Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)

KEMECSI LAJOS: A Felföldi mezőváros tájegység a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

Az egyes épületek berendezéseiben szereplő műtár­gyak száma változó: Tállya: 563 db, Tokaj: 322 db, Hejce: 511 db, Erdőbénye: 452 db, Mádi kereskedőház: 954 db, Mádi zsellérház: 280 db, Gyöngyösi kapásház: 435 db, Gyöngyösi iparosház: 1043 db. Az egyes berendezé­sekben megjelenő tárgyak száma az épületek méreté­hez, illetve az életmód színvonalához igazodik. Ez ma­gyarázza a legkisebb épületben élő mádi zsellér 280 da­rabos tárgyszámát és a gyöngyösi polgárház I043(!) dara­bos berendezése közötti különbséget. A tájegység be­rendezéseihez 2004 előtt gyűjtött felhasznált tárgyak aránya mindössze 20% körüli.22 Ez is jelzi a rendkívül gyors és intenzív tárgyvásárlások, gyűjtések súlyát és az ezt végző muzeológusok, nyilvántartási és restaurátor munkatársak feladatainak nehézségét. A gyűjtések tapasztalataira építve néhány épület ese­tében módosítani kellett az eredeti telepítési koncepció­ban megcélzott korai berendezési időpontokat. Részint a rekonstrukciókhoz kellő bontási dokumentációk ese­tenként elégtelen volta, illetve a felhasználható analógiák hiánya miatt, részint a berendezés megvalósításának ne­hézségei okán. Általános tapasztalata a skanzenekben dolgozó munkatársaknak, hogy amennyiben a bontás, kiválasztás idején nem sikerült a lakóktól, ott élőktől pontos adatokat és hiteles tárgyakat gyűjteni, ezt évtize­dekkel később szinte már lehetetlen megoldani. A korai korszakok tárgyai közül különösen problematikus volt a ma már nehezen megszerezhető tárgyak összegyűjtése: így a jellegzetes bútoroké, kerámiáé, textíliáké. Sok esetben már csak közgyűjteményekben, magángyűjtemé­nyekben találtak megfelelő tárgyakat. Azonban a mező­városi polgári tárgyi világ emlékeit gyakran hiába ke­restük a közgyűjteményekben, mert a gyűjtési koncepci­ók nem mindig foglalkoztak ezzel a kulturális szegmens­sel, gyűjtésüket annak idején elmulasztották. így pl. a gyári karton ágyterítők - melyek a korán polgárosult ré­gióban már a 18. század végétől szerepelnek a hagyatéki leltárakban - gyűjtésében igen nagy mértékben kénysze­rültek műkereskedők segítségét igénybe venni. Amennyi­ben sikerült a tárgyakat megtalálni, megvásárolni, azok használati módját is fel kellett tárni. Az ágyterítők példá­jánál maradva, a településekre a 19. században jellemző ágyvetési stílus felkutatásában az inventáriumok adtak se­gítséget. Az összefüggő tárgyegyüttesek megvásárlása a szabad­téri néprajzi muzeológia szempontjából fontosabb, mint más közgyűjtemények esetében. Különösen értékesnek ítélhetőek a kiválasztott épületekben megőrződött be­rendezések a Múzeum számára. Igen ritka, hogy szinte teljes berendezéssel együtt sikerül megvenni, majd le­bontani egy-egy házat. A mádi kapásház esetében ez si­került. így az épület újjáépítési javaslatát és berendezési tervét is elkészítő SABJÁN Tibor az egykori lakóktól szár­mazó tárgyakat pusztán néhány ponton kiegészítve sike­resen rekonstruálta az egykori életvilágot.23 22 KEMECSI Lajos 2008. 70. 23 KEMECSI Lajos 2008. 71. Az sajnálatos, ám tény, hogy míg a Múzeum szem­pontjából szerencsés egy-egy változatlan berendezés a házakban, ez a legtöbb esetben megrekedt, deviáns élet­módot folytató lakóktól kerül a Múzeumba. A múzeumi berendezéseknél az optimális elképzelés szerint az egy­kor a házban élt család rekonstrukciója a kívánatos, egyes esetekben azonban az így bemutatásra kerülő családmo- dellek az átlagtól nagyon eltérő képet mutatnának. Épp a hitelesség egy másik dimenziója érdekében kell eltekin­teni a konkrét viszonyoktól, és egy átlagosabb család össze­tételét alapul venni a berendezés tervezésénél. Sajátos volt a hejcei épületből származott tárgyak gyűjtése is. A lakórész berendezése a 21. század elejére gyakorlatilag teljesen átalakult, viszont a munkaeszközök, a borászat­hoz szükséges tárgyak gyűjtésére még lehetőség nyílt, így a másolatban (eredeti elemekkel kiegészített) meg­épült ház múzeumi berendezésében több, az eredeti épü­letből és családtól származó tárgyat sikerül bemutatni. A rövid határidő miatt volt elsősorban jelentősége a berendezések szimulációjának. A Múzeum munkatársai elkészítették a helyiségek kulissza falait, melyek között szigorú ütemterv szerint raktári körülmények között mo­dellezték az egyes épületek felelősei az enteriőröket. A Tudományos Tanács által a helyszínen megvitatott elren­dezést a digitális fotózást követően a Nyilvántartási osz­tály munkatársai már a szállításra előkészítve csomagol­ták el. Elsősorban ennek az előkészítő fázisnak köszön­hető, hogy a tájegység épületeinek berendezése rendkí­vül gyorsan, négy hét alatt megvalósult. A tájegységi kiállítások bemutatási céljai A tájegység épületeinek berendezésében kiemelt súllyal jelentek meg értelemszerűen a borkultúrához, a szőlő- műveléshez kapcsolódó tárgyak. A bemutatási időszak óta történt többszörös eszközváltás ellenére a muzeoló­gusoknak sikerült rekonstruálni az egykori borházak, présházak és pincék eszközkészletét. Olyan ritka tárgyak is bekerültek a kiállításokba, mint az aszúválogató asztal, vagy az 1840-es évekből származó bálványos prések, illet­ve a későbbi színvonalas borkezelést igazoló borpum­pák, borszűrők. A dongás edények különböző típusainak bemutatásakor az eredeti tárgyak mellett alkalmanként éltek a műtárgyrekonstrukció lehetőségeivel is a muzeo­lógusok. A napjainkban is aktívan dolgozó erdőbényei ká­dármester a muzeológusok által megadott paraméterek alapján készítette el hagyományos technikával a dongás edényeket. Ezáltal a későbbi múzeumpedagógiai progra­mokhoz is sikerült hitelesen alkalmazható tárgyakat be­szerezni. A filoxéravész elleni védekezés eszközeiként kerültek be a tállyai és gyöngyösi berendezésekbe a szén- kénegezők. Szintén kiemelt szerepük van a házak beren­dezéseiben a zempléni és bükki üveghuták termékeinek. A kvalitásos üvegtárgyak gyűjtése, megszerzése komoly kihívást jelentett. A különböző jellegzetes pohár- és üveg­54

Next

/
Oldalképek
Tartalom