Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)
KISS KITTI: Kovácsolt és öntöttvas edények a háztartásban
tán csakhamar több német öntőműhely kezdte vasedényeit zománczolni s míg Németországban és Ausztriában 1824-ben ezzel a lauchhammeri gyáron kívül a gleiwitzi, horzowitzi, blanskoi és troppaui is foglalkozott, a franczia és angol gyárak még 1828-ban sem tudtak tisztességesen zománczozott vasedényeket a piacra hozni." 3 2 A zománcozás célja az volt, hogy nagy tartósságú, a hőingadozásoknak ellenálló bevonatot képezzenek, ami a rozsdásodást is megakadályozza. A zománc tulajdonképpen üveg bevonat, amit több rétegben visznek fel az edényre. Avasedények zománcozása eleinte ecsettel történt, később a festékbe mártották az edényeket, végül festékszóró pisztollyal vitték fel a bevonatot. A lemezedényeket ecsettel, kézzel festett virágokkal, mintákkal díszítették, később a díszítések sablon segítségével készültek, ecsettel vagy szórással felvitt festékkel. Virágokkal, mintákkal díszített öntöttvas edények jelenlegi ismereteim szerint nem készültek. A németországi Kőnigsbronnban I 764-ben egy acélmalom már alkalmazott zománc bevonatot vas tartókon, I 782-ben Svédországban pedig acél lemezt zománcoztak. A német, svéd és francia sikereken felbuzdulva lassan kialakult a zománcozó ipar, ami háztartási használatra gyártotta edényeit. Az általános műveltségi enciklopédiákban 1803-tól tűnik fel a témakörre utaló szócikk. A gyártás beindulásában fontos tényező volt, hogy az ilyen termékek kedvező árúak, ugyanakkor erősek és dekoratívak voltak. Az öntöttvas, később vaslemez edényekre kerülő üvegszerű porcelán zománc bevonat kvarc, bórax és földpát keverékéből készült, amihez adalékanyagokat használtak, hogy elősegítsék a fémfelületen a megtapadást, és fémoxidok segítségével alakították ki a színeket. A keverék gyárról-gyárra változott, a recepteket szigorú titok övezte. A gyártás a fém bonyolult tisztítási és semlegesítési eljárásával kezdődött, majd a bevonat felhordásával folytatódott, az akár négy réteget egyenként égették a felületre. Az 1870-1880-as években tudósok és fémgyártással foglalkozó gyárak kutatásokat végeztek a témában egész Európában. A tömeggyártás beindulásában fontos szerepe volt például a francia Japy-nak, aki a lemezedények formázásához szükséges nyomóprést fejlesztett ki. Bár a gyártási folyamat nagy részét a lemezedények gyártásakor gépek végezték, mégis elengedhetetlen volt a nagy szakértelem és kézimunka is. A 19. század végén, a 20. század elején Németország volt a legtermékenyebb, de francia, angol, osztrák, belga, cseh, lengyel és holland gyárak szintén jelentős mennyiségű, jó minőségű árut gyártottak. Kisebb mennyiségben termeltek a dán, finn, magyar, norvég, svéd, szerb és orosz gyárak is. 32. 33. 34. 35. 36. 37. A termékek között a legszembetűnőbb különbségek a színben és a design-ban voltak. Érdekes az a Nyugat-Európára vonatkozó elképzelés, mely szerint az a 19. századi felfogás, aminek köszönhetően a legtöbb szerényebb minőségű háztartási cikk is szépen díszített volt, eredményezte a zománcedények gyártásában a figyelemfelkeltő színek és minták alkalmazását. Kezdetben a legtöbb darab egyszínű volt, mentes minden mintától, Európában eleinte a fehér lemezedényeket kedvelték, fekete vagy sötétkék szegélycsíkkal. 