Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Dobosyné Antal Anna: Német ház Magyarországon – Fachwerk épületek a Dél-Dunántúlon
nek. 17 18-ban a fuldai püspök már arról határoz, hogy „a jövőben csak annak engedi meg a visszatérést (mármint a tartományba), aki 200 forintnyi összeget vissza is hoz az országba". 1 8 "léhát hospeseink már az 1710-es évek végén minimálisan ezzel a 200 forinttal érkeztek új hazájukba. Azt, hogy mit is ért abban a korban ez az összeg, egy 1736-ból ismert toborzócédulából tudhatjuk: 1 ház 30 forint kocsi, eke, borona 14 forint 4 nagy ökör 44 forint 2 ló 22 forint 4 tehén és 4 borjú 40 forint 2 tenyészdisznó 3 forint a betakarítás előtt a mindennapi kenyérre és a kisebb kiadásokra 47 forint ÖSSZESEN: 200 forint. 1 9 Láthatjuk tehát, hogy a 200 forint fedezte a gazdaság felépítését, felszerelését és beindítását. A megérkező telepesek és a birtokosok között telepítési szerződések köttetnek, melyben rögzítik a telkek méreteit, az adómentesség éveit, valamint az épületfa felhasználás szabadságát, esetleges korlátait. Építkezési előírások ez időben még nem születtek, így hagyományaikat az építkezés területén is szabadon gyakorolhatták. Az ismert építési rendeletek, a telepítési mintatervek csak a század második felétől - Mária Terézia, majd II. József uralkodása alatt - kapnak az építkezésben kimutatható hangsúlyt, így a vidékünkre ennél korábban érkező németek házaik építésénél háborítatlanul alkalmazhatták a hazájukból magukkal hozott építéstechnológiát. Elősegítette mindezt a telepítők abbéli törekvése, hogy a közel azonos helyről származókat egy faluba irányítsák, mind az etnikai, mind a felekezeti vegyülést megakadályozzák. Ez lehetővé tette az azonos kultúrkörből érkezők szokásainak, mindennapi életük hagyományainak - beleértve az építkezés tradícióinak - hosszú időn keresztül történő megtartását. A Magyarország más területein jóval korábban meginduló asszimilációs folyamatot itt késleltette a nagy területen, közel egy időben, azonos gazdasági kondíciókkal települt németség léte, mely az évszázadok során egyre kijjebb tolta határait, ezzel burkot képezve az eredeti kolóniák körül. Mindezen feltételek együttes teljesülése kellett ahhoz, hogy a 18. század első felében újjászülető falvak házai „frank" 6. kép. Zsibrik, Kossuth utca 6., 2008. mintára épülhessenek, a Magyarországon megjelenő fachwerk ház egy sajátos utat bejárva több évszázadon keresztül fennmaradhasson. A két megye területén a telepesházaknak három generációja - egyenként 50-80 évet felölelő korszak - figyelhető meg, majd a 19. század második felétől a fachwerk építkezésről már nem beszélhetünk. A lakóházak tekintetében a legrégebbiek a teljes falazatukban is - favázzal épült házak, melyek - a felállított kronológia szerint - az első generációs telepesházak. E típus létét sokáig csak írott források, 20 a ködbe vésző homályos emlékezet jelezte. Építéskori állapotot a közel 300 év távlatából már sehol nem dokumentálhattunk, azonban többször átalakított, de a típus létét egyértelműen igazoló épületek kerültek elő a Tolna megyei Völgység Kalaznó, Zsibrik, Lengyel és Závod falvaiból és a baranyai Geresdlakról. Legépebben egy Zsibriken 2 1 álló ház falgerendái maradtak fenn. A feltehetőleg egykor favázas falazatú háromosztatú épületnek hátsó traktusa őrzi az eredeti szerkezetet, első két helyiségének falazatát az idők során vályogtéglával váltották ki (6. kép). 7. kép. A kismányoki lakóépület utcai homlokzatának felirata 18. WEIDLEIN János 1937. 46. 19. A toborzócédula eredeti német szövegét közli: WEIDLEIN János 1937. 47. 20. BRÜSZTLE, Joseph 1874-1880. III. 457., IV 775. és 897.; ZENTAI Tünde 1989. 21. Zsibrik, Kossuth utca 6. 39
