Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
BÁLI JÁNOS: A „Kentaur-ház” - A falusi lakóház atipikus változata Magyarországon, a 20. század második felében
irodába ülő ember, mert az ledolgozza. Na, most hoztunk egy ötliteres kanna, anélkül nem lehetett hozni a levest, ilyen-olyan leveseket, aztán sült húst vagy meg mellé hát a kenyér, meg mit tudom én mi, aztán... meg minden ilyen. Volt, hogy pörköltet... Na, meg hát kellett a harmadik fogás is, egy tál tészta. Ez vagy bukta, vagy nagyon finom perecet. Ezek a nők nagyon finom perecet tudtak sütni. Én nem tudtam, soha nem is próbáltam. Nem mindenki tud most se. Sütnek most is, de szóval nem mindenki tudja ezt jól csinálni. Én kalácsot jobban tudtam sütni. Az én anyám jobban csinálta. Én attól tanultam, szóval az enyém jobb volt. Szendvics volt, úgy általában. Na, de mondom, kijöttünk azért a kajával. De így összementek az emberek mondás nélkül. Úgyhogy nekünk munkadíjat talán senkinek se fizettünk, a mesterembereken kívül. Hát, ebbe főleg a kőművesek, asztalosok, villanyszerelők. Nem nagyon kellett másnak fizetni. Él is készült a lakás... ” Ha a hagyományos munkaformák fenn is maradtak, az alapanyagok és a technikák változtak, korszerűbbek lettek. Ekkor vált általánossá a betonalap és a téglafalazat, részben a betonfödém. A lakóház építését kedvező kölcsönökkel támogatták. Az egyik hetési adatközlő 1972-ben vett fel 100.000 forint kedvezményes, évi 2%- os kamatozású hitelt az OTP-től lakásépítésre. A havi 480 forintos törlesztő részlete eleinte a fizetése negyede, majd az 1980-as évekre, annak ötödé, hatoda lett, amit viszonylag könnyen ki tudott fizetni. Közben többször is engedtek a fennmaradó hiteléből, így kb. 15 év múlva úgy tudta lezárni a hitelét, hogy összesen - kamatokkal együtt is - csak mintegy 90.000 forintot törlesztett a futamidő alatt. 36. kép. Jól látható az utólagos emelet-ráépítés. Szentgyörgyvölgy, Bocskai u. 8. (DÁVID Réka felvétele) A hetési falusi lakásépítés és -átalakítás harmadik szakaszában került sor a lakáshasználatot is érintő legfontosabb infrastrukturális beruházásokra. Ezek sorában, talán a legfontosabb változás, a villanyáram bevezetése a lakóházakba az 1950-es évek elejétől. Dobronakon már 1952-ben, míg Hetés magyarországi részén 1958 és 1961 között érte el az áram a falusi lakóházakat. Közel hasonló lényegi változást hozott a vezetékes vízhálózat kiépítése, mely Dobronakon 1965-ben, a magyarországi településeken az 1970-es évek elején valósult meg. Elég csak a fürdőszoba-használatra utalni, hiszen egy évtizedig úgy tervezték kötelezően a kockaházakba a fürdőszobát, hogy azt a vezetékes víz hiányában igencsak körülményes volt rendeltetésszerűen használni. A negyedik szakasz az 1990-2000-es évek, a modern ház korszaka, mely az infrastrukturális beruházások közül e vezetékes gáz (2000-es évek első fele) és a csatorna (mindmáig csak korlátozott mértékben) kialakításának időszaka. Új ház alig épül, inkább csak kisebb-na- gyobb átalakítások történnek (pl. emeletet húznak fel). E korszaknak két jelképe közül az első az emeletes ház, mely már az előző korszak végén, az 1980-as években megjelent a vizsgált falvakban, de elfogadottá, követendő mintává a rendszerváltást követően vált. A másik, a teljes mértékben vállalkozói munkában, „kulcsrakészre” épített lakóház, melynek különféle változatai országszerte elterjedtek, e lakóépületek már elvesztették minden táji jellegzetességüket. A falusi lakóház belső terei, funkciói. A konyha példája A falusi konyhák - városi „társaikhoz” viszonyítva - nyomokban megőrizték a hagyományos paraszti lakóházak konyháinak funkcionális sokszínűségét: mindmáig nem csupán az ételkészítés- és fogyasztás és az ahhoz kapcsolódó alapanyagok, illetve eszközök tárolásának helyiségei, hanem akár a vendégek fogadásának vagy az alvás terei is. E sajátos kettősség, a „párhuzamos külön idejűség” a konyhai tárgyak egymás mellettiségében is kiütközik. A konyhák legfontosabb funkcionális berendezési tárgya a tűzhely. Gyakori, hogy az 1950-60-as években elterjedt fa- (esetleg szénnel vegyes) tüzelésű önálló fémtűzhelyek nem csupán látható részei a tárgy együttesnek, hanem annak az ételkészítés tekintetében legfontosabb, olykor egyedüli tartozékai. A később bekerülő gáztűzhelyeket, kényelmességük ellenére csak elvétve használják, ennek a legfőbb indoka a relatíve magas működtetési költségükben keresendő. Ugyan a vezetékes gáz szinte minden településen kiépült a 2000-es évekre, a magas induló költségek miatt azt a legtöbben nem vezeték be a saját portájukra. A legtöbb vizsgált család inkább a fatüzelésnél maradt, néhányuk a propánbután gázpalackos megoldást követi (igaz, azt rendszerint csak második tűzhelyként). Kényelmessége és praktikussága ellenére csak elvétve használnak villanytűz193
