Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)
TÖTSZEGI TEKLA: Feliratos kerámiák az Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményében
lezési módja nehézkes. A feliratok elsősorban a készítő öntudatára, illetve a készíttető reprezentációjára utalnak. A különféle népművészeti kiadványokban, katalógusokban megjelent kerámiák szöveganyagával összevetve a vizsgált negyven feliratszöveg szegényes. A faliratok datálnak. A leggyakoribb motívum, a datálás, a negyven feliratból 3 I tartalmaz a feljegyzés vagy a megörökíteni kívánt esemény időpontjára vonatkozó adatot. Egy kivételtől eltekintve (éljen / Hunyadi /Andrásné) a tárgyak minden bizonnyal vásári árusításra készültek. A dátum elmaradhatatlan eleme megrendelésre készült, illetve a mester nevét, a tárgykészítés tényét hangsúlyozó feliratokban. Ebből tíz esetben az írás kivitelezője nem elégedett meg az évszám közlésével, hanem a pontos dátumot rögzítette. Hogy az időpont mennyire hiteles, s pontosan mire vonatkozik, az még akkor is kérdéses, hogyha az időponthoz a készítette, csináltatta ige társul. A szakirodalomból és saját gyűjtés alapján is számos példát ismerünk arra vonatkozóan, hogy egy-egy jeles alkalomra szánt tárgyon nem a felírat kivitelezésének tényleges időpontja jelenik meg, hanem az ünnepi alkalomé. A készítő/készíttető az alkalomnak, eseménynek kíván emléket állítani, annak idejét emeli ki, az arra való emlékezést segíti elő. 7 1 A teljes gyűjteményi anyagban a latin anno felirat öszszesen 22 alkalommal előzi meg az évszámot, ebből 20 alkalommal a szász központokban készült kerámiákon. Magyar szöveget is tartalmazó tárgyakon háromszor fordul elő, mindhárom alkalommal a korai, kétszer 18. századi (Mathe Menyhárt tsinalta ezt: Anno: 17SII [178(9)2]; ANNO 1786 dik esztendőben), egyszer, hibás helyesírással, a középkori latinos műveltség késői elemeként egy 19. század legelejéről származó tárgyon (Ano 1809 // August 7 nap TMÁ). A datálások időrendi megoszlása a következő: tíz felirat 1850 előttről (ebből kettő 18. századból való), tizenhárom felirat a 19. század második feléhez, hét felirat a 20. század első feléhez tartozó időpontot rögzít, s egy dátum 20. század végi időpontot jelöl. A feliratok a készítés, készíttettés tényét hangsúlyozzák (tsinálta, készítette, írta, czifrálta, csináltota). A feliratok nominalizálnak. Gyakori motívum a tárgykészítő, cifrázó mester, illetve a tárgyat díszítő írónő megnevezése. A feliratban szereplő, az előállításra vonatkozó igék, illetve a készítés helye, a készítő személye azonosítására irányuló kutatások nyomán 17 esetben biztosan állíthatjuk, két esetben pedig feltételezhetjük, hogy a név a feliratot kivitelező személyt takarja. A névhez minden esetben évszám, alkalmanként helységnév-megjelölés társul (vó[m]falu, Vízaknán, KOLOZSVÁRIT, Küsmödön, Bibarcfalva). A tulajdonos neve a megrendelésre készült kerámiákon tűnik fel. A közösségi (céhes, felekezeti) identitás építése szempontjából az adott felekezethez (L/n/£ar;'u[s] / eclesianak), kézműves társasághoz (FRATII TOMPA TESTV[ÉREK]; FAZAKAS TÁRSASÁGÉ; FAZAKAS MESTEREMBEREK SZÁMÁRA; A DéZsi / csizmadia, /társa ságnak) való tartozás hangsúlyozása fontos. Utóbbi esetben kiemelt szerepet kapnak az elöljárók nevei, a társaságon belüli tisztségek megnevezése. A személyes használatra rendelt tárgyak feliratai többnyire megnevezik az ajándékozót is. A feliratok gyakran jókívánságot tartalmaznak. A motívum egyaránt előfordul a sorozatáruk (joreggelt) és a megrendelésre, konkrét személy számára készített kerámiák felirataiban (éljen; VIVÁT; Birja békével; Isten álgyon,; vályon jó egéségedre). A jókívánság alkalmanként a pálinkás- és borosedények feliratának másik gyakori motívumával, az ivásra, fogyasztásra való buzdítással társul (Szívd ki a lelkemet mely a szölönedve; Sose köszny csak igyál így komám egy keset had apagyon kveset.). Bibliai jelképíségre vezethető vissza az egyetlen szövegben feltűnő intés motívuma: vigy / gyáz / Kigyo / mérgetne botsás SzáDon ki. A vizsgált szöveganyagban mindössze egyszer szerepel hazafias jellegű felhívás (Éljen hazánk és Magyar Nemzetönk), bár talán a háromszéki bokályon megjelenő Honi feliratot értékelhetjük a hazai kézműipar pártolását célzó, azt népszerűsítő szövegtípusnak is. Nemcsak a vizsgált anyagban, de a szakirodalomban is ritka a tárgyon szereplő díszítőmotívumok valamelyikének felirattal való „megtámogatása", értelmezése. Anyagunkban egy vadászt és kutyáját ábrázoló ábra mellett jelenik meg az Agár felirat. A datáló, nominalizáló, a készítés, ajándékozás tényét rögzítő szövegek megszületését az emlékállítás, emlékhagyás szándéka is motiválja. Az EMLÉK feliratú kulacs esetében a tárgy emléktárgy jellege hangsúlyos. Akárcsak a személynevet megjelenítő sorozatáruk esetében, itt is a vásárlás, a használat révén telítődik az általános jellegű felirat olyan jelentésekkel, amelyek a személyes, családi, genealógiai emlékezet építése szempontjából fontosak. A felirat elhelyezését meghatározza a tárgy formája, mérete. Egyformán lehet egyedüli, központi vagy komplementáris díszítménye a kerámiának. Az első két esetben gyakori a felirat domborműves vagy mélyítéses kialakítása, az utóbbi esetében jellemzőbb a betűk karcolt, írókával, ecsettel festett megjelenítése. A jogi személyiségként működő közösségek (társaságok, egyházközség) tulajdonából/használatából származó edények felirata mindig jól látható helyre kerül, a felirat az olvasást megkönnyítő nagyobb méretben, gyakran domborműves vagy mélyítéses technikával készül, többnyire a tárgy meghatározó díszítménye. A kis- és nagybetűk, kézírást utánzó és nyomtatott betűváltozatok használata következetlen, egyetlen szó esetében is gyakran váltakozik. Ugyanez a helyzet a helyesírás tekintetében is: hiányoznak betűk, mások indokolatlanul vagy kiejtés szerinti írásmódban jelennek meg. A szöveg tördelésében szintén sok a következetlenség, jellemzően a rendelkezésre álló felület mérete, formája számít meghatározónak. A központozás szinte teljesen hiányzik, az alkalmazások egy részében pedig indokolatlan. 71. Marc BLOCH A történész mestersége című kötetében hangsúlyozza, hogy a történeti forrásokat megfelelő forráskritikával kell kezelni, hiszen a dokumentumokban a hazugság és tévedés számos esetével találkozhatunk. A különféle hazugságok mindig valaki érdekében íródnak, s maga a hazugság is tanúbizonyság, mindig arról is szól, hogy az adott korban mit tartanak természetesnek (BLOCH, Marc 1996. 68-70.). 90
