Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN

19. kép. Az első szoba részlete (VASS Erika felvétele, 2010) asszony, mert így könnyebb takarítani, de azt rossz sza­gúnak tartja. Mindhárom gyermeke Tordán telepedett le, de egyik lánya Spanyolországba ment tovább a munkalehetőség miatt, ott egy menzán főz. Nagy feladatot jelentett a víz beszerzése. Csebrekben gyűjtötték az esővizet is, de az nem sokáig tartott. A réten lévő kútból kellett minden célra, többek között a jószágok itatására hordani a vizet, mosás alkalmával pedig a nyári konyhában forró hamulúgos vízzel kimosott ruhákat vitték el a kúthoz kiöblíteni. A ház udvarán nem sikerült kutat ás­niuk, nagyon mélyen van a víz, de nemrég a falu végén lévő kútról bevezették a vizet, ami nagy könnyebbséget jelent az asszonynak. A ház előtt, néhány kőre helyezve egy kőlap je­lenti a „vizes blokkot": vízzel teli műanyag vödrök és zo­máncozott kézmosó tál helyezkedik el rajta. Ma már az asszony is sajnálja, hogy fiatalon könnyelműen megszabadult a régi cserépedényektől, fe­kete kerámiától, és így csak a saját fiatalkori tárgyai veszik körül, mint például a falat díszítő korondi cserépedények, fazakak, melyeket a faluban árusító korondiaktól vásárolt. A pontos árukra nem emlékszik, csak arra, hogy gabonát adott értük cserébe. Kivételt az anyósa ládája képez, mely az első szobában a saját és a lánya gúnyája (többek között ágynemű, kendők, abroszok) tárolására szolgál. Az asszony büszkén mutatta meg a saját szövésű térítőit, párnáit, melyekhez maguk termesztették meg és dolgoz­ták fel a kendert. Az ágytakarókhoz, térítőkhöz szüksé­ges gyapjút pedig a saját juhaik (mindig volt 10-15 darab) adták, a mosott gyapjút Vajdakamarásra vitték el a gépi gyapjúfésülőbe, majd otthon maguk fonták meg. A város­ba költözött gyermekei számára is értéket jelent egy-egy régi tárgy, ezért néhányat (például a vetett ágyat) maguk­kal vittek a városba. A lakásban természetesen az elekt­rifikáció is nyomot hagyott. Az első házban az ajtó mögötti sarokban található a hűtőszekrény, melyet gyermekeitől kapott ajándékba. Rajta áll a televízió, díszterítővel letakarva. A kanapé előtti asztalon gyapjúból szőtt, keresztszemes hímzéssel díszített terítő látható a könnyen tisztítható viaszos vászon alatt, így védve a terítőt. Az udvaron pedig tyúkitatóként egy traktor gu­miabroncs kivágott darabja áll. A ház anyósa idejében is kék színű volt, és belül a szo­ba falai is kékek. A tisztaszobát nem lakták, csupán kü­lönleges alkalmakon használták. Igy például itt ravataloz­ták fel a halottat, illetve a tulajdonos lakodalmán három asztalt állítottak fel a vendégek számára. A keresztelő utáni összejövetelt nyáron a ház előtt állt eperfa árnyé­kában rendezték, ott nagyobb hely állt a rendelkezésük­re. A tisztaszobában állt egykor a vetett ágy is, melynek párnái szintén az asszony keze nyomát dicsérték. 20. kép. A tyúkketrec a rezsnyicével (VASS Erika felvétele, 2010) A telken a házon kívül csak a nyári konyha, egy zsilipéit falú disznóól és egy fonott, tapasztott falú, zsindellyel fedett ketrec, azaz tyúkól áll. A csűrt elbontották, amikor már nem tartottak állatokat, a disznóól pedig üresen áll. Korábban két tehenük, disznóik és egy bivalyuk is volt, továbbá tyú­kok, kacsák, libák és juhok (ez utóbbiakat nyárra odaadták a paki//árnak), de férje halála után egyedül nem győzte: „A fiam nem jön ide, a földet már nem dolgozza senki. Ott van egy csomó földünk, nem dolgozzák, nincs ki... a határ majd' pusz­ta, mert nincsenek a fiatalok. Akkor [fiatalkorában, a kollektivizálás előtt] nem maradt abba' az időbe' egy csepp föld se." A ketrec melletti kézi malmon (rezsnyice) őrölték egykor a törökbúzát puliszkának, de ma már csak a csirkéknek szánt gabonát őrli rajta az asszony. 186

Next

/
Oldalképek
Tartalom