Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

ALMÁSI ISTVÁN: Az erdélyi magyar népzene jellegzetességei

méter magasan. Ezzel szemben a Magyar-Alföld és a havasalföldi síkságnak tengerfeletti magassága átlag csupán 100 méter és a moldovai, meg bukovinai folyóvölgyek sem igen haladják meg a tengerszín feletti 200 méter magasságot. Erdélynek ez a zárt és magas fekvése gazdaságilag is egyéniséggé predesztinálják ezt a földet. A história pedig bizonyítja, hogy Erdély olyan küszöbkő Európa keleté és nyugata között, melyen a nyugatról keletre, avagy keletről nyugatra hullámzó minden kulturális áramlat akarva, nem akarva megbotlott és botlás közben valamijét el kellett itt hullatnia. Időtlen idők óta népek és hitek, fajok és kultúrák keveredő helye ez a föld, ahol a bármely oldalról előnyomakodó népek, bárhol Európa mindig vérre szomjas földjén, ha halálos tusában összeroppantak, akkor a megvert fél vérző, megrettent, búvóhelyet kereső töredékéből bizonyosan került a Királyhágó és KeletiKárpátok közé is valamennyi, a rengeteg erdők, a titkos, dugott völgyek eme csudálatos fellegvárába. És ha a későbbi idők folyamán a szerencsés véletlen, vagy újabb sújtó szerencsétlenség okából el kellett hagynia valamelyik népnek ezt a földet, valami mégis mindig maradt itt belőle. Erdélynek ez a természettől való és megmásíthatatlan adottsága predesztinálja, emberi akaratok ellenére is, e föld népeinek kultúrai egységét, minden környező kultúráktól való különbözőségét."

2 BARTÓK Béla elemzései szerint a szorosabb értelemben vett Erdély és a bukovinai székely falvak - „a IV. zenedialektus-terülct" - régi dallamait főként a következő sajátosságok jellemzik. 1. A dallamok első fele (előtagja) leggyakrabban kisterccel magasabban végződik (más szóval a főkadenciája kisterccel magasabban fekszik), mint a záróhang. 2. „A [...] ritmikailag nagyon változatos parlando-rubato nyolcszótagúak ékítésekben többnyire nagyon gazdagok (a tizenkétszótagúak kevésbé). Ez az ornamentika, éppúgy, mint a ritmusmodifikáció nem állandó: dallamismétlésnél sokszor meglehetősen nagy eltérések mutatkoznak ezen a téren még egy és ugyanannál az énekesnél is. [...] Nyilvánvaló, hogy a székelyek már földrajzi helyzetüknél fogva is jobban megőrizhették az ősi, erősen cifrázó előadásmódot."

3 3. „Ezzel szemben a tempo giusto ritmusú dallamok díszítése Erdélyben is, akárcsak a többi dialektusterületen, „szegényes, gyakran teljesen hiányzik".

4 4. Az első dallamsor nagyon sokszor gyorsított tempóban kezdődik, majd a harmadik, negyedik ütemben helyreáll a szabályos sebesség. 5. Feszes ritmusú dallamokban ún. belső rubato észlelhető, ami azt jelenti, hogy az ütemek időtartama egyforma, viszont az ütemrészek hossza változó. 6. Aparlando és a rubato előadású dallamok második, ill. negyedik sorának végén bizonyos záró ritmusformulák állandósultak. 7. A dalok szövegének mind tartalmi, mind nyelvi tekintetben föltűnően régies színezete van. 8. Négysoros dallammal olykor kétsornyi szöveg jár együtt, mégpedig oly módon, hogy minden szövegsor megismétlődik. 9. A román népzenéből való kölcsönzésre utalnak azok a dallamok, amelyeknek a főkadenciája nagyszekunddal mélyebben helyezkedik el, mint a záróhang. 10. Egyébként a régi stílusú dallamok többsége Erdélyben került felszínre. Megjegyzendő, hogy BARTÓK a Szilágyságot is az erdélyi dialektus részeként tartotta számon. A régi stílus általános jellemvonásai - a félhang nélküli ötfokú skála, a dallam ereszkedő vonala, a kvintváltás, illetve ennek nyomai, a négy eltérő zenei tartalmú sorból álló, „nem architektonikus" dallamszerkezet, a sorok azonos szótagszáma és az alkalmazkodó tempo giusto ritmus természetesen az erdélyi dallamokra is teljes mértékben érvényesek. Hogy mekkora súlyt helyezett Bartók e tartomány dalaira, meggyőzően szemlélteti könyvének példatára, melyhez a régi stílusú daloknak mintegy kétötödét erről a területről választotta. Erdélyi kutatásainak eredményei a népzenei kölcsönhatások számos vonatkozását megvilágító, Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című tanulmányába (Budapest 1934), valamint a népi hangszerekről szóló írásaiba is beleépültek. Amikor BARTÓK rámutatott az említett sajátosságokra, szinte kizárólag székelyföldi, bukovinai és kalotaszegi helységekben följegyzett, összesen közel kétezer dallam állott rendelkezésére. (A Szilágyságban, Aranyosszéken, Hétfaluban, Déván és egy mezőségi faluban gyűjtött adalékok száma jelentéktelen volt.) Tudvalevő,