Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Rácz Jenő: Restaurátori beavatkozás egy nyugat-nógrádi kisnemesi kúria rekonstrukciójában – Adatok a térség építőgyakorlatának változásához a 18. század elejétől a 20. századig
III. A kisnemesi kúria épületének rekonstrukciója Az érvényes építési szabványok figyelembevételével, de a régi megoldások megőrzése mellett (eredeti nyílászárók, fűtőberendezés, füstelvezetés) a régi ajtók, ablakok újragyártatása, továbbá az építőanyagok beszerzését követően, 2001 tavaszán kezdődött el az alapozási munka. Először egykori lakóépületünk elbontott részén, majd az 1818-at követő években épült és lakóházunkra merőlegesen álló, most gazdasági funkciót betöltő (kamra, műhely, szín) épület egykori nyomvonalán ástuk ki a sávalapok gödreit. Megállapíthattuk, amit adatközlőink már említettek is, hogy a 18. század végi lakóépület elbontott részén a 20. sz. elején, cserkő alapozású, vertfalú, kamra-istállót építettek, amely azonban már az OMF felmérést nem érte meg. A régi alapból kitermelt, sárba rakott nagyméretű, főként vulkáni bomba, kő nyersanyag adta az ötletet, hogy leendő gazdasági épületünk alá, a főúti felöli homlokzat alapozását ebből készítsük, és oda a domboldali fekvést kihasználva a faluban és Csesztvén is található, pincét is építsünk. A beton és kőalapozás, pincefalazat elkészülte után a pince, téglaboltozat kialakítása következett. Már a pincefal méretezésénél kiderült, hogy (szélessége hasonló lévén a szabadkéményes konyhához) a kéményboltozat építéséhez szükséges zsaluzat mindkettőhöz használható lesz. A pinceboltozatot három szakaszban, „nagyméretű" bontott téglából, meszes malterba raktuk. Ez után, az alapszigetelést követően, a falazat készítése következett. Bár eredeti tervünk az volt, hogy verett fallal egészítjük ki a ház korábban elbontott részét, de erre a munkára megfelelő vállalkozót nem találtunk. Sajnos környezetünkben már vályogot sem vetettek, és a gépi eszközökkel Csesztvén bontott házakból, csak nagyon kevés ép téglát sikerült kinyernünk. így le kellett mondanunk erről, és új típusú POROTHERM 40-es falazóblokkal húztuk fel a falakat. A falazat tetejére betonkoszorút készítettünk, amelybe elhelyeztük a majdani födémgerendákat rögzítő csavarokat. Először csak az új falszakaszon, az eredetihez hasonlóan megfaragott födémgerendák rögzítése után kezdtük el a koszorúgerendák félfecske csappal történő illesztését. Az eresz kiképzését csüngő szarufákkal oldottuk meg, (ez még fellelhető volt Bernecebarátiban), hogy az elcseppenő víz a kővel szegett falajján kívül, 10 cm-re essen le. A tető dőlésszögét az 1900-as évek elején környezetünkben készített fényképfelvételek alapján 45 fokban határoztuk meg. A szarufák, majd a kakasülők rögzítése, és a konty kiképzését követően, a lécezés következett. Kezdetben arra gondoltunk, hogy a héjazatot zsúppal fedjük, de a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a későbbi állandó karbantartási igény miatt a vidékünkön a 19. század első harmadától, felétől, jobb módú jobbágyok kisnemesek által is használt poltári cserepet javasolták, 10 3 amelyet bontásra kerülő házakról sikerült is megvásárolnunk. Az új épületrészen elkészült tetőgerinc, mivel a falat a betonkoszorúval az öreg épület falszintje fölé 40 cm-rel építettük, a tetőgerincet is körülbelül ennyivel a régi szint fölé emelte. Szélessége a csüngő szarufák lenyúlása miatt, (a nyílászárók szemöldök vonala felett, az archív felvételeken rögzítettek alapján), hozzávetőlegesen 35-40 cm-el lett hosszabb. Ezzel a faltető arány a héjazat javára való eltolódással, egy napjainkra már a fa és cserépanyaggal történő spórolás, és technológiaváltás miatt idegen, de látványra esztétikus hatást eredményezett, amelyet még jobban kiemel a domboldali fekvés. A régi épületrész tető födém bontását úgy időzítettük, hogy a gazdasági épületre, tisztítás és helyi rovarfertőzés injektálással történő (XILAMON) kezelését követően visszaépíthessük. Az építéskori födém a kamrára, a tűzeset után megújított, leendő műhely fölé került. A csertölgy, egykor a fal tetején ülő vályoggal körbefalazott, kérgezetlen, csak végükön faragott födémgerendákat, a kéreg és helyenként gombás, rovarrágott szijács állomány vonókéssel való eltávolítása után, hőkezeléssel fertőtlenítettük. Azok a szín födém nélküli részén kaptak elhelyezést. Igy tulajdonképen, az egész korábbi tető és födémszerkezetet sikerült megtartanunk és hasznosítanunk. A régi falak, sok helyen a gerendák nyomása következtében, függőlegesen megrepedtek. A födém és tetőzet súlyának egyenletes elosztása érdekében vályogból zsalufalat építettünk, és a sárgerenda szerepét is betöltő, de egyben a fal egyenletes terhelését szolgáló beton koszorút készítettünk. Az új és régi részt nem kötöttük egybe, felvállalva ezzel a különböző korú és anyagú részek mozgásából származó repedés megjelenését. A már korábban említett probléma, hogy a koszorúgerendák kimozdultak a csapokból, arra kényszerített, hogy a kötéseket csavarozással erősítsük és rögzítsük vissza eredeti helyükre. Az elkészült tetőszerkezet alatt, az új részeken meszes habarccsal vakoltunk, a régi épületrészen a javításokat, elsősorban a kifagyásokat rabic-háló segítségével, törekes sárral tapasztottuk, majd lóganéjos pelyvás simítást alkalmaztunk. Ugyanilyen keveréket meghígítva, az új házrészek külső friss vakolatára is, két rétegben meszeiével vittünk fel, hogy megjelenésében a két különböző technikájú fal ne üssön el egymástól. A lábazat és ereszalja meszelt sávjait összekötő, a lakóépületet arányosan elosztó pilasztereket utánzó, (Diósjenőn archív felvételeken, és a Hont megyében még több helyen fellelt) díszítéssel láttuk el. Az ablak és ajtónyílások szegélyét is mésszel húztuk körbe, a főhomlokzat két ablakát a két háború között még sok helyen használt mészbe kevert ultramarin kékkel festettük körbe, szemöldökrészét ívesen kialakítva. Még egy, a faluban az ötvenes évekig fennmaradó, az I. katonai térképen már megjelenő háznál alkalmazott, gádoros (bótos) bejáratot is építettünk lakóépületünk új bejárata elé, hogy fenntartsuk emlékét ennek a szép architektális elemnek annak ellenére, hogy régi épületünkön korábbi nyomát nem találtuk. (Ennek példái a Kisalföldön és a Zoborvidéken ismertek. GYÖRFFY Istvánnak, a 20. század elején Hont-i gyűjtőútján készített felvételein széles körben elterjedt volt, mára teljesen eltűnt.) Használatára Csesztvén pince előtt, Csitáron, Zahorán, Vanyarcon, Béren, Sámsonházán is találtunk adatokat. 103. BALASSA M. Ivánnak e helyen köszönöm a ház megismeréséhez nyújtott szempontjait, gyakorlati tanácsait és a dolgozattal kapcsolatos iránymutatását. 214
