Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Szőke Judit: Asszimiláció, cionizmus, antiszemitizmus – Valós és szimbolikus küzdelmek a magyar sportéletben a két világháború közötti Magyarországon
gyakoribb vád a zsidó sportolókkal szemben a durva, sportszerűtlen játékstílus, melyet legfőképpen a futballpályán juttatnak érvényre: „A vasárnapi bajnoki mérkőzések teljesen a várakozásnak megfelelően folytak le. A Ferencvárosi TC fölényes játék után és egyre másra megsérült játékosaival is biztosan győzött a Vívó és Athlétikai Club csapata ellen, amely ezúttal is azt a tipikusan faj, életveszélyes játékot produkálta, mint annakidején az MTK ellen. " 8 Z Gyakran hangsúlyozzák a szélsőjobboldali sajtóorgánumok a VAC, és az MTK focistáinak stílustalan, élvezhetetlen játékát is: „FTC az MTK ellen. írhatnám úgy is, hogy a zöld-fehérek a kék-fehérek ellen, vagy a virtusos, lelkes és lendületes játékstílus harca a mértani rendszerű és hidegen számító játékmodor ellen... évtizedek óta ellentétes sportpolitikájának és a mögéjük tornyosuló tízezer főnyi tömegek ellentétes világnézeti felfogásának... " 8 J A hagyományos antiszemita jellemkép szerint a zsidó önző, pénzsóvár, haszonleső, anyagias, nem úgy él, mint a magyar nemes, vagy a dzsentri, nem birtokol földet, helyette üzletel, mely a magyar nemes szemében elfogadhatatlan, egyenértékű a csalással. Ez a sztereotípia is továbbélt, és szerves részévé vált a két világháború közötti sportéletnek, különösképpen a meglehetősen jó bevételi forrást jelentő, ezért a tőkeerős zsidóság aktív részvételével működő futball világának. 8 4 Mivel az MLSZ és a klubok vezetői, valamint a játékosokat pénzelő futballintézok és mecénások között meglehetősen sok zsidó származású üzletemberrel találkozunk, nem meglepő, ha a politika által szított felekezeti-etnikai polarizáció jegyében a keresztény-nemzeti szellemiségű tábortól a vádak gyakran a profizmus és álamatorizmus ellenesség képében érkeztek az olyan zsidó hátterű klubok felé, mint az MTK, de legfőképpen a VAC. 8 5 A szélsőjobboldali sajtó előszeretettel azonosította az álamatorséget és az anyagias, kapzsi szellemet a zsidósággal, sot a cionizmussal: „És talán a puszta véletlen műve volna, hogy ezek között csak elvétve, nagyritkán akad egy-egy olyan játékos, aki nem cionista? Mintha ennek a tipikus fajiságnak és az idegen valutákért való telhetetlenségnek mégis volnának rokon vonásai?" 8 6 Az MTK Fraditól elszenvedett 2:0-s vereségét követően, a szélsőjobboldali sajtó reakciójából egyértelműen kiderül, hogy itt nemcsak valós, hanem egy szimbolikus küzdőtéren lezajlott küzdelemről is szó van: „Ugyanakkor érte az elsőnél is súlyosabb vereség, amikor az MLSZ-ben is elérkezett a számonkérés órája, amelyet immár hosszú idő óta igyekeztek feltartóztatni a minden magyar érzést és önzetlen lelkesedést kigúnyoló anyagias szellem képviselői. Ez az anyagias szellem szenvedett ezúttal súlyos vereséget attól a másiktól, amely nem fizeti meg 82. Magyarság, 1922. október 31. 83. Magyarság, 1923. szeptember 30. 84. HANÁK 2005. 168-189. 85. SZEGEDI Péter 2005. 47. 86. Magyarság, 1923. február 6. 87. Magyarság, 1923. április 24, 88. Magyarság, 1923. március 28. a játékos lelkét, nem pénzeli le önérzetét és nem öli meg az egyéniségét. " 8 ? A keresztény-nemzeti tábor világosan kimondta, hogy az MTK-ban és a VAC-ban látja az álamatorség képviselőit, azokat, akik az amatorizmus színfalai mögött üzletet csinálnak a futballból, akik megrontják a sport igaz szellemét, akiknek minden esetben csak a pénz számít, és akik a profizmus bevezetésével még jelentősebb pozíciókhoz juthatnak majd: „Fodor Henrik, ez ideig való szereplésével legtipikusabb képviselője volt annak az üzletszerű anyagiasságnak, amely a magyar labdarúgósportot letérítette az amatőrség útjáról. " 8 8 Mindezekből jól látszik, hogy a zsidóság felemelkedését és nemzeti államuk megteremtését zászlajukra tűző cionista egyesületek milyen jó táptalajt biztosítottak a hagyományos és új elemeket egyaránt felhasználó antiszemitizmus továbbélése számára. Bennük ismét megtalálhatták azt a bűnbakot, melyre minden korszakban át lehetett hárítani az aktuális problémákat, ez esetben az álamatorizmus jelenségéért és annak hátulütőiért hibáztatták a zsidókat. Az is világos azonban, hogy a szélsőjobboldali sajtó nem tett különbséget az asszimilációra törekvő, zsidó gyökereit egyáltalán nem hangsúlyozó MTK és a cionista VAC között. Mindez arról árulkodik, hogy az újságírók egyáltalán nem voltak tisztában a zsidóságon belül elhelyezkedő kulturális és ideológiai törésvonalakkal. A korábbi századokból megörökölt etnikai-felekezeti ellentétek sztereotip elemei a két világháború közötti időszak sportéletét sem hagyták érintetlenül, így jöhetett létre ezen a téren is egyfajta magyar-zsidó faji alapú polarizáció. Úgy vélem mindebből igen jól kirajzolódott, milyen módon fejezi ki egy - sajátos célkitűzésekkel és ideológiai rendszerrel rendelkező - sportklub a sport szimbolikus mezőjében a zsidóságról, a test esztétikájáról és saját magáról alkotott elképzeléseit. Mindebben eszközként szolgál számára az egyesület összetételének szabályozása, a klub elnevezése, a jelvények és a színkombinációk kiválasztása. A VAC esetében a kék-fehér színválasztás és a Dávid-csillag jelképként való használata például az Izraelhez fűződő szoros viszonyt fejezte ki, míg az MTK névválasztásából és működési alapelveiből éppen a többségi társadalomhoz való asszimilációs törekvések derültek ki. Az is jól megfigyelhető, hogy a két zsidó hátterű klub közötti ideológiai, világnézeti különbségek milyen konfliktusokban csapódtak le, és hogy ez milyen hatással volt a két egyesület viszonyára. Emellett igyekeztem rávilágítani a korszak felekezetietnikai polarizációjából származó konfliktusokra, arra, hogy a korabeli antiszemita sajtó hogyan reagált a cionista klub működésére, és milyen negatív tulajdonságokkal ruházták fel a futball üzletbe bekapcsolódó zsidó sportolókat és sportvezetőket. 283
