Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
BERECZKI IBOLYA-ROMÁN ÁRPÁD: A karcagi porta a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
Bereczki Ibolya-Román Árpád A KARCAGI PORTA A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN A település és a környezete Karcag a Tiszántúl keleti részén fekvő Nagykunság legnagyobb települése, közigazgatási és kulturális központja. Az egy néprajzi csoportot alkotó református vallású Nagykunság többi települése Kunhegyes, Kunmadaras, Kisújszállás, Túrkeve, Kuncsorba, Mesterszállás és Kun- szentmárton, utóbbi kettő népessége döntően római katolikus vallású, a 18. században a Jászságból történt újratelepedése következtében.1 Karcag népi építészeti szempontból - mint ahogyan VARGHA László és MIS- KOLCZY László könyvéből is kiderül - több hasonlóságot mutat Jász-Nagykun-Szolnok megye egykori tiszafüredi járásának településeivel (Tiszafüred, Tiszaörs, Nagyiván, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszöllős)1 2 A Nagykunság erős gazdarétege nemesi, majd parasztpolgári mintákat követve, jelentős kézműipara és református vallása okán is rendszeres és szoros kapcsolatokat ápolt a kálvinista Rómával, Debrecennel is. Történeti, néprajzi viszonyok GYÖRFFY György kutatásaiból is ismert, hogy a Nagykunság területe a honfoglalás kora óta lakott volt, a Szent István-i megyerendszer részeként pedig Szolnok megyéhez tartozott.3 A Nagykunság mai népessége zömének elődei IV Béla király hívására 1239-ben Magyarországra érkezett, eredetileg török eredetű kunok, könnyűlovas katonák voltak, akik hadi szolgálataik ellentételezéséül nem kerültek jobbágysorba. Végleges letelepedésük a Nagykunságba azonban csak 1246-ban történt meg. El- magyarosodásuk még a török hódoltság idején, döntően a 16. században bekövetkezett. Sajátos, a kun eredetet tükröző kultúrájuk főként a régészeti leletekből ismert, valamint a magyar nyelvben található kun eredetű szavakban, a középkori viseletűk egyes elemeiben őrződött meg. A békeidőben főként nagyállattartással foglalkozó Nagykunság népe korán áttért a protestáns vallásra, és később is megmaradt református hiten. A török hódoltság alatt jelentős pusztulást szenvedett, lakói elmenekültek, falvainak jelentős része elpusztult. Az 1699-es Pentz- féle összeírás jól jellemezte ezt az állapotot, hiszen a Nagykunság települései közül egyedül Karcagot - korábbi neve Karcagújszállás - találta lakottnak. A visszateleI. térkép. A Nagykunság térképvázlata (MISKOLCZY László-VARGHA László 1943.4 A Nagykunság vidék népének építészete. A Magyar Ház Barátainak Kiadása, Budapest 1943.4.) pülés, újranépesedés a 18. század első évtizedeiben zajlott le, a lakók pedig az ellenreformáció idején is megmaradtak erős protestáns hitükön. Jelentős változást a Nagykunság életében az 1745- ben megtörtént Redempció hozott, amikor lakói saját pénzükön váltották vissza magukat az 1702-es Német Lovagrendnek történő eladatás, illetve elzálogosítás következményei alól. Katonai feladataikat továbbra is ellátták, ennek fejében kollektív nemesi kiváltsággal rendelkeztek, földesúri bíráskodás alá nem tartoztak, ezt a tisztet a nádor látta el felettük. Az önmegváltásban való részvétel mértéke határozta meg ezt követően több mint két évszázadra a Nagykunság társadalmát, a redemptu- sok, irredemptusok és inquilinusok hierarchiáját, a lakosoknak a legelőhasználatban való részvételét, a belterületen kiosztott telkekhez való hozzájutásukat. A 18. századtól a gazdálkodási szisztéma meghatározó elemévé váltak az először állatteleltető szállásként 1 BOTKA János-SZABO István 1987. 23-25. 2 MISKOLCZY László-VARGHA László 1943. 3 GYÖRFFY György 1974. 3-16. 125
