Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

DEMETER ISTVÁN-MIKLÓS ZOLTÁN: Nyikó menti díszített tetőcserepek

nyéket elégítették ki. A gépi cséplés és a hatóságok tűzrendészed szabályzatai mind az égetett tetőcserepek meghonosodását szolgálták. A föld nélküli szegény (székelyföldi) családok tagjai elsajátították a cserépkészítés technikáját és gyártásra alkalmas helyszínt, agyagot keresve, időnként más-más települések határában állították elő termékeiket.

36 A földműves falvak építészetében, a cseréphasználat szempontjából, a 19. században következett be a fordulat. Ekkor már a lakosok legnagyobb részéről megfogalmazódott a cseréphasználatra vonatkozó igény. A tetőzet lecserélése azonban még időigényes folyamatnak bizonyult, hiszen az újtól való tartózkodás, az átfedéssel járó tetőszerkezeti átalakítások, s maga a cserép ára is visszariasztotta az embereket. Egy 1900ból származó tarcsafalvi összeírás is ezt a jelenséget tükrözi: a nyolcvanhárom lakóházból hét továbbra is szalmazsúppal volt fedve, huszonnégy házat cserép borított, a többség (ötvenkettő) viszont zsindelyes fedésű volt.

37 Azzal, hogy az építőanyag-ipar is áttért a nagyüzemi termelésre, már nagy mennyiségben állították elő a tetőfedő anyagokat, mely egyben az árak csökkenéséhez, tehát a kereslet fokozottabb növekedéséhez is vezetett. Termelési folyamat A cserepek széles körben való elterjedése egy hosszas folyamatnak bizonyult. Kezdeti szakaszban, amikor csak az egyházi építmények, nemesi kúriák és városi épületek igényelték az újszerű tetőfedő anyagot, az előállító műhelyek is csekély létszámmal működtek. A technológia ismerete mellett, még számos más kedvező feltétel is szükséges volt a gyártási folyamat sikeres kimenetele érdekében. Elsősorban is csak olyan helyen lehetett minőségi (tartós) cserepet előállítani, ahol erre alkalmas agyagréteget találtak. Valóban a zsindelykészítés is helyhez kötött volt, hiszen a hegyvidéki települések mestereinek munkakörét képezte, a cserépvetést pedig az előzőnél szélesebb körben is lehetett volna gyakorolni. Mindezek ellenére, a szállítás nagymértékben megnehezítette az utóbbi anyag nagyobb területre való eljuttatását. A cserepek súlyuk és sérülékenységük miatt, kevésbé voltak alkalmasak szállításra. A tetőcserepek meghonosodása, és az ezeket gyártó kézművesek számának rohamos növekedése egy szorosan összefüggő folyamatnak az eredménye. Pontosabban nem csak arról beszélhetünk, hogy a termelés ütemének növelése által már ki tudták elégíteni a fokozódó keresletet, hanem azzal is számolni kell, hogy pontosan a kereslet motiválta a széles körű cserépgyártást, s-a más munkakörökből való áttérés útján - a készítők számának növekedését. A művelet gyors elsajátítását növelte az a tény is, hogy maga az előállítás nem igényelt különösebb szakértelmet. Lényegében a nyersanyag előkészítésében, majd később az égetési eljárásban volt szükség tapasztalt cserépvetőre, az előállítás többi mozzanata rutinos fizikai munkának bizonyult.

38 A megélhetési gondokkal küszködő falusi családokból egyre többen választották ezt a mesterséget. A köztudatban a cserépvetést végző személyek foglalkozásköre sosem vált egyenrangúvá a famegmunkálás, vagy a korongolás mesterségével. Ennek legfőbb oka az, hogy a cserépgyártók már eleve a társadalmi hierarchia alsóbb szintjéről kerültek ki. A források mindig is igyekeztek hangsúlyozni, hogy a vagyontalan, föld nélküli családok tagjai sajátították el ezt a mesterséget.

39 A tűzrendészeti előírások, valamint a személyes tapasztalatok is arra sarkalták a falusi földműves embereket, hogy növényi eredetű tetőfedeleik lecserélése mellett döntsenek. A fokozódó kereslet tehát módosította a viszonyokat. A leírt magatartások valamelyest átformálódtak, vagyis a cserépkészítő munka már nem vont maga után negatív megkülönböztetést. A szóban forgó kézművességnek - főleg a 19-20. század fordulóján - a falusi társadalmakban betöltött fokozott jelentősége ellenére, a megítélése reverzibilisnak bizonyult. A véleményezés akkor kapott újra negatív töltetet, amikor a cigányság tömegesen vállalta fel ezt a mesterséget, és ennek következtében a többi cserépgyártót nemzetiségi hovatartozástól függetlenül minősítették, lévén, hogy a munkafolyamatot szorosan összekapcsolták a jelzett etnikummal. A nagy mennyiségű termék előállítására alkalmas műhelyeket - mint amilyen a továbbiakban is ismertetésre kerül az államosítás időszakában újabb diszkriminatív megítélés sújtotta. A kollektív jellegű munkamegosztásban gondolkodó adminisztratív elit, a piacra termelő egységeket, a néptömegek ellenségének kiáltotta ki.

40 Ezek az ilyen típusú véleményezések lényegében nem befolyásolták a köztudatban rögzült megítéléseket.