Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
MUSKOVITS ANDREA ANNA: Présházak és pincék Buda-vidéken I. Elhelyezkedés, típusok, kialakulás
fennmaradt fényképek mutatják, hogy Budajenőn, Budakeszin, Budaörsön, Diósdon, lelkiben, Torbágyon és Törökbálinton is gyűjtött. Mindezek alapján arra a megállapításra jutott, hogy bár Buda-vidék több kisebb központ körül rendeződő vidékből keletkezett, egysége a filoxéráig leginkább a szőlőművelés azonosságán nyugodott.5 A terepbejárások, majd az első kutatások alapján mindinkább körvonalazódott bennem is, hogy a szőlőborkultúra szempontjából ezek a települések kisebb egységet alkotnak, de nyilvánvalóvá vált az is, hogy a politikai, gazdasági, társadalmi változásokra eltérő válaszokat adhattak, ezáltal más-más utakra térhettek. Ez viszont hozzájárult a táji munkamegosztáshoz, erősítette a települések egymásrautaltságát. Mindezek alapján választottam kutatási területemül az ANDRÁSFALVY Bertalan által is vizsgált térséget, a kutatópontokat azonban az azóta eltelt évtizedek változásait figyelembe véve választottam ki. Fontos szempont volt, hogy mind német, mind pedig magyar településeken történjenek kutatások, ugyanis a németek kitelepítése jelentős törést okozott a szőlőborkultúrában, ennek hatására a német falvak útja eltért a más etnikumúakétól. Emiatt az ANDRÁSFALVY Bertalan által alaposan kutatott Páty mellett Tököt és az egykori Biát is kutatóponttá tettem. A másik fontos szempont az volt, hogy az egykor németek által lakott települések közül olyanokat válasszak ki, amelyeknek bizonyos szinten eltérően alakult a sorsa az épületeket tekintve, azaz másmilyen mértékű pusztulás ment végbe a kitelepítések hatására. így végül kilenc településen történtek részletesebb gyűjtések (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Etyek, Páty, Perbál, Tök, Zsámbék), de kitekintő vizsgálatokat a környező falvakban, községekben is végeztem (I. térkép). A szőlőművelés jelentősége Tanulmányomban a szőlőművelés történetével részletesen nem foglalkozom, vázlatos áttekintésére azonban szükség van, ugyanis a különböző gazdasági, politikai és társadalmi átalakulások nemcsak a művelési ágazat jelentőségében, annak a gazdálkodás rendszerén belül betöltött szerepében mutatkoztak meg, hanem az épületek külső jegyeiben, funkciójában, közösségi életben betöltött szerepében is. Ahhoz tehát, hogy a présházak és pincék életében bekövetkező változásokat megértsük, szükséges az adott művelési ág történetét is ismerni. Buda környékén igen korán meghonosodott a szőlőművelés, legkésőbb a 13. században már általánosnak kell tekintenünk. A 14. században alig volt a Duna jobb partján olyan falu, amelynek írott forrásai ne említenék a szőlőt. A vizsgált területről fennmaradt középkori oklevelek is több településsel kapcsolatban utalnak jelentőségére. Ebben nagy szerepet játszhatott a telki apátság, valamint 5 ANDRÁSFALVY Bertalan 2011. 357. a zsámbéki premontrei kolostor, amelyeknek a misebor biztosítása érdekében szüksége volt saját szőlőterületekre. Nagy jelentőséggel bírhatott Buda közelsége is, ahol már a középkorban nagy területen műveltek szőlőt, s ami egyben megfelelő piacot is biztosított. A szőlőművelés történetében az első töréspontot a 16-17. századi török háborúk jelentették. Korábban általános volt az a nézet, hogy a törökök, mivel nem fogyaszthatták a bort, erőszakkal irtották a szőlőket. Mára bebizonyosodott, hogy mindez nem igaz, mert bár alkoholt nem ihattak, de a bor fontos adóbevételi forrás és kereskedelmi cikk volt, a szőlőt pedig egyéb módon is hasznosították (például pekmez, azaz mustméz készítése). Természetesen a török elleni háborúk időszaka a szőlő- művelésben is nyomot hagyott, de teljes pusztulás nem következett be, a szőlőterületek egy része művelés alatt maradt. A fellendülés Buda 1686-os visszafoglalását követően kezdődött meg, amiben jelentős szerep jutott a szerbeknek, akik a török uralom vége felé jelentős számban érkeztek dél felől. Ok kezdték a Gellért-hegy oldali szőlőket megművelni, de egészen Budaörsig birtokoltak területeket. Elsősorban nekik köszönhetően történt a borok terén váltás, ugyanis míg a középkortól, mint világos, aranyszínű bor szerepel a budai, a 18. század első felétől már a később híressé váló sashegyi, budai vörösborról olvashatunk. A I 7. század végén meginduló fellendülést bizonyos mértékben a Rákóczi szabadságharc törte meg, az I 720- as évektől azonban gyors fejlődés kezdődött, amely a 19. század második és harmadik negyedére teljesedett ki. A 16-17. századi háborúk alatt Buda-vidék jelentős része lakatlanná vált. Egyedül Bián, Pátyon és Tökön maradt meg a református lakosság, a többi falut újra kellett telepíteni. Az általam vizsgált területre katolikus németek érkeztek, egyedül Perbálra telepítettek nagyobb számban szlovákokat. A szőlőművelés fellendítését a telepítő földesurak adókedvezményekkel támogatták, az új telepesek többéves adómentességet kaptak a szőlők után. A szőlők telepítése azonban hosszú éveket, évtizedeket vett igénybe, nagyobb jelentősége a 18. század második felében lett. Ezt támasztják alá a 18. század közepéről rendelkezésünkre álló kilenc pontos kérdőívre adott válaszok. Ezekből megállapítható, hogy minden településen a haszonvételek között szerepelt a szőlő, bár igazán jó minőséget csak Budaörssel kapcsolatban említettek.6 A 18. században, de főleg annak második felében végbemenő fellendülést a számadatok mellett az uradalmi épületek is bizonyítják. Ekkor épült fel a Zichyek dézsma- pincéje Budaörsön,7 de a feljegyzésekből az is kiolvasható, hogy a nagy mennyiségű bort az uraság Zsámbékon három pincében tartotta.8 A század utolsó negyedéből pedig már a jobbágyok és zsellérek kezén lévő pincék meglétéről is van tudomásunk. 6 NOVÁK László Ferenc 2006. 125-127., 137-139., 139-141., 274-276., 308-310., 363-365., 379-381., 500-501530-531. 7 Az uradalmi pince történetét lásd: FILIPSZKY István 2004-2005. 8 JELLI, P Martin Anton 1996. 298. 102
