Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

Nagy Janka Teodóra–Szabó Géza: Sabján Tibor sárközi pártadíszes kályharekonstrukciója – A magyarországi népi kályhásság történeti, etnikai kapcsolatai az újabb kutatások tükrében

irányítani a figyelmet, hogy milyen sokrétű hatásból jöhet létre egy vidéki mester első látásra újszerűnek tűnő, de valójában régi elemeket átformáló munkája.

2

8 Kutatásai alapján már HOLL Imre is felhívja a figyelmet arra, hogy a csempék fejlődése eltérő utat jár be a középkori Magyarország egyes területein. A Dunántúlon gyakoribbak a főúri kályhákhoz közelebb álló típusok, az Alföldön ritkábbak a korábbi rangos kályhák: 16. századi fazekasaik már kevesebb műhelyhagyománnyal rendelkezve inkább saját koruk népi ízlésvilágát használták termékeik megformálásához.

2

9 Ezt a folyamatot időben

3

0 mintegy kiegészíti, hogy a 18. századi alföldi lakáskultúra nagy változása a kályhák fokozatos elhagyásával és a búbos kemencék terjedésével járt együtt. A török hódítás által kiváltott folyamat feltehetőleg már a I 7. században megindult, de végleg csak a 19. századra fejeződött be. Ennek oka a településhálózat és a lakosság pusztulásában, valamint a kályhás-fazekas központok hanyatlásában és az általános elszegényedésben keresendő.

3

1 A lakáskultúra változásait illetően ehhez a területhez sorolható a Dunántúl keleti széle, így a Sárköz is.

3

2 E folyamatok ismeretében érthető, hogy ezen a területen Ocsény-Oltovány, Ete középkori mezővárosának törökkori pusztulása után hasonló kályhacsempékkel valójában sem a régészeti, sem a néprajzi anyagban nem találkozunk az őcsényi ház bontásából előkerült engóbozott, zöldmázas töredékek koráig. Ezek azonban már jól láthatóan teljesen más technológiai háttér mellett készültek a 19. század utolsó harmadában, mint a középkori mázatlan kályhák.

3

3 Mázazásuk, motívumgazdagságuk szempontjából SABJÁN Tibor külön is kiemeli a sárközi szemeskályhákat, amelyek lábazatát gyakran nagyméretű, díszített csempék borították. Párkányaik lépcsős tagolásúak és gazdagon díszítettek voltak. A kályha egész felületét a zöld alapmáz alá felhordott fehér színű virágminta borította. Ennek kék pávaszemekkel díszített változatát ugyanúgy, mint a kifelé forduló pártázatot - SABJÁN egyedülállónak, csak a Sárközre jellemzőnek tartja.

3

4 A sárközi díszítőművészetet joggal tekinthetjük a magyar népművészet egyik legszebb gyöngyszemének. Kevés szó esik azonban arról, hogy a még a 19. század elején is nádkunyhókban lakó, halászó, pákászó sárköziek nem rendelkeztek festett bútorral, mázas edénnyel, sem díszes selyem- és bársonyruhával. Történeti, levéltári adatokkal nehezen támasztható alá tehát az a vélemény, hogy a sárközi kályha díszítményei a korábbi századok hatásai mellett a sárköziek népművészetének ízlésvilágát tükrözik.

3

5 Az őcsényi töredékek párhuzamainak keresésekor a készítéshez használt technológia alapján kézenfekvőnek tűnik a Sárköz szomszédságában lakó, a polgárosodás útján előrébb járó, jellegzetes díszítőművészettel

3

6 - s ezzel együtt az akkori Európa élvonalába tartozó technikai, technológiai, szakmai ismeretekkel - rendelkező német telepes mórágyi fazekasok termékeinek áttekintése.

3

7 Az már régebbről közismert, hogy a Sárköz számára a Mórágyon élő német fazekasok,

3

8 majd a 19. század végétől szerepüket és termékeiket fokozatosan átvéve a szekszárdi mesterek dolgoztak.

3

9 Az egykori sváb falu házaiból az 1970-es években Machán István gyűjteményébe került több zöld ólommázas, az őcsényi kályhák darabjaival rokonságot mutató kályhaszem és pártadísz, valamint lábazati csempe is.