33 Magyarországon zománcos edény első említése a Vasárnapi Újság hirdetései között jelenik meg. 1854-ben „főzőedény fehér zományú", 1859-ben „legfinomabb zománczozott főző-edények, öntött vas- és sajtolt pléhből" szerepelnek. Figyelemre méltó korai adat a 19. század közepéről, paraszti hagyatéki leltárból, Szatmár megyéből származó „porcelános vasfazék" említése, mert elképzelhető, hogy a porcelános kifejezés már zománcbevonatra utal. 3 4 Az Ausztriai Birodalom, jelesen a Magyar Korona Országainak Statisztikai Kézikönyve, 3 5 amely 1865-ben jelent meg, a vasgyártmányok között elsőként Ausztria termékeiről szól. Vas és rézhámorokban gyártott edényekkel szerepel Észak-Magyarország, a Partium és Erdély is, ahol zománcedények készítését nem jelzik: 3 6 „Hazánkban a besztercebányai, szomolnoki, felsőbányai, s csiklovai hámorok és ottani rézművesek által, valamint Bezétén Gömörmegyében és másutt gyárilag rézkazánok, serpenyők és egyéb mélyített edények készíttetnek. De jóval élénkebb az ebbeli üzlet Erdélyországban, jelesen Sz. Domokos, Tomos, Brassó, N. Szeben, Orlát, Szászsebes és más városok környékén." Polgári réteget célzó, 1881 -ben Budapesten megjelent rangos szakácskönyv 3 7 konyháról és konyhaedényekről szólva cserép, vas és rézedényeket sorol fel. Az öntöttvas edények között zománcosakat egyáltalán nem említ. Legjobbnak még mindig az egész életen át kitartó és a konyha díszére is váló jól cinezett rézedényeket tartja, melyeket körültekintően kell kezelni. „Nem célszerűek pedig a cserép edények azon oknál fogva, mert mihelyt a máz lepattogzott - ami pedig nagyon hamar és könnyen történhetik - kellemetlen agyagszerű szaggal bírnak, mely a bennük főzött ételeket is, hogy úgy mondjam, megmételyezi. Azután az egészségre is hátrányosak az ólom-keveréknél fogva, mely a máz készítésénél használtatik." „Az öntött vas edények szintén kevéssé felelnek meg a czélnak, a mennyiben ezek meg könnyen és hamar elmeszesednek, s az ilyen edényekben főzött ételek egyrészt nagyon rontják a fogakat, másrészt meg zavarják és akadályozzák az emésztést." A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum konyhaedényekről szóló legkorábbi nyomtatványa Geittner és SZTERÉNYI József 1901. 154. PIKUL, David-PLANTE, Elén 1998.; 2000. SZABÓ Sarolta 1997.63. KŐNEK Sándor 1865. „76§ A kovácsolt vasból, valamint az aczél-és vasból való gyártmányok Alsó-Ausztriában, mint már fennebb érintetett, Bécs városa, továbbá Ybs melletti Waidhofen, Gamming és Scheibs tája tömeges vasgyártásnak székhelye..., I 3 serpenyő és üsthámor, valamint I I kovácsműhely a mélyített vasedények gyártásával foglalkozik, évenkint mintegy 140,000 forint értékben, míg 4 gyár zománczolt vasedényekből évenkint 200,000 forint értékűt szolgáltat." „Bécsben 2 pléháruk gyára és I 2 nagyobbszerű bádogműhely van." „Felső-Ausztriában 2 rézhámor 1860-ban 27,000 drb, különféle rézedényt szolgáltatott." DOBOS C. József 1881. Magyar-franczia szakácskönyv című kötetéről van szó, amely valóban szakácskönyv, nem süteményes kötet. A rövidesen neves cukrászként bemutatkozó szerző ebben az időben még divatos belvárosi csemegeboltot üzemeltetett, ahol árult saját ételeiből is. Egyébként a 19. század végének szakácskönyvei a főzőedények fajtáit általában nem részletezik. 133
