Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony, Balatonfelvidék tájegység története a megvalósulásig
kőépítkezési hagyományt képviseltek.66 Épp ezért lehetőség nyílt arra, hogy a középkori eredetű alaprajzi változatok, tüzelés- és füstelvezetési módok megjelenítése mellett ezek továbbfejlődésének, átalakulásának különböző stádiumait is bemutassuk, szoros összefüggésben a lakás berendezésének, használatának változásával. Ennek felső határa sokáig az I. világháború időszaka volt. A múzeumi bemutatásnak ez az akkor még érvényes felső korszakhatára azonban kiválasztott épületeink esetében azt jelentette, hogy három lakóházunkat is füstöskonyhával, kívülfűtős szemeskályhával kellett volna bemutatnunk, minthogy ezek átalakítására, felszámolására a szóban forgó épületeinknél csak az 1920-as, 1940-es évek közt került sor. Ezt elkerülendő, a hallgatólagos időhatárt átlépve, némelyik épületnél olyan időszak bemutatására törekedtünk, amely már a hagyományos tüzelőberendezés és füstelvezetés átalakulását mutatta, párhuzamosan a lakáshasználat változásával. A bemutatás korának meghatározásánál mindinkább számításba kellett venni a berendezés lehetőségeit is. Az 1980-as évektől a helyszíni tárgygyűjtés egyre nehezebbé vált. A Balaton-felvidéken megindult a falusi, szőlőhegyi épületek nyaraló céljára való megvásárlása, és divattá vált azokat néprajzi tárgyakkal berendezni. Magángyűjtők, régiségkereskedők járták végig szisztematikusan a falvakat, nyomukban egyre nehezebbé vált a terepmunka, tárgygyűjtés.67 Ez a tendencia különösen erősen éreztette hatását a Káli-medencében. Szentgálon más okok nehezítették a tárgygyűjtést. VAJ KAI Aurél munkássága során már számos tárgy került a Bakonyi Múzeumba és a megye tájházaiba. VAJKAI Aurél Szentgál-monográfiája, a falu híres szülötte, LORINCZE Lajos példája olyan dicséretes helyi öntudatot fejlesztettek ki, ami egy életerős Múzeumbaráti Kör működését és számos önkéntes gyűjtő, pályázat-író tevékenységét inspirálta. Ez az erős kötődés a falu múltjához, az ősök emlékéhez ugyanakkor azt is jelentette, hogy alig akadt szentgáli, aki a családi relikviáktól megvált volna. A vásárlásra fordítható összegek fokozatos csökkenésével, a benzin- és szállásköltségek növekedésével egyre nehezebbé vált a terepmunka és a sok kiszállással járó, költséges tárgygyűjtés. Elsősorban az éppen épülő tájegység tárgyvásárlását tudta finanszírozni a Múzeum.68 Éppen ezért még égetőbben szükségessé vált, hogy immár a berendezési lehetőségek figyelembe vételével, módosítsuk, véglegesítsük az újraépítési javaslatokat, és a bemutatás korának ismeretében célirányosan vásároljuk a berendezéshez szükséges tárgyakat. Az elődök által a bemutatás időpontjára tett javaslatokat több esetben módosítanunk kellett. Jellemző erre a szentgáli ház esete. Az épületet bontó CSALOG Zsolt szerint a szentgáli lakóház, mint a közös udvar elsőnek épült háza, a 18. század 70-es, 80-as éveiben épült, a református templom építésével közel egy időben. Az újraépítési javaslat az építéskori állapot visszaállítását célozta, ennek alapján készült el a ház kiviteli terve is.69 A ház építési idejét ugyan nem sikerült pontosan meghatározni,70 az azonban nyilvánvaló volt, hogy a benne talált „Rák János 1848" feliratos eredeti sarokpad szerepeltetésével semmiképp sem lehet a 19. század közepénél korábbi időszakot választani a bemutatásra. A tárgygyűjtési tapasztalatok ismeretében azonban, a berendezés alapját jelentő bútorok megléte és a szép számban összegyűjtött hagyatéki leltár ellenére sem látszott realizálhatónak egy, a 19. század végénél korábbi állapot bemutatása megfelelő kerámia- és textilanyag hiányában.71 Ezért a 19-20. század fordulójának megjelenítésére törekedtünk, amihez a Millenniumi Kiállítás Néprajzi Falujában szereplő szentgáli ház megmaradt tárgyi anyaga és dokumentációja is nagy segítséget nyújtott.72 Sajátos módon a bemutatás korának időbeli eltolása nem tette szükségessé CSALOG Zsolt újraépítési javaslatának módosítását. Ennek oka az volt, hogy a házat a 19. század derekától már elszegényedett család lakta, legutoljára egy idős agglegény, ezért elmaradt annak nagyobb felújítása, korszerűsítése. CSALOG Zsolt újraépítési javaslata éppúgy lehetővé tette a 19. század közepének, mint a század végének megfelelő berendezést.73 A helyszíni gyűjtés mellett a korábban felsorolt okok miatt rákényszerültünk, hogy a terepen már nem beszerezhető tárgyakat (somhegyi üveget, szaru lőportartót, korai herendi tálakat) magángyűjtőktől, régiségkereskedésekből vásároljunk meg. 66 A kőépítkezés elterjedésére: H. CSUKÁS Györgyi 1984a. 41.6. kép 67 A nehézségekről szó esik a kiszállási jelentésekben és az osztályértekezletek jegyzőkönyveiben is. Az / 980. január 3-án tartott muzeológiai osztályértekezlet jegyzőkönyve. Ikt.sz: 34/80. 68 Az 1987. január 5-6-án tartott muzeológiai osztályértekezleten Füzes Endre főigazgató tematikus javaslatokat kért a tervezett vásárlásokra, hangsúlyozva, hogy elsősorban azokhoz az épületekhez vásároljunk, amelyek belátható időn belül épülni fognak. 69 CSALOG Zsolt újraépítési javaslata: SZNMAN MNÉA-E 36/5/2-36.; WISOLITH János kiviteli terve: SZNM MNÉA-E 36/6/2-23. 70 Az I. katonai felmérés még nem jelez közös udvarokat Szentgálon, de Maksay Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy a fundusok osztódása már a 18. század közepétől kimutatható. A II. katonai felmérésen (1842) már általánosak a közös udvarok, de a bennük található épületek többnyire lazán helyezkednek el. így, a térképen felismerhető, Múzeumba került Rákóczi u. 72. sz. lakóház feltehetően az első telekosztódás után épült a hátsó résztelken. Ez magyarázza, hogy mindkét véghomlokzata vakolt, díszített volt, hisz ekkor még magában állt. Az 1857-es kataszteri térkép viszont már a bontáskor jellemző állapotot mutatja, amikor a „hézagba” újabb két ház épült, és kialakult a közvetlenül egymáshoz csatlakozó lakóházak sora. Ekkor a Múzeumba került, 52. számú ház tulajdonosa Rák Jánosné részbirtokos volt, a Rákóczi utca felé szomszédos két „újabb” házé Tamás József (Kiss) és Tamás József. Utódok hiányában Rák Jánosné háza unokaöccsére, Móri Gáborra szállt, a házban talált 1848-as évszámmal, Rák János nevével jelzett sarokpad és a főbb bútorok azonban még a Rák családtól származnak. 71 A közeli keménycserépgyárak megjelenésével lassan eltűntek a helyi fazekasipar termékei. H. CSUKÁS Györgyi berendezési terve SZNM MNÉA-E 36/8/2-12, 13-16. 72 K. CSILLÉRY Klára 1980. 21-24. 73 VAJKAI Aurél közli az udvar és a ház alaprajzát, felsorolja berendezését, megemlítve, hogy „a bútorzat nagy része szép, régi nemesi holmi”. 1942-ben a házat az idős tulajdonos és agglegény fia lakta. VAJKAI Aurél 1959a. 175. 85. kép, 192. 99. kép, 199. 107. kép, 206. 28
