Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
FLÓRIÁN MÁRIA: Múltidéző
Meglátogattuk a Szamos holtága mellett, egy kis magaslaton épült csengersimai, román kori templomot is, aminek a közelében állt egy kerekes kút. Hiába szóltunk Jenőre, hogy ne igyon belőle, megtette. Már hazafelé tartottunk, amikor Jenő rosszul lett. Debrecenben kórházba akartuk vinni, de ragaszkodott hozzá, hogy vigyük fel Pestre. VASS Jancsi, mintha egy mentőautót vezetne, száguldott a félholt Jenővel az István kórházba, ahová az utolsó pillanatokban érkeztek. VASS Jancsi egyszer velem is felszáguldott Budapestre Kispaládról három és félóra alatt, ahol a frissen fejt tejtől, mint utólag kiderült, lépfer- tőzést kaptam. Kispalád nem csak az épületeiről, másról is emlékezetes számomra. Nagyon kedves családnál, Varga Sán- doréknál szálltam meg. Igazi jó falusi környezetben éltem: reggel-este ment-jött a konda. Kihajtották a teheneket is, és amikor este hazajöttek, valamennyi tudta, hogy melyik kapun kell bemennie, csak ki kellett nyitni nekik a kaput. A gazdaasszonyom finom szatmári savanyú bableveseket főzött, ami nagyon jól esett a forró nyárban. Hatalmas viharokat éltünk át, valakibe bele is csapott a villám, ahogy Botpaládról gyalog jött haza (csak addig járt autóbusz). A házigazdám vad haragban volt a szomszédjával, és nehezteltek is rám, mert én viszont szóba álltam vele. Szóval nagy harag volt a szomszéddal. Egyik este valamennyien az asztal körül, vacsoránál ültünk, amikor hirtelen betoppant a gyűlölt szomszéd, és odaszólt a gazdámnak: ’Sándor, ellik a tehén’. És a gazdám, ahogy emelte volna a szájához a kanalat, visszatette a tányérba, felállt, és átment segíteni a gyűlölt szomszédnak. Ilyenek voltak az én szatmári gazdáim. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum létrehozása, maga az elhelyezése is, még 1969-ben is többek részéről vita tárgya volt. Olyan állapotot kellett teremteni, hogy már érdemesebb legyen továbbépíteni, mint inkább a már álló egy-két épületet lebontani és az egészet elfelejteni, mert láthatóan, hosszú távra nagyon nagy anyagi terhet fog jelenteni. A folyamatos rohammunkának voltak szinte élet- veszélyes fordulatai is, mint a sonkádi kamra bontása, amikor a fagypont közeli hidegben egy hirtelen jött jeges eső miatt csúszóssá vált gerendák, oldaldeszkák miatt le akartuk állítani a bontást. A helyben, Sonkádon felfogadott férfiak beszéltek rá minket a folytatásra. De minél hamarabb produkálni kellett bemutatható részleget, így - bár ez már a szabadtéri múzeumok esetében inkább a zárás ideje - 1973. október végén megnyílt a tájegység. A sonkádi csűrben egy asztal mögött ültek a notabilitá- sok, mi pedig az összegyűjthető padokon, lócákon. Tudtuk, hogy ez a hevenyészetten megrendezett esemény nem a Felső-Tiszavidék, hanem magának a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak a megnyitása, ami immár visszavonhatatlanul létezett. 4. kép. A kispaláéi ház átépítése. Vázszerkezet. (1970) (JANOVICH István felvétele) 9
