Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK

re ha bejönne, ha jövend 12 ft., ha pedig az ember kijönne házából és a gonosz embert az ő ajtaja előtt öt lépésen belül megölné, vére is elveszne. Avagy gádor lábán belől, valahova az bíró hív fegyveres kézzel, akár polgára és el nem megyén 4 ft. ispáné, 1 ft. ebben".

116 A ház sérthetetlenségét védő törvényből az ajtó előtti boltozatokra kell következtetnünk. Noha ETHEY a gádorlábat tornácoszlop jelentésében értelmezi,"

7 az alábbi meggondolásokból kiindulva mégis ajtó előtti boltozatnak tekintjük. Oszlopos tornác a Kisalföldön, de különösen a Csallóközben, Komárom környékén a múltban nem volt. A szöveg mindig egyes számban beszél, tehát nem a tornácoszlopok, gádorlábak közé nem engedi a haragos idegent, hanem nyilván az ajtónyílás közé, ezért terjeszti gádorláb hiányában a védelmi területet öt lépésnyire. Ez a 16. századi szöveg segít eligazodni a terminológiai kérdésekben is. A „gádor" az ereszalj neve, ebben állt az ajtó melletti gádorláb (gádoroszlop, pillér). A gádorláb összesített szóból az ajtó előtti boltozat neve rövidítéssel gádorrá válhatott később, ahogy PÁLOS Ede a fentebb intézett cikkében is használta, kora népi terminológiájára támaszkodva. így fordulhat elő, hogy a „gádor" szó egyfelől az ereszaljat is, másfelől a benne álló boltozatot is jelenti. Más fejlődési folyamatot a szöveg értelmezése alapján nem tételezhetünk fel. A teljes folyosó védelme értelmetlen lett volna. Annál indokoltabb az ajtókörnyék törvényes védelme (294. kép). Az ajtó előtti boltozatok történetére részben stíluskritikailag tehetnénk következtetéseket, azonban annyira esetlegesek az egyes változatok, hogy megbízható időrend nem látszik kialakíthatónak. A boltozatos gádorok jelenlegi formái a 18. század folyamán és a 19. század elején alakulhattak ki. Formaképzésük provinciális barokk. A hagyományos kisalföldi lakóházon a múlt század végéig a bejárati boltozat a vagyoni helyzet jelölője volt. Egyszerű megoldású, házilag is készíthető változatok a szegényebbek házain, vagy a jobb módúak melléképületein, illetve gazdasági rendeltetésű helyiségeinek bejáratai előtt voltak. A gondosabb, speciális szaktudást igénylő változatokat jó anyagi helyzetűek építtették. A század elején készült fényképek általános kedveltségüket sejtetik. Még az 1930-1940-es években is gyakoriak voltak, de a 20. században épültekről nincsen tudomásunk. Sajátos, hogy általános kedveltségük ellenére gyűjtésünk idején pusztulásuk nagymértékben megindult. Középkorú adatközlőink egyes falvakban már alig emlékeztek rájuk, az idősebbek pedig bizonyos szégyenlősséggel nyilatkoztak róluk. Kitűnt, hogy századunk során a hagyományos parasztélet, a maradiság építészeti jelképévé vált, s mint ilyent, sokfelé sietősen lebontották, hogy ezzel a lakóház megjelenését „korszerűsítsék". így számuk az utóbbi három-négy évtized alatt jelentősen megcsappant. Vannak községek, ahol 1940 körül még több gádort fényképeztek a kutatók, de ma már egyetlen példányt sem lehetett meglelni. Példa erre az 1965-ös és 1967-es csehszlovákiai tanulmányutam. A Csallóközben járva kettőt találtam Pozsonypüspökiben. Mindkét ház összeomlás előtti, teljesen elhanyagolt állapotban volt. Egyházaskarcsán, Királyfiakarcsán, Solymoskarcsán, Nagyabonyban, Nemeshódoson, Dunaszerdahelyen, Pozsonyeperjesen egyet sem találhattam, pedig eltűnésüknek nem volt racionális indoka. Sokszor mind a szabadkémény, mind a tetőfedés változatlan maradt, csak az „éktelenkedő" boltozatot bontották le. Jellemző, hogy 1957-ben, a Rábcakapiban még fennálló boltozatos házak közül egyikben sem lakott senki, egyben pedig idegen lakó volt. Említeni kell, hogy a szőlőbeli pincéknél is sokfelé építettek ajtó előtti boltozatokat. 1960-1961-ben a Sokoróalján lévő szőlőkben még voltak olyan pincék, amelyekhez később szándékoztak a boltozatokat megépíteni. Ezek között voltak olyanok, amelyek között betonboltozást találunk. Ezeknél kifejezetten a csapadék visszatartása volt az elsődleges cél, tekintve, hogy a présház a külső szintnél is mélyebben volt (295-296. kép). Az ajtó előtti boltozatok a kisalföldi ház dinamikus elemei közé tartoztak, akár csak a tűzhelyek. Elkerültek északi és keleti irányban a szomszédos tájakra is, ennek nyomon kísérésére azonban itt nem térünk ki. Sajátos funkciójú és megoldású elemei voltak a lakóháznak, s funkcionális indokoltságuk mellett igényes formai kiképzésük is megérdemelte volna, hogy eddigi irodalmunk részletesebben foglalkozzék velük. Mindenesetre, a kisalföldi hagyományos lakóháznak az oromzaton kívül szinte egyetlen olyan eleme volt, amelyen a magasabb architektúra stiláris formaképzése kétségtelenül és szembeszökő módon jelent-