4

0 Ezek közül a legfontosabbak az Alkotmány u 37. sz. ház padlásán talált elemek.

4

1 MACHÁN I.: Lábazati csempe részlete Nagyméretű lábazati csempe. Sík felületének díszítését az engóbozott felületre sgrafittó technikával jelzésszerűen megrajzolt, a zöld máz alól sötéten előtűnő, homorúan 28. HOLL Imre 2002. 21-22. 29. HOLL Imre 2002. 27. 30. A HOLL Imre által megfigyelt, a Dunántúlon megindult folyamat a török hódítások miatt a kályhacsempék későbbi megjelenési formája és gyakorisága alapján úgy tűnik, hogy a Felvidék és Erdély területére szorul vissza, ahol a városi fejlődés keretében a műhelyek viszonylag törés nélkül élnek tovább, és a hódoltsági területektől eltérő utat bejárva fejlődnek majd a népi kályhásság irányába. 3 I. A hódoltsági mezővárosokban a tizenötéves háborúkig a régészeti, történeti adatok gazdaságilag erős paraszti rétegre utalnak. A Duna mentén az egyes települések kapcsán jól követhető, hogy a meginduló parasztpolgári fejlődés eredményeit miként pusztították el a háborúk során (például Ete), vagy különösen szerencsés esetben csak lassították fejlődését (például Bölcske). (NAGY Janka Teodóra-SZABÓ Géza-SZABÓ Géza Tamás 2004.) 32. SABJÁN Tibor 2001. 26.; 2002. 59. 33. A külföldet megjárt mesterekre, mint a szekszárdi kályhásmesterre, HÁRY Jánosra -, aki GARAY János révén vált széles körben ismertté -, vagy a habán hagyományokat folytató STEIG fazekasdinasztia megjelenésére a Sárköz peremén első adataink a I 9. századtól vannak. 34. SABJÁN Tibor 2001. 68. 35. SABJÁN Tibor 2001. 55. 36. NAGY Janka Teodóra 1998. 37. P SZALAY Emőke 1997. 243. A többi stíluscsoporttól eltérően a név itt nem a készítés, hanem a felhasználás helyét jelöli. 38. Az utolsó mórágyi mester, KOLEP János 1902-ben halt meg. Az 1990-es években már csupán KOLEP Keresztélyné SZALBACH Erzsébet (80 éves) tartotta számon a fazekas ősöket, aki még emlékezett arra, amikor 1948-ban nagyapja a fazekas felmenőktől rájuk maradt néhány tálat és tányért bevitte a szekszárdi múzeumba. A család még sokáig őrizgetett egy zöld mázas Szalbach-tintatartót is. 39. BECZKÓYNÉ RÉVÉSZ Ágnes 1938.; NAGY Janka Teodóra 1991. A szekszárdi fazekasok az összbenyomás megtartása mellett a forma- és mintakincset, valamint a német gyökerű technológiát is már a maguk kezére alakították. Az évszámos présmintáik alapján 1879-ben még fehéredényeket gyártó Steig-család lesz generációkon át a sárközi kerámia egyik legelkötelezettebb készítője. Egyik zöldmázas kályhájuk szekszárdi házukban állt. A csempék fehér díszítéséhez nem engóbozták le a teljes előlapot, hanem mint azt felesége révén a fazekascsalád hagyományait folytató JASZEN OVI CS Géza elmondta, a habán gyakorlatban használt fehér mázat használták, s íróka helyett is inkább ecsetet vagy egyszerűen a mázba mártott ujjukat használták. Szakmai ismereteik megosztásáért, értékes tanácsaikért köszönettel tartozunk nekik. 40. A mórágyi kályhásmunkákat a nagyközönség először 1994-ben, a szolnoki Damjanich Múzeum Dunántúl kerámiáját bemutató kiállítássorozatának első bemutatkozásakor láthatta. NAGY Janka Teodóra 1994. 41. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani MACHÁN Istvánnak és családjának több évtizedes elkötelezett gyűjtőmunkájukért, kutatásaink önzetlen támogatásért. 230