Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

ALMÁSI ISTVÁN: Az erdélyi magyar népzene jellegzetességei

de ütéssel megszólaltatott gardon nyújt dobszerűen hangzó ritmuskíséretet. SÁROSI Bálint véleménye szerint ennek, a magyar nyelvterület más részein ismeretlen együttesnek az előképe valószínűleg a 17. vagy 18. századi zenei gyakorlatban kereshető, amikor töröksípot kísért dob.

9 A kutatástörténet egyik paradoxona, hogy a népi kultúra emlékeinek óhatatlan pusztulásától való félelem sűrű és rendkívül nyomatékos hangoztatása közepette és ellenére, a 20. század utolsó évtizedeiben, amikor a hagyományos élet rendje sok helyütt nyilvánvalóan fölbomlóban volt, a vidéki lakosság drámaian megfogyatkozott a városokba való költözés folytán, a népzenei örökség fennmaradásának feltételei nem egy faluban a megszűnés határára jutottak, mégis voltak tájak, ahol bámulatos mennyiségben és épségben kerültek felszínre a legősibb stílusrétegekhez tartozó dallamok. A megkésett, de annál nagyobb intenzitással végzett néptáncgyűjtéssel párhuzamosan jelentős eredmények születtek a hangszeres zene vizsgálata terén is. Napjainkra már nem maradt olyan erdélyi tájegység, ahol népdalkutatók ne fordultak volna meg. A megsokszorozódott adalékok részletes ismereteket nyújtanak a népzenében megnyilvánuló regionális jegyekről. A Magyar Népzene Tára teljesség igényű, impozáns köteteiben megjelennek az újabban gyűjtött dallamok is, és a szerkesztők körültekintő rendszerező munkája nyomán megbízhatóan lehet tájékozódni az egyes dallamtípusok elterjedéséről, illetve esetleg valamely szűkebb területhez való kötöttségéről. Kiemelten érdemel említést az a tény, hogy van egy egész stílusréteg, a pszalmodizáló dallamok kategóriája, amely úgyszólván kizárólag Erdélyben és az idők folyamán innen Moldvába vándorolt csángók dallamkincsében található meg. Ezek a dallamok ötfokúak, illetve ritkábban négyfokúak. Előadásmódjuk parlando, olykor rubato. Verssoraik szótagszáma 12, 6 vagy 8. A hozzájuk kapcsolódó szövegek között főként balladák, keservesek, bujdosóénekek és szerelmi dalok fordulnak elő. A Felső-Maros mentén három faluban JAGAMAS János ötven évvel ezelőtt rendhagyó előadásmódot figyelt meg. A „falu nótájának" nevezett hatsoros, nyolcszótagú dal első és negyedik sorát egy előénekes adta elő, 2-3. és 5-6. sorát viszont csoport énekelte, mégpedig úgy, hogy a szólista verssorát a többiek kétszer megismételték. A kizárólag egy-egy vidéken ismert dallamok aránya a Mezőségen és a Maros-Kis-Küküllő közötti területen a legnagyobb. Úgyszintén ezeken a tájakon fordul elő, hogy némelyik dallamnak egyazon faluban több, különböző szótagszámú variánsát éneklik. A Mezőségen - a jajnótákat eredményező sorbővítő tendencia hatására - például 8, 12, 16, illetve 11, 12 és 16, vagy 11, 14 és 16 szótagú izometrikus sorokkal. A Maros-KisKüküllő közén megtörténik, hogy ugyanaz az énekes bizonyos dallamokat az egymást követő versszakokban felváltva 7 és 8 szótagú sorokkal ad elő oly módon, hogy a dallam záróhangját felbontja, illetve a két utolsó hangját összevonja. E két tájegység, valamint különösen a Gyimes-völgyi falvak tánczenéjében feltűnően gyakoriak az aszimmetrikus ritmusok. Az ilyenek ott a vokális dallamokban sem ritkák. A Mezőségre jellemző továbbá, hogy az új stílusú dallamokat a megszokottnál lassúbb tempóban és díszítve, mintegy archaizálva adják elő. Egyébként néhány vidékre, például a Szamos menti dombság és Aranyosszék falvaiba az új stílus az első világháborút megelőző években még nem hatolt be, ellentétben a Székelyföld gazdasági és társadalmi szempontból fejlettebb részeivel, valamint az Alföldhöz közelebb fekvő és nyitottabb Kalotaszeggel.

10 A szakirodalom gyimesi sajátosságként hivatkozik arra a jelenségre, hogy „a gyakori zenés temetések alkalmával a hegedűsök mindig keservest játszanak, sőt az sem megbotránkoztató, ha valaki a gyászolók közül sirató helyett keservest énekel"." A strófikus siratót legelőször KODÁLY Zoltán ismertette nagyszalontai adatok alapján. Noha ez a forma Dél-Dunántúlon és a Felső-Tisza vidékén is létezik, a Magyar Népzene Tára V, Siratok című kötete szerint „a verses siratót mégis csupán a keleti magyarság körében mondhatjuk otthonosnak".

12 Román folklórból kölcsönzött dallamok kisebb-nagyobb számban a legtöbb vidéken előfordulnak. A legerőteljesebb román hatást a Mezőségen és a Maros-Kis-Küküllő közén lehet észlelni. Az átvett, főleg nyolcszótagos dallamok legnagyobb része azonban helyi használatban maradt, azaz nem vált általánosan ismertté és kedveltté. Több román eredetű dallam két-, illetve háromsoros. Kétségkívül a román népzene befolyásának tulajdonítható a sorvégelnyelés jelenségének megléte különösen Közép-Erdélyben. Román népdalokban a sorvégelnyelés (apokopé) voltaképpen eszköz „annak a különbségnek a kiegyenlítésére, amely akkor áll elő, amikor vala-