Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
NAGY ZOLTÁN: Petró háza
3. kép. Ozernoje térképe 2001-ben. A leírt 1998-as állapotokhoz képest a kép bal oldalán levő ház az újdonság, egy hanti férfi építette magának, aki még abban az évben meg is halt.19 kahelyét felhagyva évekig is kint lakik apósa hajdani házában; másikójuk, Petró veje azonban a közeli Pionyérnij nevű olajbányász-telepen dolgozik ingázóként,20 így csak pihenőidőszakait tudja Ozernojéban tölteni. A falu története részben leolvasható annak mai látképén is. A kilencvenes években még rendszeresen kaszálták a falu belterületét,21 ekkoriban légifelvételeken még kitűnően látszottak a hajdani házak után maradt gödrök. A falu körüli fiatal erdő is akkor nőtt, amikor Ozernoje kezdett elnéptelenedni, pontosan mutatva, hogy korábban mekkora volt a falu területe. Azok a házak, amelyeket a falu leépülése után laktak a kijáró vadászok, azokon a helyeken vannak, ahol a betelepítések előtt is lakóházak voltak: újra a leginkább vízmentes halmokat lakták, a falu visszanyerte korábbi irtástelepüléses szerkezetét. A ház Mint az alaprajzon is jól látszik, a telken több épület is áll. A ház (kot) 1954-ben került a mai helyére, amikor Petró leszerelt, és hazatért a seregből. A halmon, ahol a telek fekszik, korábban Petró dédapjának a háza állt. Ekkorra Petró szülei megöregedtek, édesapja 74 éves lett, és nehezükre esett akkori, körülbelül százötven 4. kép. A helikopterről készült képen a fűben sötét sávokként jelennek meg a házak közti ösvények, sötét foltokként pedig azok a gödrök, amik a korábban ott állt házakra utalnak. A kép bal felső sarkában az olajbányász-telep nyomai mutatkoznak. A kép felső részén, az erdősáv szélén, illetve a kép bal alsó sarkában látszanak azok az újraerdősödött területek, ahol korábban házak álltak. méterre álló házukhoz a tóból vizet hordani, így praktikusnak tűnt a megüresedett telken átépíteni a lakóházukat. Petró, az öccse és egy helybeli férfi bontották, hordták a gerendákat, és rakták újra össze apjuk házát a dédapjuk telkén. Az anyja, az apja és az egyik lányuk segített, a gerendák közötti résekbe mohát tömtek szigetelőanyagként. A ház alapvetően cédrusfenyőből készült, amit ritkán használnak épületfaként, mert bár igen erős, kemény, lassan korhad, de a fogyasztható magja, a cirbolyamag miatt, ami fontos része volt gazdaságuknak, nem szokták gyakran kivágni. Az új helyen alul három sor gerendával megtoldották az épületet, mert a föld feletti rétegek így is elkezdtek korhadni. Ez a három sor erdeifenyőből készült, ami a leggyakoribb épületfa, könnyen munkálható, nagy mennyiségben van a környéken, ugyanakkor nem olyan tartós, mint a cédrus. Amikor ezt toldották be, úgy gondolták, addig, amíg a már öreg cédrusgerendák bírják, megmarad az erdeifenyő is. Az új helyen új tetőzetet is építettek, nem a régit rakták vissza. Petró házának eredeti helye kissé északabbra volt, a nagyapja építette oda az 1880-as évek elején. Az időpontra azért emlékezett olyan pontosan, mert sokszor hallotta, hogy édesapja, aki 1880-ban született, még apró gyerek volt akkor, „nadrág nélkül szaladgált". Az építésben nagyapjának idősebb fia és két veje segített. Petró maradt a házban, testvérei építettek maguknak új házakat, vagy férjükhöz költöztek. Édesapja halála után anyjával éltek itt, majd 1972-ben anyjuk beköltözött Novüj Vaszjugánba, fiatalabbik fiához. Ekkor a házban csak Petró, a felesége és csecsemő lánya maradtak, de 19 A tanulmányban szereplő ábrákért köszönet illeti Agócs íriszt, Farkas Zsuzsát és Máté Gábort. 20 Két hétig Pionyérnijban él, ott dolgozik minden nap, szünnap nélkül, két hétig pedig otthon pihen. 21 Addigra már nem volt a faluban sem szarvasmarha, sem ló, hogy lelegelje a füvet, ugyanakkor kaszálni elengedhetetlen volt: a nyár végén már száraz fű rendkívül tűzveszélyes, nyáron pedig a magas fűben könnyen megtelepszenek, elbújnak a kígyók, veszélyt jelentve emberre és kutyára is. A szénakaszálás jövedelmező is volt: Novüj Vaszjugánban rengeteg marhát tartottak, a területen azonban rendkívül kevés kaszáló volt, így a szénaéhség miatt még a távolinak tekinthető ozernojei szénára is mindig lehetett vevőt találni. Utoljára 1999-ben vittek innen szénát, addigra olyannyira tönkrement a Csebacsija-folyón átvezető híd, hogy nem lehetett rajta a szénás szánokat áthúzni kétéltű járművekkel sem. 368
