Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

TÁNCZOS VILMOS: Magyar vallási néprajzi kutatások Erdélyben (Tudománytörténeti összefoglaló)

dományos hozzáállás volt, az etnográfusokat mindenekelőtt a halottkultusz archaikus elemei ragadták meg, akik egy-egy résztémára vonatkozóan - például a zászlós kopja és a temetői fej fa rokonságának hipotézise, az emberformájú fejfák szimbolizmusa, a nemzetségi temetkezés kérdése stb. - történeti adatokat is feltártak. A kopjafa mint sírjel témaköre először ORBÁN Balázs nagy székelyföldi monográfiájában bukkan fel, majd ezt követően SZINTE Gábor, ROEDIGER Lajos és SEBESTYÉN Károly ugyancsak a székelyföldi,

168 BENE Lajos a kalotaszegi,

169 VISKI Károly a szalontai

170 temetők sírjeleiről (kopjafáiról és sírkeresztjeiről) tett közzé tanulmányokat. SÁMUEL Aladár ez idő tájt írta le a Kis-Küküllő vármegyei reformátusok archaikus temetkezési szokásait.

171 A halottkultusz ősi elemei iránti érdeklődés később sem lankadt, voltaképpen az egész 20. század folyamán megfigyelhető volt. NAGY Ödön a Gyimcs vidékéhez tartozó Magyarcsügés, valamint az Alsó-Fehér megyei Hari, NAGY Jenő és CSETE Balázs a kalotaszegi Magyarvalkó, illetve Nyárszó, VASAS Samu általában a Kalotaszeg halottkultuszáról tett közzé tanulmányokat, amelyek ugyancsak a témakör archaikus elemeit tárják fel.

172 Az erdélyi kopj áfás-zászlós temetkezésről mindenekelőtt kalotaszegi és szilágysági adatok alapján - SZABÓ T. Attila

173 és KÓS Károly

174 több közleményben is értekeztek, illetve tettek közzé sírjelekről készült rajzokat. Ugyancsak KÓS Károly írt utószót az OLASZ Ferenc által 1975-ben összeállított Fejfák című kötethez,

175 amely gazdag és színvonalas képanyagot is tartalmaz. MAJOR Miklós a Felső-Berettyó vidéki fejfákról,

176 KISGYÖRGY Zoltán az erdővidéki kopjafákról,

177 DEMETER Lajos a háromszéki sírjelekről

178 tett közzé tanulmányt. Összefoglaló igénnyel született az IMREH Pál-HOPPÁL Mihály szerzőpáros által írt Fejfák és temetők Erdélyben című, a Folklór Archívum 7. számában megjelentetett tanulmány.

179 Az erdélyi temetők sírjeleinek vonatkozásában is szintézis jellegű BALASSA Iván temetőkutatásra vonatkozó munkássága (itt mindenekelőtt A magyar falvak temetői és A székelyföldi Erdővidék temetői című köteteire gondolunk).

180 A temető és a társadalom viszonyát ugyancsak régóta vizsgálják a néprajzosok. A kutatók kezdetben ennek a kérdésnek is inkább az archaikus vonatkozásaival foglalkoztak. KÓS Károly egy nagyobb tanulmányában

181 kimutatta, hogy a Hunyad megyei, de minden bizonnyal középkori székely eredetű Rákösd temetőjének földjét, valamint a templom belső terét a falubeli nemzetségek szerint osztották fel, vagyis a temető képe egy ősi nemzetségi szervezet nyomait őrizte meg. ERDÉLYI Lajosnak a romániai zsidó temetőkről szóló könyve

182 ugyancsak a működtető közösség múltjába ágyazottan mutatja be a temetők sírköveinek művészetét és jelképeit. Később, az új antropológiai szemlélet révén a temetők kutatása során más társadalmi vonatkozások is előtérbe kerültek. TELENKÓ Bazil Mihály a kolozsvári házsongárdi temető térszerkezetét elemezve

183 bemutatta, hogy a temető tere jelentős etnikai és ideológiai jelentéstartalmakkal lehet felruházva, végső soron a temető proxemikai szerkezete tükrözi a közösség egész múltját. Egy-egy közösség halottkultuszát számos tanulmány, sőt olykor teljes kötet mutatta be többékevésbé átfogó igénnyel. K. KOVÁCS László a kolozsvári hóstátiak temetkezési szokásairól,

184 BALÁZS Lajos a csíkszentdomokosi halottas szokásokról

185 készített átfogó monográfiát. VIRÁG Magdolna a szilágysági Tövishát holottkultuszát tanulmányozta,

186 GERGELY Katalin pedig Gyergyószentmiklós város temetkezési szokásairól és a halottkultusz folklórjáról jelentetett meg könyvet.

187 Ifj. KODOLÁNYI János és ULLMANN Péter az udvarhelyszéki Kápolnásfalu temetkezési szokásairól közöltek néprajzi adatokat,

188 PALKÓ Attila a marosszéki Magyaró,

189 BURUS János a Kis-Küküllő menti Pipe,

190 KELEMEN István a partiumi Hegyköz,

191 ZSÓK Béla a dévai (bukovinai) csángó telep

192 temetési szokásaival és hiedelmeivel foglalkozott, GAZDÁNÉ OLOSZ Ella a kovásznai temetések proxemikájáról közölt tanulmányt,

193 JANKUS Kinga a felcsíki halotti hiedelmek mai szerepét vizsgálta,

194 FERENCZI Eszter a fiatal halott temetésének szertartásrendjét és szimbólumvilágát írta le két aranyosszéki faluban,

195 SORBÁN Veronika az udvarhelyszéki Siklód halottkultuszának szimbolikus tárgyi kellékeit vette számba,

196 OLÁH Sándor a homoródalmási temetéseken elhangzó rituális szöveghasználatot elemezte,

197 INCZE Éva egy Kolozsváron megszervezett modern politikai áltemetés rituáléját, voltaképpen egy utcaszínházszerű parodisztikus szertartás szimbólum világát és a rítusok ideológiaijelentéseit tárta fel. 198 A kolozsvári néprajzi tanszéken több olyan szakdolgozat is készült, amelyekben a végzős hallgatók egy-egy erdélyi falu temetkezési szokásait mutatták be: DEÁK Ferenc a háromszéki Cscrnáton

199 SZABÓ Tünde