Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony, Balatonfelvidék tájegység története a megvalósulásig
H. Csukás Györgyi A BAKONY, BALATON-FELVIDÉK TÁJEGYSÉG TÖRTÉNETE A MEGVALÓSULÁSIG A Szabadtéri Néprajzi Múzeum megalakulásának előzményeit, az első tudományos koncepciókat, a tájegységekkel kapcsolatos elképzeléseket és ezek változásait a Ház és Ember I 7. kötetében KECSKÉS Péter, majd a Múzeum több munkatársa ismertette.1 Tanulmányunkban a Bakony, Balaton-felvidék tájegység megvalósulásának folyamatát követjük végig a legelső elgondolásoktól a tájegység 2000. évi megnyitásáig. A telepítési terv, a benne szereplő konkrét építmények, azok újraépítési javaslatai, kiviteli tervei, berendezési koncepciói egészen az újraépítésig változtak, módosultak. Mindez jól nyomon követhető a tervtanácsi előterjesztések, viták, határozatok jegyzőkönyvei és az elkészült újraépítési javaslatok, berendezési tervek indoklásai segítségével. Ezek alapján kirajzolódnak azok az alapvető, koncepcionális változások, amelyek a skandináv előzmények nyomán létrejött múzeumtípus korai megvalósult példáihoz képest már egy tágabb, összetettebb szempontrendszer szerint kívánták megvalósítani a központi szabadtéri gyűjteményt. Az épület-kiválasztástól az újjáépítésig olykor 25-30 év telt el, miközben több tájegység épült fel (az 1974- ben megnyílt Felső-Tiszavidék tájegységet követően elkészült a Kisalföld tájegység, az alföldi utcasor egyik fele, és 1994-ben megnyílt a Nyugat-Dunántúl tájegység is). Ezek épületállománya, építési, berendezési tapasztalatai és az üzemelés során a közönségtől kapott visszajelzések is hatással voltak az újabb tájegységek végső kialakítására. Az épületállomány konkretizálását követően a bontási tapasztalatok és a terepismeretek bővülése is módosíthatták a korábbi elképzeléseket. Előfordult, hogy a kiválasztott objektumot különböző okokból nem sikerült megvásárolni, így új épületet kellett keresni. Az idő múlásával a tárgygyűjtés lehetőségeinek szűkülése, a berendezés megvalósíthatósága is egyre nagyobb mértékben befolyásolta az épületek megjelenítésének a korát, ami az újraépítési javaslatok, berendezési tervek újragondolását tette szükségessé. A bemutatás korának egyre későbbi időszakra történő kitolásához hozzájárult az is, hogy az adatközlők újabb generációi mind későbbi időszakra vonatkozóan rendelkeztek hiteles emlékekkel. Ezzel egyidejűleg viszont a levéltári kutatások fellendülése, a családtörténeti kutatások, a különféle összeírások, archív térképek, hagyatéki leltárak, osztálylevelek gyűjtése, elemzése fogódzókat nyújtottak az emlékezettel már el nem érhető korszakok berendezéseinek rekonstruálására. Végül a tájegység felépülésének idején, az ezredfordulón már erőteljesen jelentkeztek azok az új kihívások is, amelyek a látogatók megváltozott igényeire reflektálva a szabadtéri gyűjtemények megújítására, tematikai, időbeli kereteinek kitágítására, a bemutatás korábban megszokott, elfogadott módjaitól eltérő megoldásokra ösztönözték a muzeológusokat.1 2 Az új utak keresését megkönnyítette, hogy a rendszerváltást követően minden muzeológus számára lehetőség nyílt a korszerű módszereket már alkalmazó külföldi szabadtéri gyűjtemények meglátogatására.3 FÜZES Endre és CSERI Miklós igazgatók olyan cserekapcsolatot építettek ki az élenjáró európai szabadtéri múzeumokkal, amely lehetővé tette a múzeum különféle területeken dolgozó munkatársai számára az állandó tapasztalatcserét és tájékozódást. Az alapok lerakása 1967-ben alakult meg a Néprajzi Múzeum kebelében a Falumúzeum Osztály, és már ebben az évben elkészült a tervezett szabadtéri múzeum tudományos tervének vázlata. Érdemes azonban kitérni a szabadtéri múzeum létesítésére vonatkozó korábbi előterjesztésekre is. Az 1965-os előterjesztéshez mellékelt tervezet még mindössze egy „bakonyvidéki lakóházat" tartalmazott, a műhelyek, malmok, szőlőhegyi építmények konkrét helymegjelölés nélkül szerepeltek benne.4 Az 1966-ban készült programterv viszont, amely 22 táji és két tematikus csoport felépítését javasolta, már jóval sokoldalúbban, 5 objektummal jelenítette volna meg a Balaton-felvidéket („tornácos emelt ház Szentkirályszabadjáról, olajütő malom Szentjakabfáról, vízimalom, présház hímzett homlokzattal, kő-bútorok Vörösberényből”). A tematikus csoportokban balatoni halászhalásztanya és Balatonudvari1 KECSKÉS Péter 1980., BALASSA M. Iván 1989., T BERECZKI Ibolya 1999., CSERI Miklós 1999. 2 A múzeum megújításának okaival, a rá adott válaszokkal számos tanulmány foglalkozott, e kérdéskör köré szerveződött az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetségének 2001 -ben Szentendrén megrendezett 20. kongresszusa is. CSERI Miklós - SÁRI Zsolt (szerk.) 2010., CSERI Miklós 2002a., 2003., KÁLDY Mária 2001a. 3 Szerzőnek először 1991 -ben sikerült eljutnia egy kéthetes hollandiai tanulmányútra, korábban minden kérelmét elutasították. 4 KATONÁNÉ SZENTENDREY Katalin 2004. 148-149. 17
