Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

TÁNCZOS VILMOS: Magyar vallási néprajzi kutatások Erdélyben (Tudománytörténeti összefoglaló)

zi szakképzés, a tanszékvezető GUNDA Béla professzor is Magyarországra távozott. Az 1949-1989 közötti időszakban vallási néprajzi kutatásokat hivatalosan támogatott intézményi keretben egyáltalán nem lehetett végezni, és a publikációs lehetőségek is erősen beszűkültek, úgyhogy a harmincas-negyvenes években épphogy megszületett vallási néprajz egyszerre megszűnt önálló diszciplína lenni. A népi vallásosság bizonyos jelenségei, különösen a vallásos szövegfolklór műfajai, tabutémákká váltak, mások pedig az etnográfia más területeinek vonzáskörébe kerültek. így a hiedelemkutatás Magyarországon és Erdélyben is több-kevesebb sikerrel integrálta a vallásos képzetek kutatását (lásd például BOSNYÁK Sándor gyimesi gyűjtését

30 vagy a Népismereti Dolgozatok egyik-másik tanulmányát

31

), a népművészetkutatók a vallásos funkciójú vagy szimbolikájú tárgyak vizsgálatával is foglalkoztak, a társadalomnéprajzi vizsgálatok olykor kiterjedtek a vallásos mentalitás kérdéskörére is. A karácsonyi és a húsvéti ünnepkör vallásos tartalmú ünnepi szokásainak kutatására sem nyílt lehetőség, ezekben az évtizedekben vallásos szokásokról csak az általános szokáskutatás keretében lehetett beszélni (ilyen kontextusban szóltak róluk a magyar néprajztudomány alapvető kézikönyvei is), és a kutatóknak mindenekelőtt a szokások társadalmi funkcióit, esetleg esztétikai relevanciájukat kellett hangsúlyozniuk. Bizonyos vallásos szokások teljesen eltűntek (például húsvéti határkerülés), mások csak a templom falai között éltek tovább (például szentsír őrzés). A halottkultusz és a temetők néprajzának kutatása művelhető területnek számított (e téren BALASSA Iván,

32 KÓS Károly,

31 NAGY Jenő,

34 ERDÉLYI Lajos

35 és mások végeztek alapkutatásokat), de itt is volt bizonyos szemléleti egyoldalúság. A hatvanas-hetvenes évektől elkezdődtek a magyarországi és erdélyi kutatók félig vagy teljesen illegális földalatti gyűjtései is, de a nehéz gyűjtési körülmények miatt ezek lehetőségei erősen korlátozottak voltak. KALLÓS Zoltán - a balladák, népdalok, szokásleírások gyűjtése mellett - jelentős munkát végzett a vallásos népénekek, vallásos szokásköltészet, archaikus népi imák gyűjtése területén is, és archivált anyagát sikerült budapesti intézetekben (mindenekelőtt az MTA Zenetudományi Intézetének archívumában) elhelyeznie. ERDÉLYI Zsuzsanna erdélyi baráti köre (például GURZÓ Anaklét ferences) az 1970-es és 1980-as években titokban archaikus népi imádságokat gyűjtött, de félig-meddig illegálisnak számítottak SZÉKELY László, SALAMON Anikó és SERES András székelyföldi és gyimesi gyűjtései is. A diktatúra utolsó éveiben SAVAI János szegedi kutató az erdélyi katolikus parókiák levéltári anyagának feltárásán dolgozott. A kutatási eredmények közzététele a kiadói tevékenység cenzúrázása miatt ugyancsak problematikus volt. A helyzetre jellemző, hogy a kolozsvári Folklór Intézet és a kolozsvári Zeneakadémia archívumai vallási néprajzi gyűjtéseket is tartalmaznak, de JAGAMAS János, SZENIK Ilona, KALLÓS Zoltán, FARAGÓ József, ALMÁSI István és mások ilyen természetű gyűjtései nem kerülhettek nyilvánosságra. SZENIK Ilona ebből a gyűjtésből adta közre az Erdélyi és moldvai magyar siratok, siratóparódiák és halottas énekek című kötetet, de már csak a rendszerváltás után.

36 Voltak olyan kutatók is, akik következetesen az íróasztalfióknak dolgoztak. Közéjük tartozott például a Temesváron tanárkodó, 1982-ben elhunyt SZÉKELY László is, akinek Csíki áhítat című posztumusz kötete 1997-ben jelent meg Budapesten a szerző kézirathagyatékából.

37 P. DACZÓ Árpád-Lukács archaikus népi imádsággyűjteménye ugyancsak a rendszerváltás után jelent meg a korábbi gyűjtésből.

38 Magyarországon az 1970-es évek közepétől az egyre „puhábbá" váló diktatúra idején bizonyos lehetőségek a publikálás terén is adódtak. A Szent István Társulat 1979-ben DOMOKOS Pál Péter szerkesztésében dallamokkal együtt kiadta KÁJONI János Cantionale Catholicum című híres csíksomlyói vallásos énekeskönyvét,

39 majd az 1980-as világi kiadók jelentették meg VASAS Samu és SALAMON Anikó Kalotaszegi ünnepek című kötetét,

40 valamint SALAMON Anikó gyimesi vallásos folklórgyűjtését.

41 Mind elméleti, mind gyakorlati-módszertani vonatkozásban nagy jelentőségű esemény volt a Magyarországon szerkesztett Vallási Néprajz kiadványsorozat megindulása 1985-ben, hiszen a körülötte szerveződő munkacsoport (a csoport fő irányító személyiségei MOLNÁR Ambrus, KÜLLŐS Imola, GUNDA Béla, DANKÓ Imre voltak

42

) konkrét kutatási programokat is kezdeményezett a református és unitárius népi vallásosság tudományos kutatása terén, amelyben erdélyi lelkészek (SÍMÉN Domokos, SÁNDOR Attila és mások) is részt vettek. Ez a csoport KÜLLŐS Imola és MOLNÁ.R Ambrus irányításával - 1992-től kezdve összehangolt kutatásokat