Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
VASS ERIKA: Az algyői tájházi kiállítás megújításának módszertani tanulságai
falusi életvitelben. Mi is kialakítottunk egy gyerekszobát, melynek hengerelt falfestése színben és motívumban eltér a nappalitól. A gyerekszobába gyerekágy, íróasztal és játékok, mesekönyvek kerültek. 8. kép. A heverőn egy női ruha jelzi az emberi jelenlétet (VASS Erika felvétele) A Zalából érkezett olajbányászok 1965-ben Algyőn indult meg Magyarország eddig ismert legnagyobb szénhidrogén mezőjének feltárása. A kőolaj és földgáz termelése megváltoztatta a táj arculatát és az itt élő emberek életét. Az addig mezőgazdasági művelés alatt álló földeken acéltartályok és fáklyák jelezték az új korszak kezdetét. A nagy tudást igénylő munkához a szakemberek eleinte Zalából érkeztek, de a helybeliek közül is sokan kaptak állást a kiszolgáló részlegben. A téeszhez képest az olajipari dolgozók fizetése biztos, jó keresetnek számított, ami sok algyői családnak is stabil megélhetési pozíciót biztosított. Kezdetben 8-10.000 ember dolgozott az olvasztótégelynek számító beruházásokon, ahová Zalától Nyírségig az ország számos pontjáról érkeztek munkások, illetve katonák és jugoszláviai vendégmunkások is részt vettek az építkezésen. A munkások 10 barakkban, 2-4 fős szobákban éltek. Az algyőieknek eleinte nehéz volt megszokni, hogy hirtelen felduzzadt a lakosság létszáma. Távolról szemlélték az idegeneket, a legények között a lányok miatt verekedések is előfordultak, de később házasságok is létrejöttek. A zalaiak más vidékről más kultúrát hoztak magukkal. Eltért a nyelvjárásuk, mások voltak táplálkozási szokásaik. Sokan itt ismerték meg a pacal- és birkapörköltet, ugyanakkor hiányolták az otthon kedvelt ételt, a dödöllét. A zalai dombok után az Alföld sík vidéke is szokatlan volt számukra, és furcsának találták a zárt, magas kerítéseket. Az Algyőn dolgozó zalai származású emberek csak havonta, kéthavonta tudtak hazamenni Zalába, mert az 1970-es években még szombaton is dolgozni kellett, a vasárnap volt az egyetlen munkaszüneti nap. Az 1970-es években még a vezetékes telefon is ritka volt a háztartásokban, ezért a Zalában élő rokonokkal nehezen tudták a kapcsolatot tartani: többnyire utcai telefonfülkékből lehetett telefonálni, a levelezés pedig postai úton történt. A filmben szereplő Deák Antal Zalaegerszegen született, olajipari dolgozók gyermekeként Lovásziban nőtt fel, az olajipari objektumok jelentették számára a gyermekkori közeget. 18 évesen, 1971 -ben került Algyőre, édesapja akkor már itt dolgozott mint kiküldetésben lévő zalai olajos munkavállaló. Deák Antal számára csupán nyaralásnak indult az algyői út, ám a nyári munkából több évtizedes elköteleződés lett, 1975-ben algyői lányt vett feleségül. Azóta sokat fejlődött Algyő, amiben nagy szerepe van a szénhidrogénmezőnek. Az egykori barakkok helyén ma már családi házak állnak, illetve az iskola és az uszoda helyezkedik el. 9. kép. Az olajfinomító tornyai Algyő határában Az 1938. évi terem A Két háború között című teremben arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a falusi emberek szoros kötelékben éltek a természettel, egy részük tanyán lakott. Ismerték környezetük kincseit, mint például a gyógynövényeket. A tájház egyik vonzereje az Ezerjófű Civil Szervezet által kialakított gyógynövényes kert, melyben sokféle gyógynövénnyel ismerkedhetnek meg a látogatók. A civil szervezet tagjai bekapcsolódnak a tájházi rendezvényekbe is, 149
