeknek köszönhetően már nemcsak a mai Magyarország területe volt a kutatások földrajzi egysége, hanem a határon túli magyarság, a magyar nyelvterület, illetve a szórványmagyarság és a diaszpórakutatás is bekerült a múzeum kutatási koncepciójába. Az egyik legjelentősebb irányváltás azonban a közelmúlt néprajzi vizsgálatának megjelenése volt a Skanzen életében. Az elmúlt évtizedben a közelmúlt és a jelenkor kutatása is az intézmény fókuszába került, több kutatási program alapját képezte ezek vizsgálata. A szabadtéri muzeológi- ában megjelent a tematikai bővítés szükségessége, a parasztságon kívüli társadalmi csoportok (az iparosok, a cselédek - mezőgazdasági munkások -, a kétlaki munkásság, a falusi értelmiség) bemutatása is.10 Az utóbbi évek időszaki kiállításaiban is megjelentek ezek a témák: A történelem sodrában. Lakosságcsere a Dél-Dunántúlon (kurátor: VASS Erika), Búcsú a parasztságtól (kurátor: SÁRI Zsolt), Csak egy kis munka. Falusiak málenkij roboton (kurátor: BALÁZS-LEGEZA Borbála). Újszerű eleme volt ennek a trendnek 2016-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára emlékező program. Az október 23-i hétvége programja - „A mi 56-unk - történelem és mindennapok falun” - során a forradalom vidéki eseményeit helyeztük kontextusba, olyan programelemeket kínálva, amelyek a vidéki lakosok szemszögéből mutatták meg a forradalomhoz vezető korszak előzményeit, a forradalmi események falusi elemeit és a megtorlás éveit. A pop up típusú kiállítás a Kisalföld és a Dél-Dunántúl tájegység épületeit érintette, szorosan kapcsolódva az adott településen történtekhez. A rendezvény az interpretáció módjában is újszerűséget hozott: amellett, hogy mini-tárlatok mutatták meg egy-egy múzeumi porta ’56-os kötődését, első alkalommal próbáltuk ki az eseményeket korhűen, E/l-ben bemutató élő történelmet egy színtársulat közreműködésével.11 Új, társadalmi problémákra, traumákra érzékeny kiállítások, és oktatási csomagok A történelmi események, viszonyok megértését és átélhetőségét segítik a „Személyes történelem” sorozatunkba illeszkedő szituációs foglalkozások a Skanzen tájegységeiben. Egy-egy család vagy személy élettörténetét próbáljuk rekonstruálni eredeti dokumentumok, helyszínek, szituációk segítségével a diákok kreativitására, empátiájára alapozva. A 20. század elején egymás mellett élő különböző társadalmi rétegek, kisebbségi csoportok életmódjának, szokásainak megismerése után az asszimiláció vagy hagyományőrzés, az elfogadás vagy előítélet konfliktusaival foglalkozunk, így hívjuk fel a diákok figyelmét egymás elfogadásának fontosságára, a toleranciára. A múzeumpedagógiai foglalkozás a tanárok segítségével kiegészíthető az iskolában, ahol a diákok a Skan10 Erről részletesen: SÁRI Zsolt 2003. 15-30.; CSERI Miklós-SÁRI Zsolt 2014. 63-79. I I A program felelősei BALÁZS-LEGEZA Borbála és FAÁR Tamara voltak. 52
