Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)

BÍRÓ FRIDERIKA: Virágok a harcmezőn. Ünnepi köszöntő

Kedves Miklós! Levelem végére értem. Mikor elhatá­roztam, hogy levélben köszöntelek születésnapod alkal­mából, noha már elképzeltem a levél tárgyát, nem gon­doltam, hogy néhány korabeli fénykép, rajz, egykori tábori lap és levél (szám szerint csak 22 darab) segítsé­gével ennyire közel kerül a harcmezők általunk kevéssé ismert vagy egyáltalán nem ismert világa. Bevallom, nem is erre készültem. Csak a virágokról akartam írni. A szö­vegből kiolvashatod, hogy jómagam sem ismertem, sőt, semmit nem tudtam a háborús „művész-életről”, jólle­het a tárgyi dokumentumok között éltem, és szinte naponta láttam közülük egy-egy darabot. Távolinak érez­tem a homályos, egyre fakuló történeteket, bár a falakon függő képek, egy-egy bajuszos tábornok nagy becsben tartott gipsz reliefje és a feleségétől búcsúzó katonáról készült rajz, mindig emlékeztetett a háborúra és a nagy­apámra. Említettem, hogy a marosi bölcső végigkísérte az életemet, magam is óvtam, vigyáztam rá, és mindig gyönyörködtem benne. De soha nem tudatosodott ben­nem, hogy a gyönyörű bölcső tervei a háborúban szület­tek. Csak most, mikor ezt a levelet írtam neked, jöttem rá, hogy kis különbséggel egy időben készültek a másik, a mautersdorf-i bölcső terveivel. És itt fonódnak össze születésnapi csokrod virágai, a harcmezők virágai. Egy olyan Művész festette őket, aki a színes virágok és mesebeli madarak közé menekült a kö­zeli csatazaj elől, a gránátok és srapnelek félelmetes dü­börgése elől. Miközben katonai kötelességét teljesítve tábornokokról, ezredorvosokról, tisztiszolgákról készí­tett rajzokat, plaketteket és reliefeket, elesett katonák emlékére tervezett emlékműveket, lelkében, képzeleté­ben virágok fogantak, pávák, őzikék és röpdöső méhek születtek. Nemcsak magának szerzett gyönyörűséget. Egy kislány születését és megkeresztelését ünneplő tár­saságnak is bizonyára soha nem felejthető élményt adott. Ott állnak a katonák, a családtagok a kis téren, ünnepé­lyes rendben. Megilletődött arcukat csak elképzelni tud­16. kép. Mimi és Zsuzsa 1918 tavaszán. (Reprodukció: DEIM Péter) juk, és azt is, hogy ebben a pillanatban talán elfelejtették a csatazajt, a puskaport. Egy pillanatnyi csönd, öröm, so­ha vissza nem hozható áhítat... virágszirmok illata... Meg­pihentek. Mire végleg hazatért a háborúból, kislánya már öt hónapos lehetett. Az elkészült virágos bölcsőt talán ak­kor látta először. Igen, pontosan ilyennek képzelte. Bizo­nyára boldog volt és örült, mikor meglátta a gyönyörű pávákat, a piros csőrű mesebeli madarat, a házat, az őzi­kéket, a dagadó vitorlákkal úszó hajót és a csőrében vi­rágzó olajágat tartó fehér galambot. És mindenütt ott vi­rítottak a harcmezőkön megfogant virágok. Mire a kislány kinőtte a bölcsőt, nemsokára egy kisfi­út fektettek a helyére. És ekkor a bölcsőt összetartó két hevederre rákerült a két gyermek neve: ZSUZSA, PETI. A két páva között lehajló búzakalászok alól pedig elő­tűnik egy harmadik név is: PIPI PAPA. Zsuzsa még 89 éves korában is olykor megsimogatta a bölcsőt. Mire gondol­hatott? Nem mondta el. O volt az édesanyám. Nagymaros, 201 7. február 2. Szeretettel köszönt Frici 15. kép. Madár homokórával. (DEIM Péter felvétele) 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom