Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

HUGYECSEK BALÁZS: Egy 19. századi üvegkancsó restaurálása

Összefoglalás A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményéban lévő kék színű üvegkancsót valószínűleg egy északkelet-magyarországi üveghutában készítették formába fújással, melegen kialakított kiömlőnyílással és applikált füllel a 19. század közepén. A kancsó használatban volt, erre utalnak a hastájon, és a talprészen körbefutó apró karcolások és ütésnyomok (3. kép). Mivel a törésfelületek között lévő ragasztóanyag megöregedett, besötétedett, és az öregedésével járó vetemedése veszélyeztette a tárgy épségét, mind esztétikailag, mind szerkezetileg indokolt volt a tárgy újrarestaurálása (8. kép). A műtárgy érdekessége, hogy az anyagvizsgálatok során kiderült: a szakirodalomban leírtakkal szemben nem kobalttal, hanem rézzel színezték. Ez lehet a magyarázata annak a feltevésnek, miszerint a 18. század végétől a kék üvegtárgyak színe elhalványult. Külön anyagvizsgálatokat végeztünk az üvegben szórtan megtalálható zárványok megismerésére, hiszen amennyiben rosszul felkeveredett színezőanyagról lett volna szó, fontos készítéstechnikai adatra derült volna fény. Azonban ezek egyértelműen vas alapanyagú zárványok, ezért feltételezhető, hogy szennyezőanyagént vannak jelen (4-5. kép). A 64 darabból álló üvegkancsó korábban restaurált, összeragasztott állapotban volt. A kétféle ragasztóanyag összetételét, égetési és oldódási próbákkal határoztam meg, ám biztosabb eredményt csak műszeres vizsgálattal lehetne elérni (7. kép). Nem ismert az előző restaurálás időpontja, ezért restaurálástörténetileg nem behatárolható az ragasztóanyag felhasználásának ideje. Hosszú ideig tartó, meleg desztillált-vizes áztatást követően a töredékek elváltak egymástól, és további áztatást követően, műanyag szőrű kefével a ragasztóanyag nagy része levált a törésfelületekről (9. kép). Ezt követően bentonitba kevert acetonos pakolást helyeztem a törésfelületekre, majd a reakcióidő elteltével, szikével tovább tisztítottam a tárgyakat (10. kép). A darabok megtisztítása után (II. kép) a tárgy epoxigyantás ragasztása következett (14-15. kép). A 12 db kisebb, és egy nagyobb kb. 12 cm

2-es hiány kiegészítésénél figyelembe kellett vennem a falvastagság változatosságát, és a hiányok különböző méretét (17. kép). A negatívokat gyúrható és lágy, kenhető szil ikongumi kombinációjával vettem le a tárgyról (18. kép). A kiegészítéseknél felhasznált Araldit 2020 kétkomponensű epoxigyanta az üvegéhez hasonló törésmutatójú, ám a színezőanyag hozzáadása után opálossá válik, ezért a kisebb területeken sötétebb, a nagyobbakon pedig világosabb színezésű kiegészítőanyagot kellett felhasználnom. Ennek összetételét színpróbák előzték meg, melyek során az Akemi márkájú poliészter színező paszta bizonyult a legjobbnak (16. kép). A kiegészítéseket három élű hántoló, szike és polírpapírok megfelelő sorrendben történő felhasználásával igazítottam formára, majd marokcsiszolóba fogott polírkoronggal fényeztem fel. A restaurált műtárgy (22. kép) mind szerkezeti, mind esztétikai szempontból jobb állapotba került a beavatkozást követően, és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Néprajzi Látványtárában kerül elhelyezésre. Témavezető: Czifrák László Konzulens: Herczeg Zsuzsanna 217