Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

A KISALFÖLDI LAKÓHÁZ TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE

Dél-Komárom felé egyaránt kapcsolódott, mint ezt korábban említettük. E terület részle­tes feldolgozását nem végezhettük el eddig. A kutatásra buzdító, kiindulásul szolgáló, előze­tes adatok alapján azonban máris biztonsággal kapcsolhatjuk Fejér megye népi lakóházait a középmagyar, vagy alföldi lakóháztípushoz. Je­lek szerint a tetőszerkezet, tetőfedés, falszer­kezetek további vizsgálata is újabb, alapos ös­szekötő kapocsul szolgáló jelenségek megisme­réséhez fog vezetni bennünket. Kétségtelen, hogy a kisalföldi és a nagyal­földi lakóház kultúra területileg is szorosan kapcsolódott egymáshoz. Nyilvánvalóak a két terület közös történeti gyökerei. Ez a közös alap a 10-13. században, a belsőkemencés ve­remlakások idején is megvolt (Répcevis, Esz­tergom, Visegrád). A Kisalföldről ismert kály­haszem leletek pedig a késő középkor kályhás lakóházairól vallottak, az e területről ismert recens formák és a nagyalföldi ásatások tüze­lőszerkezetei rendkívül közel álltak egymás­hoz. Az azonosságoknak olyan részletekig me­nő zárt sora áll előttünk mind szerkezeti, mind formai vonatkozásokban, hogy feltétlenül egy­séges típushoz tartozónak kell nyilvánítanunk mindkét nagytáj lakóházait. A meglévő kü­lönbségek elsősorban a történeti fejlődés fá­ziskülönbségeivel magyarázhatók, hiszen pél­dául a Nagyalföldön a 19. század elején még voltak szemeskályhák, az azonos fejlődésű Tol­na megyében pedig még a néprajzi kutatók is készíthettek szemeskályháról felvételt és raj­zot. 132 A nagyalföldi kieresztett konyhai ke­mencék ma már csak a tanyák között, vagy a fejlődésben visszamaradottabb vidékek tele­püléseiben őrződtek meg (például Ónod belső magjában). A Kisalföld és a Nagyalföld lakó­háztípusa egyező történeti gyökerű: azonos alapokból, azonos körülmények között hason­ló formák fejlődtek. A meglévő különbségek, amelyek a fejlődés tájilag differenciáltabb fá­ziseltéréseivel nem lennének magyarázhatók, nem szerkezeti, hanem formai jellegűek. Pél­da erre a kályhát felváltó kívülfűtős sárkemen­ce, amely a nagyalföldi változatban boglya ala­kú, a komáromi változatban pedig koporsó alakú, azonos történeti stádiumban, azonos funkcióban, azonos anyaggal, szerkezettel ala­kultak ki, csupán részletformájuk különbözött. Éppen ezért hisszük, hogy azonos típusról kell beszélnünk, legfeljebb az azonos típuson belül táji variánst, változatot állapíthatunk meg. Világosan látnunk kell, hogy a BÁTKY Zsigmond által középmagyar, vagy alföldi ház­nak nevezett típus elterjedési területe magá­ban foglalta a korábbi kutatások szerint is Bács, Bodrog, Pest, Szerem, Csongrád, Csa­nád, Békés, Temes, Szolnok, Szabolcs, Borsod, Heves történeti vármegyéket, és a hozzájuk zárt egyéb territóriumokat, Fejér, Komárom, Győr, Mosón, Sopron, Pozsony, Nyitra, Bars, Esztergom megyék alföldi jellegű területeivel együtt. E területen a jelzett háztípus a közép­kor óta azonos módon, összefüggő övezetet al­kotva fejlődött. Az általunk vizsgált nyugati te­rület lakóháza tehát nem új háztípust képvi­selt, hanem szerves része - legfeljebb alvál­tozata - volt a középmagyar vagy alföldi lakó­háztípusnak. Nevezhetjük nyugati, vagy kisal­földi változatnak a keleti, vagy nagyalföldi vál­tozattal szemben. Látnunk kell, hogy az ország nyugati kapujától déli kijáratáig a középkor óta összefüggő területet alkotott a kívülről fu­tos kályhás-kemencés lakóház, ezen a terüle­ten belül a paraszti lakosság teljes egészében évszázadok óta folyamatosan e lakóházat lak­ta. Mind a hazai, mind a szomszédnépi vi­szonylatban figyelemre méltó eredménye volt ez a középkori polgárosulásnak. Sajátos helyet biztosít e tény az európai házfejlődésen belül a magyar parasztság lakóházának, hiszen a kö­zép-európai kívülfűtős, kályhás tüzelőszerke­zetet a kelet-európai lakóház keretei között a jobbágy lakosság széles rétegeinek biztosítot­ta. E technikai vívmány értékét, jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a nyugati ház­típus és az északi terület primitívebb tüzelő­szerkezetei, lakóház szerkezeti sajátságai csak a 19. századi fellendülés során kezdtek vissza­szorulni, s e folyamat a századfordulóig a kö­zépkor végén az alföldi területeken már általá­nossá vált szerkezetek és formák dinamikus, gyors terjedéséből állott. Mielőtt vizsgálódásaink menetét tovább folytatnánk, meg kell próbálnunk arra felelni, mi tette lehetővé a Duna és Tisza körzetében a középkorvégi kályhás lakóház elterjedését, s miért nem vált általánossá az északi-közép­hegységi régiókban. E problémát egyelőre csak a hipotézis felvázolásával közelíthetjük meg. Kétségtelen, hogy a kései középkorban lezaj­lott gazdasági, társadalmi fejlődés eredménye­ként alakult ki az alföldi polgárosult lakóház­kultúra. Kiindulásul utalnunk kell arra, hogy a középmagyar, vagy alföldi háztípus elterjedési

Next

/
Oldalképek
Tartalom