Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Juhász László: A településszerkezet és az építkezés változásai Mezőcsáton a honfoglalás korától a 20. század végéig

megmaradt. Az itt lakó szegény családok házaikkal megőrizték az építkezés és lakáshasználat nagyon régi hagyományait. A lakóházak kis méretűek, néme­lyikük kéthelyiséges, a tüzelőberendezéseik is sokat megőriztek a régi hagyományokból (20-21. kép). Az ágasfás-szelemenes függesztett tetőszerkezet utolsó emlékeit a közelmúltban bontották el. A sok száz éves szerkezeti megoldást a szegény családok építkezései őrizték legtovább. A tető fontos szerkezeti eleme volt itt az épület tengelyébe állított három vagy több föld­be ásott ágasfa a rájuk helyezett szelemengerendá­val, amelyre a végükön facsapokkal egymáshoz rög­zített szarufákat helyeztek. A szarufák a falakra rög­zített sárgerendákon túlnyúlva függesztett szerkezet­ben tartották a héjalást. Az ágasfákat vagy a falakba rejtették, vagy a falsíkokon kívül helyezték el (mint a 22-23. képen látható épületeken), és rájuk csapolták a ház hossztengelyén végigfutó mestergerendát. Az egykori településbelsőség régi épületei a 18. századi lakóházépítés és lakáshasználat jellemzőit is meg­őrizték. A füstlyukas oromzatú kontyolt tetőforma, az utcai homlokzaton lévő egyetlen ablak, a kicsi külső­és belső méretek, ezzel szemben a konyhai- és szo­bai tüzelőberendezések viszonylag nagy méretei a né­pi építkezés archaikus rétegének karakteres jegyei (24-25. kép). A 19. század második felében épült há­zak is sok esetben megtartották az építésük idejét megelőző korok hagyományait. A 26-27. képen látha­tó épület is ezek közé tartozik. Az eredetileg három­sejtes lakóház kamrája éléstárként funkcionált, lakó­szobáját konyhai tüzelőnyílású kemence fűtötte, kony­hája szabad kéményes, tűzpadkás volt. Az ólaskertjeikbe elsőként kiköltöző családok a ker­tekben is a településbelsőségben álló házaikhoz ha­sonló, régi hagyományokat őrző, dísztelen lakóháza­kat építhettek. A Munkácsy u. 17. alatt álló tüzelős ól mellé épített, szoba-konyhás, szabad kéményes, tűz­padkás lakóház a 19. század közepén épült (28. kép). A későbbi építésű, eredetileg faoszlopos tornácú, nádfe­deles, meszelt falú lakóház a korszerűbb igényeket ki­szolgáló otthona lett a családnak, a régi lakóházat ké­sőbb nyári konyhaként használták (29. kép). A 18-19. századi lakásbelsőkben a tüzelőberende­zések elhelyezése nagy változatosságot mutat. A „füstös konyhák" fontos praktikuma volt, hogy füst­elvezetésük mentesítette a szobákat a tüzelés, a füst szennyétől. A 31-33. kép alaprajzain ábrázolt lakóhá­zak mindegyike a 19. század közepén épült. A kony­ha terének nagy részét kitöltő, asztal magasságú, vá­lyogból rakott tűzpadkát a falak mellé épített kisebb padkák egészítették ki. Ezek egyikében vízmelegítés­hez rézüst számára katlant alakítottak ki. A kemen­ce és a konyhai nyílt tűzi főzések minden füstjét a konyha fölé épített szabad kémény vezette el. A 19. század közepétől kezdett elterjedni a zárt tűztem, vá­lyogból vagy téglából falazott rakott tűzhely, melynek füstjét szintén a szabad kémény vezette el. A 30. ké­30. kép. 19. századi Lakóház konyhája, 1970. -f KowmmixA Z KATLAN 3 KEMENCE 4 BERAKOTT 3F&RHELT 5 FERWETARTÓ 1 BERAKOTT KONYHA 2 KATLAN S BERAKOTT MAS/NA í KEMENCE p/irvák­! konyha £ padka z katlan t 4 KEMENCE 31-33. kép. A tüzelőberendezések elhelyezése a 19. század közepén épült lakóházakban. [Attila u. 20. ­1860, Mátyás u. 4. - 1868, Széchenyi u. 32. - 1850.) 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom