Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
ARANYOS SÁNDOR: Gyűjteményi politika és gyűjteménymenedzsment a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
lehetőségét. A szabadtéri múzeumi forma tükrözi a táj jellemző településszerkezetét, a paraszti üzem portán belüli rendszerét, az adott kornak, társadalmi rétegnek megfelelően berendezett objektumok visszaadják a néprajzi, etnokulturális csoport, vagy közösség foglalkozását, vallását, szociális helyzetét, hétköznapjaik és/vagy ünnepnapjaik munkavezetési stratégiáit. Ebben az értelemben „nemcsak épületgyűjteményekről beszélhetünk, hanem az épület berendezésével, a szemléltetett foglalatosságokkal, szokásokkal, a portához, a tájhoz kapcsolódó háziipari, kézműipari és kommunális építményekkel együtt voltaképpen olyan múzeumot alkot, ahol az egykori falusi, mezővárosi életmód egészét tudjuk szemléltetni meghatározott időmetszetben”.10 * A módszertan klasszikus alapja a történeti, néprajzi, anyag és szerkezeti hitelességben fogalmazható meg, így alapvetően egy építészeti múzeumi típus határolható körül. A kiállítási egységek berendezéséhez kapcsolódó gyűjtések, egy szűk időmetszetet tükröznek, kvázi kimerevítenek egy adott életszituációt, így a legalapvetőbb háztartási tárgyak jelennek meg az egyes helyiségekben. A sok esetben kiemelkedő népművészeti remekekkel berendezett terek sterilitása egy muzealizált világot reprezentált. A feltárás során, csupán az elképzelt berendezés szükségleteire, a szemléltetni kívánt folklór esemény hátterére fókuszáltak. Nincsenek pufferanyagok sem a tárgyak, sem a néprajzi leírások terén. Az egyik legfontosabb módszertani elem ugyanis az volt, hogy az egyes korszakok lenyomatai megtalálhatóak legyenek a lakás- kultúra, építészet minden időszakában. A hazai szabadtéri múzeumok tájegységein végig lehet követni a skanzenológiai-módszertan fejlődésének különböző stációit, és a néprajztudomány különböző időszakokra vetített elméleti megközelítéseit. Ezek a napjainkban konzervatívnak gondolt tárlatok „21. száza- dosítása” komoly akadályokat gördít a szabadtéri múzeumok elé. Csak néhány példát említek az áttelepítés, a bemutatás tekintetében. Az akkor létrehozott áttelepítések, nagyon leszűkítik a megújítás lehetőségeit, hiszen olyan elvekre, népi építészeti kutatásokra, társadalmi, gazdasági vizsgálatokra alapozták a feltáró, majd interpretáló munkát, amely egységek megbontása „torz”, olykor értelmezhetetlen konglomerátumokat hozna létre a múzeumon belül. A bemutatás során az építészeti stílusokat, alapanyagokat, a társadalmi rétegződést figyelembe véve igen szűk határok közé szorították az áttelepítést. Az egyes szociális és ökonómiai formák, a különböző építészeti sajátosságokat őrző építményekben szorosan egymáshoz kapcsolódnak. Ezek bármelyikének átépítése - amennyiben szeretnénk rugalmasabbá tenni a bemutatás kereteit - értelmezhetetlenné tennék az egész tájegységet, vagy az intézmény egészét. El kell fogadnunk, hogy az intéz10 Vő. FÜZES Endre 2012. 305-314., CSERI Miklós 2009. 28-48. I I VARGA Benedek 2015. 12 Vő. ÉBLI Gábor 2009. 48-57. 13 CSERI Miklós 2010. 97. mények működési elve, stratégiáik folyamatosan változnak, amely során elhagynak bizonyos megközelítési módokat, vagy éppen ellenkezőleg átvesznek, adaptálnak másokat, annak érdekében, hogy megfogalmazzák saját üzenetüket, küldetésüket, eleget tegyenek közösségi funkciójuknak." A 20. század utolsó harmadában létrehozott intézmények korszakalkotó munkát tükröztek, és a meghatározó nemzetközi példákat adaptálva az akkori mu- zeológiai, ismeretátadási gyakorlat legjobb elveit követve szolgálták ki a látogatói igényeket. De ha nem követjük az állandó megújulás törvényszerűségét, akkor elindulhatunk az önmuzealizálás felé.12 13 A múzeumok 21. századi hatékony működésének, stabil fenntartásának és prosperáló üzemeltetésének egyik alapvetése a rövid-, közép- és hosszútávú célok, feladatok felállítása, az intézmény küldetésének megfogalmazása. A stratégiaépítés kiindulópontjaként értelmezhető múzeumi küldetésnyilatkozat írja körül azokat az alapkérdéseket, amik deklarálják a részstratégiákat: tudományos, kiállítási, gyűjteményezési stratégia. Például: miért van a múzeum, kinek van a múzeum, hova pozícionálja magát a múzeum, miért van gyűjteményünk, hogyan használjuk fel a gyűjteményekben lévő műtárgyakat, miért hozunk létre kiállításokat, ismeretátadási programokat? „A kidolgozott tudományos stratégiának illeszkednie és kapcsolódnia kell a megfelelő szaktudományokhoz, figyelembe kell vennie a fenntartói igényeket, a társintézmények terveit, céljait, az oktatási intézmények, a civil szerveződések működésének, stratégiájának irányait, tekintettel a kívülről jövő kezdeményezésekre is. Ugyanis társadalmi beágyazottság és elismertség nélkül nincs a múzeum mögött erő”'1 CSERI Miklós gondolatai pontosan megfogalmazzák a közgyűjtemények korszerű működési elvének aspektusát, miszerint az egyes szisztémákat egymás összefüggésrendszerében kell kezelni, így sem a múzeumi küldetést, sem a tudományos stratégiát nem lehet a skan- zenológia módszertanának ismerete nélkül megfogalmazni. A tudományos koncepció évekre lebontott kutatási programjai alapvetően körülhatárolják a gyűjtemé- nyezés irányait, hiszen a vizsgálatok célpontjában lévő témákhoz kapcsolódó kulturális javakkal fognak bővülni a gyűjtemények, azokat kell integrálni a múzeum teljes gyűjteményi portfoliójába, és szolgálnak majd „alapanyagul” egy-egy időszaki vagy állandó kiállításhoz, ismeretátadási programhoz, közönségszolgálati tevékenységhez. A szabadtéri múzeumok fókuszpontja egyre inkább eltávolodik a kimerevített valóságképektől. A tárgyi világok szemléltetése helyett a diakronizmus, az emberi folyamatok, az ember és a tárgyak kapcsolatának értelmezése kerül a tárlatok középpontjába. A sztereotípiák helyett, az atipikus szituációk válnak az építészeti, antropológiai vizsgálatok gócpontjává. Az összefüggések szemléltetése, a különféle gazdasági, társadalmi problémák 135
