Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)
A KISALFÖLDI LAKÓHÁZ TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE
Ne tévesszen meg bennünket, hogy a 19-20. század fordulója utáni fejlődés kissé ellentmondásosnak látszik. Nevezetesen, ebben az időben a kisalföldi, dunántúli falvak, mezővárosok gyors iramban kezdtek korszerűsödni, aminek hátterében a korszerű közlekedés, az új piacok szívó hatása, az ármentesítés, a belterjes állattenyésztés fellendülése állt. Ezzel egy időben viszont, a Nagyalföld gazdálkodásában bizonyos pangás állott be, ami mögött a gabonatermelő gazdaság válsága húzódott meg, az ármentesítés helytelen módja miatt pedig az állattartás takarmánybázisa volt nehezen fejleszthető. így a falukép korszerűtlen objektumai konzerválódtak, kicserélődésük lelassult. Később, az aprójószág tenyésztés üzemszerű formáinak kialakításával e probléma megoldódott, s az alföldi mezővárosok paraszti gazdaságainak progresszivitása ismét vitathatatlanná vált, ha azokat az ország egyéb paraszti üzemtípusaival vetjük össze. Meggyőződésünk, hogy a népi építkezés kutatásának eredményeit hasznosan lehet a magyar társadalom és művelődéstörténet egészébe beépíteni. Jelen összefoglalásomat benne sok mindent hipotetikusan felvetve -, ez irányú útkeresésem kísérletének szántam. Ha ezt a módszert követnénk, feloldódnának a „száraz" tipológiai, alaprajzi, tüzelőszerkezeti fejtegetések. Amennyiben igyekeznénk a jelenségeket szélesebb társadalmi, történeti keretbe foglalni, BÁTKY Zsigmond, SEBESTYEN Károly és mások úttörő eredményei a maguk elvontságából a hazai történeti, művelődéstörténeti összegzések számára nélkülözhetetlenné válnának. Határozott kísérleteket kellene tennünk a néprajzi kutatások eredményeinek a történeti fejlődésen belüli elhelyezésére és értelmezésére. E feladatot nem fogják más szakterületek kutatói helyettünk elvégezni, e feladványok a néprajztudományra válnak, megkerülésükre lehetőség nincs! A kisalföldi lakóház szomszédnépi kapcsolatai A kisalföldi lakóház elterjedési területe a magyar nyelvterület nyugati és északnyugati határának jelentős szakaszát magába foglalja, ezért témánk feldolgozásánál fontos feladat volt áttekinteni a szomszéd területek lakóházkultúráját. E vonatkozásban közvetlen érdeklődési körünkbe kellett vonnunk az osztrák, a szlovák és a morva területeket. Kutatásaink során egyelőre a szomszédos országokban a hazánkban megismert lakóház teljes együttesét kerestük, nem foglalkoztunk az egyes elemek távolabb vezető kapcsolataival, tekintettel arra, hogy elsődleges célkitűzésünk a Kisalföld lakóház táji típusvizsgálata volt. Jövőbeni célul tűztük ki az egyes alkotóelemek beható vizsgálatát is, hiszen a táji típus felderítése kapcsán a nagytáj karakterének minden kérdéséhez el kellett jutnunk. Vizsgálódásainkat az osztrák anyaggal kezdtük. A Kisalföldön megismert lakóház teljes egységét felleltük a történeti Magyarország Ausztriához került területen, Észak-Burgenlandban. Ezt igazolták J. R. BUNKER, még a jelenlegi határok megállapítása előtti tanulmányai is. 135 Jó támpontot adott az osztrák műemléki topográfia Burgenlanddal foglalkozó része, amelyben Arthur HABERLANDT önálló kötetben jelentette meg az anyagi kultúrára, különösen a népi építkezésre vonatkozó összefoglalóját. 136 A Kisalföldön megismert lakóháztípussal részleteiben is megegyező lakóházakat belsőbb osztrák területről, a Bécsimedencéből Adalbert KLAAR tanulmánya írta le. 137 Tájékozódásunkat megkönnyítette Arthur HABERLANDT tipológiai rendszerezése is. l3x A vizsgált területen szoba-konyha-kamraistálló beosztású, soros alaprajzú lakóházakat építettek. A lakórész konyhai bejáratú volt. Az osztrák területen is előfordultak a Kisalföldön szokásos bővített, keresztszárnyas alaprajzok. A Fertő mellett Illmitzben rögzítették az Acsalagról megismert, kereszttengelyes lakószobával bővített soros alaprajzú ház meglétét. A lakóházak fűtését konyhába nyíló szájú cserépkályhákkal oldották meg. A konyhák szabadtűzhelyeinek és e kályháknak a füstjét szabadkéményekkel vezették el. A konyha hátsó falához csatlakoztatva építették fel a sütőkemencéket is, a konyhák így két részre oszlottak: előtérre és kéményaljára. A falazatok között földfalak is voltak, de növekvő mértékben a tégla, kedvező adottságok esetén pedig a fagerenda kapott szerepet. A Fertő körül a német lakosság széleskörűen ismerte és alkalmazta a nádat, mint falazó anyagot. A tetőszékek ollóágasos, szelemenes szerkezetűek voltak, az oldal-, vagy vendégszelemen alkalmazása széles körben elterjedt. Fedőanyagként a nád és a zsúp egyaránt jelentős volt. Sajátságos, hogy az