Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
BODÓ SÁNDOR: Magyar múzeumok az első világháború idején
zeti Múzeumba szállított múzeumi anyaguk sértetlenül visszakerült, mind a 27 láda.73 1918 áprilisában tartott hivatalos ülést az 1918-1922 közötti időtartamra kinevezett Főfelügyelőség, s első tárgyalt ügyeik egyikeként foglalkoztak a vidéki múzeumokban elhelyezendő ideiglenes állami letétekről. A letétek jelentőségét hangsúlyozza az a tény, hogy 1918 tavaszán a nagyváradi múzeum számára 41 művet adtak át, köztük Markó Károly, Mészöly Géza, Szinyei Merse Pál, Lotz Károly, Székely Bertalan sok művét. Az átadott képek között volt Munkácsy Mihály „Ecce Homo” című műve is.74 75 DIVALD Kornél a Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1915-ös számában foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy gyűjtsék-e a háború emlékeit múzeumaink. írásában azt a gondolatot fejtette ki, hogy egy „centrális háborús múzeumon” kívül vidéki múzeumaink ne gyűjtsenek hadi emlékeket, legfeljebb azok az intézmények, amelyek gyűjtési területén hadi eseményekre került sor. Fegyvereket és felszerelési tárgyak gyűjtését indokolatlannak tartotta, mondván: a háború után, a hadsereg gyűjtőhelyeiről „ilyenekhez könnyebben juthatnak majd múzeumaink”. A helyi érdekű háborús emlékeket viszont DIVALD a „néprajz tárgyi emlékei közé” kívánta soroltatni.73 A „reorganizáció” 1914-ben összesen 88 intézet fölött gyakorolt állami felügyeletet a Főfelügyelőség.76 Ebben az esztendőben két intézmény csatlakozott az állami felügyeleti körhöz, a székelyudvarhelyi református Kollégium könyvtára és a Liptóvármegyei Múzeum Rózsahegyen. 1915 júniusában Jankovich Béla kultuszminiszter - miközben jóváhagyta a tudományos közgyűjtemények segélyezési tervét - levelében szükségesnek tartotta a vidéki múzeumok és könyvtárak irányelveinek módosítását. A miniszter nagyra értékelte azt a tevékenységet, amellyel a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége a vidéki közgyűjtemények ügyében kifejtett, irántuk az érdeklődést országszerte felkeltette. Ám a „szépen fejlődő, minden támogatásra méltó intézmények mellett olyanok is létesültek, amelyek aligha életképesek", s az állam részéről anyagi támogatásuk a nemzeti művelődés ügyének előmozdítása helyett az erők szétforgá- csolásával jár. A jövő feladatát tehát abban látta a miniszter, hogy az eredményeiben célra nem vezető, a nagy érdekek szempontjából káros törekvéseknek gátat vessenek. A miniszteri szándék szerint a vidéki múzeumok és könyvtárak fejlődése a „Főfelügyelőség kívánságának is megfelelő egészséges irányba” terelődjön. A Főfelügyelőség pedig ismeri, hogy a vidéki gyűjtemények egy része nem eléggé jelentős, másik részük pedig bár becses és értékes anyaggal rendelkezik, elszigeteltsége 73 MNL OL. K. 736. 69. doboz. 440. irat. 1918. 08. 07. 74 MNL OL. K. 736. 68. doboz. 398. irat. 1918. 04. 24. 75 DIVALD Kornél 1915. 169-170.; Vö: VOIT Krisztina 2004. 25. 76 MNL OL. K. 736. 62. doboz. 168. irat. 1915. 02. 23. 77 MNL OL. K 736. 63. doboz. 405. irat. 1915. 06. II. 78 MNL OL. K 736. 63. doboz. 474. irat. 1915. 08. 07. 79 MNL OL. K 736. 64. doboz. 598., 601.712. irat. 1915. 12. 10. folytán kiaknázása a közművelődés és a tudományos élet szempontjából gyakorlatilag lehetetlen. Példaként az alsókubini Csaplovics-könyvtárra hivatkoztak, amely csak megfelelő szellemi központba átültetve lehetne a nemzeti közművelődés tényezője. A miniszter azt a gondolatot tartotta támogathatónak, hogy a helyi gyűjtemények fenntartását teljesen a társadalomra kellene hagyni. Az „állam szűkös erejét” pedig a korlátolt számú, s nagy jelentőségű gyűjtemények támogatására és fejlesztésére kell fordítani. A kultúrpolitika feladatát abban látta, hogy a vidéki múzeumok és könyvtárak esetén gócpontokat ott kell teremteni, ahol a város egyetemmel vagy főiskolával rendelkezik, illetve ahol a vidék természeti vagy történeti jelentősége miatt fejlesztésre méltó. A „Felvidéken egy Tátra-múzeumra, a Dunántúl egy Balaton-múzeumra, a bányászati akadémiánk székhelyén egy bányászati múzeumra” hívta fel a figyelmet. Érintette a miniszter a hazai művészet fejlesztését is, amelyet a „művészeti colonia (Nagybánya, Szolnok, Kecskemét)” megléte, vagy egy-egy neves művész „oeuvre- je” szempontjából tartott jelentős feladatnak. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az Országos Tanácsot a fontos feladatok megoldása szempontjából a miniszter meg sem említette.77 A miniszteri koncepciót a Főfelügyelőség 1915. július 20-i ülésén megvitatta. Határoztak arról, hogy minden felügyelő írásos javaslatot készítsen, s annak alapján válaszolnak Jankovich miniszternek.78 A felügyelők 1915 októberében nyújtottak be gondolatokat, ötleteket, javaslatokat. A legalaposabb áttekintést, financiális szempontokat érvényesítő, pontos adatokkal kiegészített javaslatot Mihalik József előadófelügyelő nyújtotta be, aki a támogatás mértéke szerint négy csoportra osztotta az állami felügyelet alatt álló közgyűjteményeket. A „reorganizáció” kérdését a Miha- lik-féle javaslat alapján előbb egy hármas, majd egy ötös bizottság tárgyalta. 1915. december 8-án a Főfelügyelőség plenáris ülésén pontról pontra haladtak, s változtatásokkal, kiegészítésekkel elfogadták. Fraknói Vilmos főfelügyelő 1915. december 10-én írta alá, s küldte meg a tervezetet a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium számára a múzeumi gyűjtemények új csoportosításáról és az 1915-16. évi államsegély felhasználásáról.79 A „reorganizáció" témáját előterjesztő tervezet szerint maga a Felügyelőség is régebb idő óta mérlegelte, hogy az államsegély összege elaprózódik a felügyelete alá helyezett intézetek között. Ez pedig csak vegetáló életet tud biztosítani. Ha a folyton növekvő számú intézmény életét és működését segíteni kellene, állapították meg, akkor az „államsegély háromszorosára-négy- szeresére” lenne szükségük. Mivel a szaporulat arányában nincs mód az államsegély összegének növelésére, 183
