Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)
A KISALFÖLDI LAKÓHÁZ TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE
ezek az előcsarnokok csak az utcai homlokzatokon épültek. Rajtuk keresztül lehetett a konyhaajtót megközelíteni. A morva falunak sajátságos utcaképet biztosítottak a Hana völgyében ezek az előcsarnokok. Már HOUDEK Viktor figyelmeztetett arra, hogy mind a magyar-morva, mind a csehmorva határ felé haladva, a határhegységek magasabb régióiban más a lakóház típusa és szerkezete. Természetszerű lehet, hogy az irtvány eredetű falvakban nincsenek meg az alföldi úti falvak zárt beépítési megoldásai, azonban nem csak erről lehetett szó. Ezeken a hegyi, erdős vidékeken a lakás- és házkultúra visszamaradottabb stádiumban volt. Hiányoztak a bonyolultabb alaprajzok (keresztházak), egyszerű soros kapcsolású, szoba-pitvar (tűzhely nélkül)-kamra, esetleg istálló beosztással épültek. A lakóházat belső fűtésű, meglehetősen nagyméretű főző, sütő, melegítő stb., tehát sokfunkciós kemence melegítette. Füsttelenítését a kemence szája előtt kialakított kürtővel oldották meg. MÁCEL és VAJDIS századunk derekán még maguk is megörökíthettek ilyeneket. Külső megjelenésükben is a szlovák kürtös kemencékkel, s az északi magyar háztípus hagyományos, fennálló emlékekben már nem tanulmányozható kemencéivel voltak azonosak. Kétségtelennek kellett tekintenünk, hogy a hazánkban megismert északi (vagy palóc) háztípus is, és az alföldi (vagy középmagyar) háztípus is kiterjedt Morvaország területére. Morvaország jelentős része, melyet megismerhettünk, a két háztípus elterjedési területébe tartozott. A részletek megegyezésének olyan zárt, teljes sorát állíthattuk össze, melyek szerkezeti, formai szempontból egyaránt támadhatatlanok. A cseh-morva néprajzi kutatás a rendszerezésben maradandó eredményeket tudott elérni. Sajátos osztályozási hagyományok alakultak ki. Úgyszólván HOUDEK dolgozatától PRAZAK szintéziséig, MÁCEL és VAJDIS monográfiájáig, egységes nyomon járt a kutatás. Módszerüket röviden az alábbiakban vázolhatjuk. A szintézis megalkotásánál nagy figyelmet szenteltek az adott terület benépesülésének történetére, másrészt a típusok pontos elterjedését tisztázták, s a két eredményt megkísérelték egyeztetni. így próbálkoztak a néprajzi anyag történeti vonatkozásait is elmélyíteni - megfejteni. Ennek megfelelően alakította ki HOUDEK és PRAZAK is mondandóját. HOUDEK a füstösszobás lakóházat a kürtös kemencével együtt a vlach kolonizációval azonosította. PRAZAK három alaptípust állapított meg a lakóházalaprajzok osztályozásánál. A szláv ház a lakókamrás ház, ami a szlávok betelepülése és a 12. század között a növénytermesztő populáció szükségletei szerint alakult ki. A második típust a 12. századtól megerősödő német kolonizáció során építették a német telepesek. Gazdálkodásukban nagyobb szerepe volt az istállózó állattartásnak, ezért a lakórész az állatok közvetlen kezelését, ellenőrzését biztosítandó az istállóval szoros kapcsolatban épült meg, egy alaprajzi egységet alkotva. A harmadik csoportot a vlach kolonizációval kialakult, kéthelyiséges háztípus adta. Ennek belülfűtős kemencés szobája és tűzhely nélküli kamrája volt. A kamra és az istálló is külön épületként készült. Az itt említett alaprajzi típusokat és a belőlük származó variánsok létét nem lenne szabad vitatnunk. A magunk adatai is e típusok valóságosságáról, helyességéről győztek meg. Azonban éppen a magyar népi építkezés anyaga és a történeti Magyarország házfejlődésének menete győzött meg a cseh kutatás eljárásának vitatható voltáról. A nagy kolonizációs hullámok idején még nem alakultak ki azok a lakóháztípusok, amelyeket megmagyarázni igyekeznénk, a vlach kolonizáció során a 17. században pedig már régen kialakult volt az a háztípus, amely ma már csak a vlach jogú irtvány-szórványok településein található. A háztípus és az alapbetelepülés térképének azonossága közvetlen ok-okozat viszonylattal nem magyarázható. A jelenlegi háztípusok kialakulásában számos más tényező mellett csak az egyik lehetett a kolonizáció, s a sok évszázados fejlődésben kialakult háztípusokról csak ásatások eredményei alapján lehetne döntő adatokat kapni, ezeket pedig mind a cseh, mind a morva vonatkozásban nélkülözzük a későbbi középkorra vonatkozóan. A módszer fonákságát a vlach kolonizációval kapcsolatba hozott kéthelyiséges, belső fűtésű kemencés ház esete bizonyítja. A Keleti-Kárpátoktól Gömörön, Nógrádon át Nyitráig és a morvaországi hegyi telepekig, mindenütt vlachokat és csak a 17. századi telepítést keresni meghökkentő lenne. Pedig az elterjedési területet PRAZAK is pontosan megjelöli. A megoldás világos, a kelet-európai belsőkemencés, hideg előteres-kamrás lakóház összefüggő területéről van szó, amelynek
