Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)
LAKÓÉPÜLETEK
lyezkedik el rendszerezésünkben. Nevezetesen Acsalagon találtunk egy sajátos alaprajzi megoldást. Négy lakás és a vele kapcsolatos mellékhelyiségek, pajták épültek itt egyvégtében, egy fedél alá, rendkívül hosszan. A második lakásrész lakószobája az egész ház kiterjedését csökkentendő, a ház hossztengelyére merőlegesen épült, rizalitszerűen megbontva az épület udvari homlokzatát. Körülbelül 1,5 méterrel kiugrott a szoba rövid oldalának fala az ereszalj elé. Két ablaka az udvarra nézett, a harmadik kiugró rész oldalfalán a kapu felé nézett. A megoldás előnyös volt, mivel az épület hosszának megváltoztatása nélkül növelte a lakóteret, s tette lehetővé a teljes értékű, világosabb lakás kialakítását. Az épületről 1957-ben és 1965-ben fényképfelvételt készítettem és adatokat gyűjtöttem. Az első és második lakásban nagyon szépen kifaragott, festett mestergerendájú födém volt. Mindkét gerenda 1848-as évszámmal, azonos családnévvel volt kifaragva, ami joggal feltételezhetővé teszi, hogy az épület nem másodlagosan nyerte mai alakját. (Az első szoba mestergerendáját már másodlagosan, a padláson találtam. Erre függesztették a födémet, de a keresztben álló második lakószoba gerendája az eredeti födémdeszkázattal, in situ állt.) Valószínűleg vagyonközösségben élt testvérek építtették, erre vallanak a gerendák feliratai. Az első: „DITSIRTESEK A JÉZUS NEVE BÁRÁNYI IMRE IPITETTE 1848 EszTENDOBE", a másodiké pedig: „SZENT ANNANOK OLTALMÁBAN 1848 IPITETET Ez HAZ BÁRÁNYI GYÖRGY". A tetőszék egységének megbontása nélkül, a kiugró épületrészt is a tetőszék tömegéhez tartozó, azzal egyenlő gerincmagasságú tetőrész fedte. Elől falazott oromzata volt, mint az utcai rövid homlokzatnak. A negyedik lakás után voltak az istállók, majd a ház végéhez épített pajták következtek szintén egy fedél alatt a lakórésszel. Az első két lakásnak eredetileg egy konyhája volt, ezt később megosztották (53. kép). Jellemző a felszámolódásra, hogy az első család 1950-ben, a második 1962-ben, a harmadik 1964-ben költözött el. 1965-ben csak az első lakás özvegyasszony tulajdonosa lakott egyedül az egész épületben. A használatán kívüli épületrészeket már lebontották, vagy már bontásra voltak kijelölve. Noha terepmunkánk során e lakóházhoz hasonlót már nem leltünk, egyéb adatok megerősítenek bennünket abban, hogy nem invariánssal állunk szemben. Hiszen vidékünktől messzebb eső területről is van hasonló épületről leírás, például a mosoni Ilmitzről. 8 ' E speciális alaprajz ritkasága ellenére is tanulságos példa a paraszti közösségben mutatkozó speciális társadalmi igény építészeti kielégítésére, megoldására. Új formációt teremt a több házaspár együttlakása, együtt gazdálkodása, de a megoldás hagyományos keretek között alakul ki. Az új variáns szervesen illeszkedik a hagyományos rendszerbe. A tradicionális keretek közötti fejlődés a felszabadulásig töretlenül tartott. Gyökeresen új szerkesztéssel csak 1950 után találkozhattunk, amikor a korábbi soros alaprajzi kapcsolást felváltották a lakóhelyiségek blokkos tömörítésével. Mint a telekbeépítésnél jeleztük, az ehhez megépülő mellékhelyiségek is mind soros kapcsolásban csatlakoznak. A lakóházban együttlakó családok szétválásának sajátos módja, hogy az egy épületben, egy fedél alatt lakók úgy változtatják meg a lakás beosztását, hogy a hátsó lakás ajtó-, és ablaknyílásait a szomszéd udvar felé helyezik át, és a szomszéd udvarának egy részét megveszik teleknek. Ezzel a megoldással gyűjtéseim során egyszer találkoztam Nagybarát szőlőaljában, Győr megyében. Sejteni lehet, hogy a régi gyakorlatban nem állt példa nélkül. Alkalmas volt ez a módszer a teljes elszeparálás megoldására, az épület gyökeres átalakítása nélkül. Keresztszárnyas (L-alaprajzú) lakóházak A hagyományos soros alaprajzi kapcsolás legfejlettebb megoldása a keresztszárnyas (Lalaprajzú) lakóházak típusa, helyi nevén „keresztház". A lakóház két, soros kapcsolású épületszárnyból állt. Az egyik az utcára merőleges, a telekhatáron volt felépítve, a másik az utca tengelyével párhuzamosan, az előbbi épületrészre merőlegesen volt telepítve. A két épületrész szerves egységet alkot, közös tetőszékük van stb. Sokfelé megtalálhatjuk variánsait, a jobb módú gazdaréteg legkedveltebb épülettípusának tartotta a helyi közvélemény. Egyik gyűjtésünk alkalmával, még 1957 nyarán is, középkorú parasztok, öregebb legények szinte sóvárogva említették, mint a lakóház legideálisabb formáját. Tapasztalataink szerint, számuk nagymértékben fogyatkozott, mivel a többgenerációs nagycsalád, illetve ol-
