Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Szilágysági lakóházak és gazdasági épületek az 1960-as években a Magyar Néprajzi Atlasz tükrében
Az imént említett Vérvölgyön készült KOS Károly rajza a „rakottfalú disznóól"-ról. Ennek az objektumnak a közeli párhuzamát korábban a Borsa-völgyön írták le. A szilágysági ól bárdolt tölgyfa-deszkából talpakra épült zsilipéit falszerkezettel, bogárhátú szalmafedéllel és kicsiny ajtóval. Vályúval ellátott billenőajtós etetőnyílása láthatóan nem volt. A talpakra épült boronafalú disznóól előtt és mellett feltehetően a régi Szilágyságban is léteztek földbe vert karókra font, kerek alaprajzú ólak a hízóba fogott sertések számára.41 A gazdasági udvar építményei közé tartoztak a majorság, a baromfifélék éjszakai elhelyezésére szolgáló ketrecek, a ruca- és tyúkólak. Az MNA szilágysági adatközlői szerint nyáron a tyúkok az udvar fáin, a fák ágain aludtak, bár voltak lábakon álló sövényfalú kerek ólak, ketrecek is a számukra (Kémer, Krasz- na). A vesszőből fonott tyúkólak falát kívülről általában tapasztották és meszelték. Bogdándon és Désházán úgy emlékeztek, hogy télen a tyúkok a pitvarban, a sátorkemence körül háltak. Ezeken a kutatópontokon kb. 1910 óta van deszkából készült tyúkház, tyúkól vagy ketrec. A lábas tyúkketrec Vérvölgyön készült ábráján a bárdolt deszkából készült falakkal, szalmatetővel, tyúklétrával ellátott építmény négy oszlopra épített lábazaton helyezkedett el.42 Több faluban építettek a majorságnak két szintre tagolt ólakat, az alsó szintet a lúdak, vagy a rucák számára, a felső szintet a tyúkoknak. Kémer kivételével minden kutatóponton a fehér tollazatú libát és kacsát becsülték inkább, abból volt a legtöbb. Kappantartásra csak Bogdándon emlékeztek, ahol az 1940-es évekig szokásban volt a kappanhízlalás. Désházán és Bogdándon mindig számos udvarban tartottak házi galambot. Húsát fogyasztották és sokra tartották.43 A csibéket és táplálékukat etetéskor oltalmazó, vesszőből hézagosán fonott csirkeborító a szilágysági kutatópontokon ismeretlen. Egyedül Kémeren volt lécekből összeütött ún. etető kosár és a hízó liba tartására, elkülönítésére szolgáló, fűz- vesszőből font hízó kosár. Szőlő- és borkultúra A Szilágyság egyes kistájain, főként a Berettyó felső völgyében, az Érmelléken, Szilágysomlyó környékén és a Tövisháton a 14-15. századig visszanyúlik a szőlőtermesztés és a bortermelés hagyománya. A vidék legkedveltebb szőlőfajtája a zamatos ízű piros bakator volt, melyből 1990 táján még lehetett néhány tőkét találni. „A Szilágy és Érmellék híres bakatora a hagyomány szerint a ßocco d’ora (aranyszem) nevű szőlőfajtából származik, melyet állítólag Nagy Lajos serege hozott magával 1352-ben Olaszországból.”44 Mellette szívesen emlegetett régi szőlő volt a szerémi zöld és a járdovány fajta is. A régi fajták, a riz- linggel, oportóval együtt pusztultak ki az 1890-es években, a filoxéravész idején. Helyüket a direkt-termő amerikai szőlőfajták (delewar, othello, noah, izabella) foglalták el. Az 1895. évi mezőgazdasági statisztika az MNA kutatópontjai közül Kémeren 326 kát. hold szőlőterületet mutatott ki, ami a községhatár 4,7%-át tette ki. Az ér- melléki kerülethez tartozó Berettyó-felvidéki borvidékhez számított falvak közül csupán Lecsmér (8,2), Bür- gezd (6,5) és Zovány (5,3) határában volt a szőlőnek ennél nagyobb részesedése. A parasztgazdák átlagos szőlőbirtoka I kát. hold körüli, többségének annál kisebb terjedelmű volt.45 PETRI Mór írja, hogy a filoxéra megjelenése előtt, amíg a szőlő „virágában volt”, vasárnap délutánonként szokásban volt a csoportos „pincézés”. Sorba járták a pincéket, s mindenki megkóstoltatta velük a maga borát. Szilágy megye 168 községében folyt szőlő- művelés, 1897-ben ezek közül 139-et ért el és pusztított a filoxéra.46 A szőlőmetszés hagyományos eszköze a 20. század fordulóján a horgas végű, balta nélküli kacor (Kraszna), kacúr (Kémer, Désháza), kacúrkés (Bogdánd) volt. A metszőkés a penge végén erősen görbült, mivel húzva metszettek vele. I I. kép. Kacúr, szőlőmetsző kés. Bogdánd (PALÁDI-KOVÁCS Attila rajza, 1967.) A metszőkést Bogdándon az 1910-es években váltotta fel a metszőolló.47 Bogdándon, Désházán a leszüretelt szőlőt cseberbe (két fülű dongás faedénybe) gyűjtötték, a cseber két fülén botot átdugva emelték fel és vitték a szekérhez. Két férfi dolgozott együtt, a cseberhordó botot vállukra helyezve cipelték a terhet. Kétfülű cseberben vizet is vittek a kútról a konyhára vagy a mo41 Husángokból font kerek disznóólak 1940 tájékán a Borsa-völgyi falvakban még akadtak. Lásd VARGHA László 1997. 50. Györgyfalváról közli rajzát GILYÉN Nándor 2005. 88. 42 KÓS Károly 1974. 16. 43 PALÁDI-KOVÁCS Attila gyűjtése 1967-ben és 1969-ben. MNA I. 44. témalap. R/25 Désháza, R/26 Bogdánd, R/79 Kémer. MTA Néprajzi Kutatóintézet archívuma 44 PETRI Mór 1901. I. 733. 45 MAJOR Miklós 1992. 49. A bihari Érmelléken a bakator mellett a juhfark, más néven hárslevelű és a furmint is a kedvelt szőlőfajták közé tartozott. BORBÉLY Gábor 1993. 119. 46 PETRI Mór 1901. 708., 739. 47 PALÁDI-KOVÁCS Attila gyűjtése 1967-ben és 1969-ben. MNA I. 35. témalap. R/25 Désháza, R/26 Bogdánd, R/79 Kémer, R/33 Kraszna. MTA Néprajzi Kutatóintézet archívuma. Szilágysomlyón szintén balta nélküli metszőkést használtak. MAJOR Miklós 1993. 133. 280
