Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)
KEMECSI LAJOS: Probléma érzékenység és aktualitás múzeumi környezetben
pontból nem különültek el Magyarország többi részétől. Ennek a természeti értékekben bővelkedő régiónak a gazdag kulturális örökségét az itt évszázadokon át egymás mellett élő szlovák, magyar és német lakosság teremtette meg. E három népet azonban nem csak a mindennapok gazdasági kényszere kötötte össze, de a Magyar Királyság olyan közös történeti öröksége is, mint a reformáció, a Rákóczi-szabadságharc, vagy az 1848/49-es szabadságküzdelmek, melyben a magyarok oldalán a szlovákok is nagy számban vettek részt. A dualizmus korában azonban - nem kis mértékben a korabeli magyar kormányok intoleráns nemzetiségi politikája miatt - a szlovák politika szembekerült a magyar állameszmével. így amikor az első világháború végén a nagyhatalmi érdekek és a cseh expanzív törekvések erre lehetőséget teremtettek, a szlovák elit a Magyarországtól való elszakadás és a Csehszlovák Köztársasághoz való csatlakozás mellett döntött. A kiállítás második „Akik feje fölött elmozdult a határ" című részében kerülnek bemutatásra a csehek és a szlovákság önrendelkezési jogát is érvényesítő trianoni béke vonatkozó jellemzői. A csehszlovák-magyar államhatárt a békekonferencia az etnikai elveket teljesen figyelmen kívül hagyva, csupán stratégiai, gazdasági, közlekedési szempontokat figyelembe véve állapította meg. Ennek következtében Csehszlovákiához jelentős tisztán magyar, vagy magyar többségű területek (a Csallóköz, az Ipoly mente, Nógrád, Bars és Gömör megyék, a Bodrogköz stb.) is kerültek. 2 1 A mai Szlovákia területén több mint 800 000 magyar maradt, akiknek a száma az 1920-as években gyors fogyásnak indult, s 1930-ban már csupán 570 000-en vallották magukat magyarnak. A csökkenésben nagy szerepet játszott, hogy a Csehszlovák Köztársaság megalakulását követően mintegy 120 000 fő (többségük állami alkalmazott: postás, vasutas, hivatalnok, tanító) települt át önként vagy a csehszlovák hatóságok nyomására a trianoni ország területére. 22 Jelentősen csökkentette a magyar lakosság létszámát az is, hogy a szlovenszkói városok többnyelvű és változó identitású rétegei (több tízezer család), az új állam iránti lojalitását kimutatva, már csehszlováknak vallották magukat. Az asszimiláció azonban inkább csak a nyelvhatár fölött és a nagyobb városokban volt észlelhető, s DélSzlovákia lakossága meg tudta őrizni magyarságát. A kiállításban a személyes visszaemlékezések szervesen egészítik ki a köztörténeti adatokat. A harmadik kiállítási egység a csehszlovákiai ún. „emberarcú nacionalizmust" és a magyarok sérelmeit mutatja be, újra csak építve a számos egyéni visszaemlékezés üzeneteire a hivatalos dokumentumok mellett. Az első Csehszlovák Köztársaság (1918-1938) ugyan parlamentáris demokrácia volt, ahol minden polgár - így a magyar nemzetiségűek számára is, biztosítottak voltak az alapvető demokratikus jogok, ám a prágai kormányok sohasem mondtak le arról, hogy a soknemzetiségű államot csehszlovák nemzetállammá alakítsák át. 2 3 Ennek a törekvésnek estek áldozatul a magyar múltra emlékeztető szobrok és emlékművek, s emiatt volt felemás az egyébként méltányos nyelvtörvény (a 20%-tól nagyobb magyar lakossággal bíró járásokban magyar nyelvet is lehetett a hivatali ügyintézésben használni) végrehajtása is. Több tízezerre rúgott azon magyarok száma, akik nem kaptak állampolgárságot; tilos volt a magyar nemzeti szimbólumok használata; hiányos volt a magyar nyelvű iskolahálózat, amelyre csehszlovák szellemiséget igyekeztek erőltetni; a magyar lakosságot eleve megbízhatatlannak tekintették, és kiszorították a közigazgatásból. 2* 1 Az 1920as években lebonyolított földreform azt a célt szolgálta, hogy a termőföldet az államhoz hű cseh és szlovák lakosság kezére juttassák. A földreform során Dél-Szlovákia magyar etnikai jellegét csehszlovák telepes falvak sorával igyekeztek megbontani. Az időszaki tárlat negyedik egységében a szlovákiai magyarság politikai önszerveződéséről közlünk információkat. Mivel a felvidéki területek önálló politikai hagyományokkal nem rendelkeztek, a szlovákiai magyarok politikai érdekképviselete megkésve, csupán az 1920-as parlamenti választások előestéjén formálódott ki. A magyar lakosság többsége a csehszlovák kormányzatokkal élesen szemben álló, a magyarság sérelmeit annak szemére hányó ellenzéki magyar pártokat, a katolikus irányultságú Országos Keresztényszocialista Pártot és a protestáns jellegű Magyar Nemzeti Pártot támogatta. A szlovákiai magyarok között nagy népszerűségnek örvendett Csehszlovákia Kommunista Pártja. Abban, hogy a kommunista párt szlovákiai bázisának mintegy harmadát magyarok alkották, nagy szerepe volt, hogy a felkarolta a földreform során kisemmizett magyar szegényparasztságot, s az országos pártok közül egyedül síkra szállt a csehszlovákiai nemzetiségek önrendelkezési joga mellett. Harmadik alternatívaként a kormánytámogató ún. aktivista magyar pártok léteztek, ezek azonban csak csekély eredményeket tudtak felmutatni. 2 5 A csehszlovák demokrácia lehetőségeit kihasználva a szlovenszkói magyarok 1920-tól kezdve mindig rendelkeztek parlamenti képviselettel, és sérelmeikkel a nemzetközi fórumokon is megjelentek, ám a nemzeti koalíciót alkotó csehszlovák többség mellett érdekérvényesítő erejük és eredményeik minimálisak voltak. 2 6 A tervek szerint négy részes sorozat első elemeként megvalósult időszaki tárlat előkészítésében a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Tatabányai Múzeum, és a Szerencsi Múzeum nyújtott komoly segítséget a tárlat kurátorának és a szerzőnek. A kiállítás látványát a Narmer Építészeti Stúdió készítette, s az ő tevékenységük eredményeként készült el a napjainkban szokatlannak tűnő, felvállaltan sok olvasható szöveget alkalmazó kiállítás, amelyben csak jelzésszerűen jelennek 21. SIMON Attila 2008. 21. 22. POPÉLY Gyula 1995. 45-60. 23. MALÉTER István 1933. 14-15. 24. SIMON Attila 2008. 20. 25. Vö. ANGYAL Béla 2002. 26. SIMON Attila 2008. 21. 127
