Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
KÁLDY MÁRIA: Mozaikkockák. Fejezetek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum múltjából
Az első kapunyitás A Szabadtéri Néprajzi Múzeum 1974. május 31 -én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.25 A látogatók ekkor, a még csak részlegesen felépített Felső-Tiszavidék tájegységben, három berendezett lakóházat (Kispalád, Botpalád, Milota), a telkekhez tartozó gazdasági épületekkel és a nemesborzovai haranglábat láthatták. 1975-ben készült el a vámosoroszi szárazmalom épülete, 1976-ban került kialakításra a tájegység mellett a Református temető.26 1977-ben - a Múzeumi és Műemléki Hónap alkalmával - átadott sonkádi telek építményeivel és a mándi református templommal, fejeződött be a tájegység építése. Milyen kép fogadta a látogatót, mielőtt megvette volna az akkor mindössze 2 forintos belépőjegyet, hogy megtekintse az épülő tájegységet? A múzeum 46 hektáros területét az Óbuda TSZ szántóföldjei, közöttük kisebb magánparcellákon kukoricások, szőlők, gyümölcsösök, zártkertek vették körül. Egymástól távol gazdálkodó családok parasztportái, mutatóba egy-egy hétvégi ház, de inkább szerszámos kamrák voltak láthatóak. A múzeumi terület közepén még ott lakott egy rövidesen új helyre költöző, állatokat tartó, gazdálkodó család. A múzeum bejárati épülete egy kéthelyiséges faház volt, melyben a porta és a pénztár működött. A múzeum megnyitását különös érdeklődés övezte, melyet az első három hónap magas látogatószáma is jelez. A múzeum iránti vonzerőt az új iránti érdeklődés, a természeti környezet szépsége jelentette, de népszerűségét elsősorban kiállításainak köszönhette. A múzeum látogatói számára ebben az időben a kiállítás látványa még a közelmúltat jelentette. Nem volt ismeretlen. Nagy- szüléik, szüleik, vagy akár maguk is még hasonló épületekben laktak, azonos tárgyakat használtak. A fiatalabb - városokban élő - látogatói réteg a mintaadó néprajzi hitelességet várta és kereste az építkezésben, a tárgyakban, az enteriőrökben. A tájegységbe érkező látogató úgy érezhette, mintha az épületek eredeti helyszínein járna. Minden olyan volt, „mintha" ezekben a házakban laknának: ebédhez készülődik a család, kisbaba ring a bölcsőben, csattog a szövőszék a szőttest készítő asszony keze alatt, a kemencében kenyér sül, az udvarokon a fűtésre előkészített farakás áll, az aborában, jászlakban ott az állatoknak szánt illatos széna, a kertben petúnia, pünkösdi rózsa és őszirózsa virít. Reggel van, ébredezik a tisztaszobában a karácsonyi ünnepre érkezett vendég, harang szól, a templomban úrvacsora osztásra vár a gyülekezet. Flórián Mária az 1986-ban megjelenő kiállítási katalógusban, úgy fogalmazott, hogy e tájegység építése sok tekintetben úttörő munka volt.27 Ez a kijelentés azonban nemcsak a Felső-Tiszavidék tájegységre igaz, hanem végigkíséri a Skanzen „úttörő vállalkozásainak” egész sorát, az örök fejlődés és megújulások történetét a kezdetektől napjainkig. A Felső-Tiszavidék tájegység, a telkek, a berendezett épületek, az enteriőrök elsősorban vizuális élményt adtak. A muzeológus a tárgyak elrendezésével, a kimerevített képekkel, képsorokkal törtneteket mesélt. S ezek a történetek nem a nagy világeseményekről, nem háborúkról, politikáról, hanem hétköznapi történelmünkről, dédszüleink, nagyszüleink életéről szóltak. Ebben a környezetben a látogató nemcsak a népi kultúrához kapcsolódó ismeretekkel gyarapodhatott, de képzeletben belecsöppenhetett egy más korszakba, egy más életformába is. Nem csupán külső szemlélője, hanem jelenlévője lehetett az ott elképzelt eseményeknek. Kinyilatkoztatások helyett a muzeológus közreműködésével dialógus bontakozott ki a témák, a tárgyak, s végső soron az emberek között. „Mi benne éltünk az enteriőrökben", mondta Flórián Mária 2017-ben visszaemlékezve az 1970-es évek kiállításrendezési gyakorlatára, „akiktől gyűjtöttünk, azok megtanították, hogy hogyan kell élni az enteriőrben. Ettől lett hiteles. A kiállítás végső soron nem volt, és ma sem öncél. Láttatni, elgondolkodtatni, tanítani akar, kérdéseket provokálni, válaszokat adni, lehetőséget nyújtani a látogatónak a megismerésre, a tapasztalatszerzésre. ” 3. kép. Felső-Tiszavidék tájegység Az első évek a nyitás után A Skanzen az ünnepélyes megnyitását követő közvetlen időszakban, 1974-75-ben a kiállítások bemutatásához - mint ismeretközvetítő szolgáltatást - tárlatvezetést nyújtott, mely az ügyeletes muzeológus28 feladata volt. Hétvégén a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal képzett idegenvezetője tartott tárlatvezetést.29 25 Szentendrén megnyitották a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. Népszabadság, 1974. június 1.9. 26 Szentesi, szatmárcsekei, hajdúböszörményi, nádudvari fejfák. ZENTAI Tünde 1976. 27 FLÓRIÁN Mária 1986. 3. 28 Pest megyei Hírlap, 1975. június 21. 8. AJutalomkörút Pest megyében című cikk arról számol be, hogy a kirándulók Csukás Györgyi vezetésével tekintették meg a Skanzent. 29 Hétvégi kalauz. Túra. Pest megyei Hírlap. 1975. június 21.8. 37
