Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
VARGA SÁNDOR: Térhasználat a mezőségi táncos házban
falvak tánckészletébe, vélhetően kisnemesi és városi közvetítéssel. Ezek szervesen nem épültek be a táncrendbe.49 Az újabb táncok a folklorizáció kezdeti fázisában megrekedtek, nem változtatta meg őket az alapvetően reneszánsz jellegű paraszti tánckultúra. Megmaradt a zárt kör alakú térforma és a motívumok egyöntetű sorrendje, csak néhány kivételes tehetségű táncos esetében jelennek meg improvizatív lábfigurák, esetleg csapásolás. Témánk szempontjából fontos, hogy ezek leginkább a zenész előtti térben fordulnak elő. A magyar nyelvterületen már az 18. század végén ismert keringő, helyi elnevezéssel vo/cer (valf) a Belső-Me- zőségre a két világháború között jutott el. A tánc tér- használatára jellemző, hogy a párok körben haladva forognak, majd a zenész előtti helyen sokszor bokázó-topogó motívumokkal díszítve táncolnak.50 Egyes román falvakból lábütésre is vannak példáink. A fenti példák mutatják, hogy a polgári és a modern kor táncainak a régebbi táncok közé kerülésével elkezdődik asszimilációjuk, a motívumok és a térhasználat szempontjából is hasonulnak a tradicionális táncokhoz. Ez a folklorizáció kezdeti fokát mutatja. Térhasználati szabályok51 és a kapcsolódó rejtett dimenziók A fenti példákból láthatjuk, hogy a forgós-forgatós, valamint a legényes táncok közben a férfiak és a nők másképp használják a teret. A helyi kultúrába ágyazódott nemi szerepek jól megmutatkoznak ebben a kontextusban: a legényesek esetén a nők teljesen elkülönülve passzívan figyelnek, vagy kis körökben forogva „kísérik” a férfiak produkcióját, a páros táncok esetén pedig körbetáncolják a párjukat, sok esetben szintén kísérve, díszítve annak fi- gurázását. A zenekar előtti tér használata fontos, társadalmi pozíciókra vonatkozó információkat rejt magában. A jobb táncosok, vagy a közösségi ranglétrán valami oknál fogva előkelő helyen állók általában több időt tölthetnek el a zenész előtt. Tapasztalatom szerint a rosszabb táncosokat, a szegényebbeket vagy a fizikálisán gyengébbeket egy idő után (maximum 1-2 perc) egyszerűen félrenyomják, míg például a falusi értelmiség képviselője, vagy akár a magyarországi vendég akkor is hosszabb időt tölthet el a zenész előtt, ha nem is tud jól táncolni. Az előbbieket egyébként a zenészek sem segítik olyan nagy odafigyeléssel, mint a fentebb említett esetben. A fiatalság táncos összejöveteleihez a legények testi erejének fitogtatása (hangoskodás, birkózás, lökdösődés, verekedés) is hozzá tartozott, így rendfenntartás, a ve- szekedő-verekedő legények csitítása, a táncról való eltávolítása meglehetősen nehéz feladat volt. Különösen nehéz helyzetbe kerülhetett a kezes a kitáncoltatás esetén. A megszégyenítő rítussal a felkérést visszautasító lányokat büntették a legények. Visában és más szegényebb falvakban ez ritkán fordul elő, gazdafalvakban (Vajdakamaráson, Mezőkeszüben és főleg Széken), ahol a társadalmi különbségek nagyobbak voltak, gyakrabban fordult elő a kitáncoltatás. Ilyenkor a megsértett fiú barátja felkérte a lányt, és amikor a zenekar előtt táncoltak, hirtelen leállította a zenészt. A bosszút álló legény ekkor mar- sot húzatott a zenészekkel, majd a készenlétben álló barátok segítségével igyekezett kiszorítani a lányt a tóncról, eltávolítva őt a közösségi térből, ezzel szimbolikusan a közösségből is. Ezt az is jelzi, hogy az így megszégyenített lány az eset után hetekig nem mert mutatkozni a fiatalság körében.52 Szintén a rendfenntartáshoz tartozott a bámulok rendezése. A nyári, csűrökben rendezett táncokon napközben bárki részt vehetett. A visszaemlékezések szerint ez komoly közösségi eseménynek számított a mezőségi falvak életében, sok asszony karonülő gyermekével ment a táncra. Szék ebből a szempontból is kivált a mezőségi falvak sorából, itt a nyári táncon sem vehettek részt a már megházasodott férfiak, illetve a férjes asszonyok. A csűr falánál körben elhelyezett padokon, illetve a magukkal hozott kisszékeken ültek az asszonyok, és a beszélgetés közben is éles szemmel figyelték az eseményeket, bírálták a táncosok mozgását, ruházatát és viselkedését, mintegy a régi társadalmi és kulturális rend őrzőiként működve.53 A visszaemlékezések szerint a kezdő táncosok tartottak attól, hogy megszólják az ügyetlenségüket, ezért igyekeztek egy-egy félreeső helyen gyakorolni a tánclépéseket. A bámulok közül a fiatalabb, jó táncú menyecskéket gyakran felkérték a legények, ami általában kiváltotta a lányok nemtetszését, mondván, hogy a menyecskék elfoglalják a teret, zavarják a táncot. Sötétedéskor az asszonyok maguktól hazamentek. Télen ez annyiban módosult, hogy a helyszűke miatt a táncosok gyakran már sötétedés előtt megpróbálták útra tenni, különböző praktikákkal kikergetni az asszonyokat. Például „kifüstölték” őket csípős paprikával töltött cigarettával, kisgyermekkel meggyújtatták a szoknyájuk alját stb. A gondosabb kezesek egyébként a tánc körül sündör- gő gyerekeket is szemmel tartották. Az ügyesebb leányokat igyekeztek felvenni a táncba, növelve ezzel a fizető táncosok számát, esetleg a fiatalabb legényeket, hogy ne szégyelljék magukat, kérjék fel a lányokat. A nyári táncokon napközben a csűr bejáratánál, az udvaron leselkedhettek, táncolhattak a gyerekek is, anélkül, hogy zavarták volna a táncosokat. Sötétedéskor a nagyobb legények hazakergették a gyerekeket a táncról. 49 Az itt tárgyalt táncokról bővebben: MARTIN György I997a-b; PÁLFY Gyula 1997; PESOVÁR Ernő I997a-c. 50 A táncot az 1940-es években már ismerték Pusztakamaráson. (FARAGÓ József 2006. 135.) A táncról bővebben: MARTIN György 1995. 113; PESOVÁR Ernő 1997a. 51 Vö. KALLÓS Zoltán 2006. 300.; NOVÁK Ferenc 2000. 35., 62-63.; PÁLFY Gyula 2001. 306. 52 Vö. NAGY Olga 2010. 288-289.; NOVÁK Ferenc 2000. 62-63. 53 Vö. FARAGÓ József 2006. 129.; KARSAI Zsigmond-MARTIN György 1989. 43. 94
