Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
NAGYNÉ BATÁRI ZSUZSÁNNA-LAJOS VERONIKA: Kulturális reprezentáció? Részvétel? Együttműködés? Felvetések a Szabadtéri Néprajzi Múzeum példáján
szönhetően - nem résztvevők kívül rekednek és tudásuk a legitimként elfogadott szférán kívülre kerül.44 El kell tehát fogadnunk, hogy nem lehet minden érintett résztvevő, ahogyan azt is, hogy a részvételi és együttműködési gyakorlatok alkalmazásával a muzeológusnak módosul szerepe, a különböző folyamatok (tudástermelés, téma- és tárgykiválasztás stb.) feletti kizárólagos ellenőrzése átalakul, előre ki nem számítható döntési helyzetekbe kerülhet, ami a közösségi részvétel okán előre nem látható szakmai változtatásokhoz vezethet. A részvételi projektek természetéhez tartozik, hogy egyszerre kockázatosak és felszabadító hatásúak, emancipatoriku- sak minden résztvevő számára. A fentieket továbbgondolva az alábbi felvetések fogalmazódhatnak meg: Mi történik abban az esetben, ha az érintettek a Skanzen koncepciójától idegen időszakot és berendezést kívánnak viszontlátni az adott épületben? Mit kezd ezzel a helyzettel a múzeum és a muzeológus? Meddig engedi, engedheti alakítani a bemutatás koncepcióját? Mennyire rugalmas és mennyire lehet rugalmas egy koncepció? Szükséges-e rugalmasnak lennie? A kérdésekre adott válaszok összefüggnek azzal, hogy a Skanzen miként tekint a tudástermelés folyamatára, hogyan értelmezi a részvétel fogalmát és milyen együttműködési típusokat emel be saját múzeumi (kutatási és kiállításrendezési) gyakorlatába. Egyet kell értenünk Nina SIMON- nal abban, hogy a múzeumok és kulturális intézmények esetében nem határozható meg átfogóan a részvétel azon fokozata, mértéke, ami minden esetben a „legjobb”45 - vagyis nem feltétlenül beszélhetünk globálisan alkalmazható egyetlen helyes eljárásról, hanem ezek a célok, a közösségek és a projektek függvényében rendkívül változatosak lehetnek. Nina SIMON egyik írása a részvételi modellek négy típusát különíti el: I. közreműködés (contributory model), 2. együttműködés (collaborative model), 3. közös létrehozás (co-creation model) és 4. kooptálás (co-option). A közreműködés során az intézmény korlátozott és meghatározott tevékenységeket, tárgyakat, információkat kér a látogatóktól egy intézményileg kontrollált folyamatban. Az együttműködésre alapozó modellben a látogatók aktív partnerek egy intézmény ellenőrizte projekt megvalósításában. A közös létrehozás modelljében a látogatók és az intézmény együtt dolgozik a kezdetektől, a projekt céljainak megfogalmazásától kezdve, a közösség igényeit és érdekeit tükröző program vagy kiállítás megteremtésén. A negyedik modell a kooptálás, amelyben az intézmény lehetőséget és forrást biztosít ahhoz, hogy a falain kívül létező csoportok az intézményben különböző programokat valósíthassanak meg.46 A fenti modelleket alapul véve a Skanzen gyakorlatában jelenleg csupán az egyik modell nem jelenik meg:47 a közös létrehozás modellje. Ebben a folyamatban közös a tudástermelés és átalakulnak a konvencionális hatalmi viszonyok muzeológus (kutató, kurátor) és látogató (kutatott, érintett) között. Napjainkban a látogatók jelentős része már nem passzív szereplő, hanem aktív részese kíván lenni a kiállításoknak és fizikailag részt akar venni a múzeumok életében. A passzív látogató korát az aktív, és az igényei, elvárásai szerint különbséget tevő kultúra „fogyasztó” vagy „kliens” (client) váltotta fel.48 49 50 A londoni Wallace Museumban iskoláskorú gyerekekkel közösen megvalósított „Sh... it’s a Secret!" című kiállítás kapcsán írt esettanulmányban Nina SIMON ösz- szefoglalta, hogy milyen tényezők tették lehetővé a közös létrehozás (co-creation) modelljében megszülető kiállítás sikerét: I. megjelent egy valós intézményi szükséglet az együttműködésre, 2. professzionális hozzáállás és szakmai elvárások jellemezték a résztvevőket, 3. közös tanulási folyamat történt: vagyis mindenki tanult valamit a közös munka során, 4. a projekt kiterjedt az intézmény minden részlegére, 5. a magas színvonalon megvalósított kiállítás tükrözte a résztvevők érdeklődését és képességeit, 6. a megfelelően kiválasztott partnerség lehetőséget biztosított a jövőbeli együttműködésekhez és 7. az egész folyamatot alaposan dokumentálták (például képek, videók és a sokféle érintettet magában foglaló beszámoló segítségével).48 Szabadtéri múzeumokat tekintve kevés példa ismert a részvételi projektekre a kiállítástervezés területén (participatory design). A maihaugeni szabadtéri múzeumban jelenleg egy olyan kiállításon dolgoznak, amelynek tervezési folyamatában a közösségből random módon választott tagoktól várnak visszajelzést a kiállítási ötletekkel kapcsolatban, de erre vonatkozóan korábbi tapasztalataik nincsenek.“ A beamishi szabadtéri múzeum honlapján külön menüpontban szerepel a „Get involved!" felszólítás. Itt a közösségekkel való együttműködés, az önkéntességre való buzdítás, az intézmény által létrehozott női egyesület, fiatalok klubja és fiatalok önkéntes csoportja almenük találhatók. Ez utóbbi olyan 13-19 éves fiatalokból áll, akik maguk is részt vesznek a fiataloknak szóló programok létrehozásában.51 Ezek főként a múzeum körüli közössé44 Vö. KESBY, Mike 2005. 2042. 45 SIMON, Nina 2009b 46 SIMON, Nina 2009b 47 A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum hidasi lakóházában látható, a második világháborút követő kitelepítéseket bemutató kiállítás egyik eleme részvételi, hiszen a látogatók személyes történeteinek megosztására buzdít, amelyeket aztán mások is olvashatnak. Ezzel bővül a személyes történetek sora, még több, közvetlenül az érintettektől származó információ segíti a téma feldolgozását. Ez tehát nem más, mint a SIMON említette közreműködés modell (contributory model) egy példája. A többi modellhez a példákat részletesen kifejtve lásd SÁRI Zsolt 2016a 95-100. és 2016b, illetve írása a jelen kötetben. 48 HOOPER-GREENHILL, Eilean 2001.21 I. 49 SIMON, Nina 2010b 50 Thorstein HERNES szíves közlése. 51 http://www.beamish.org.uk/get-involved/community/ (Letöltés ideje: 2016. november 10.)
