Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 17. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2004)
FÜGGELÉK
készséget mutatott a tervezés elvégzésére, hallgatólagosan elállt, a VÁ-TI, és KÖZTI a szükségesnél kisebb mértékben és csak a felméréstől a kiviteli tervek készítéséig terjedő teljes feladatokat vállalták, igy csak az 1973 után felépíteni tervezett egységeknél jöhettek számításba. /A VATI az I/a. tájegységből 4, a KÖZTI az I/b. és IV. tájé ységekből 27, összesen 31 létesítmény tervezését vállalta./ Az 1972 évi munkák műszaki dokumentációjának -elsősorban a^III. tájegység építményeihez szüséges tervek- nagyobbrésze saját gondozásban ' ószülhet, ami a műszaki részleg fejlesztését követii meg. Az épitkezés előfeltételét képező tervezés megoldása az 1972. évben elengedhetetlenül szükséges, ellenkező esetben almarad, illetve a Sz.N.M.-ben bemutatni kivántpixl ettípusok felszámolódása következtében már fel sem mérhetőkké válnak. A Sz.N.M, tevékenységére nyomasztóan hatott és teherként nehezedett, törekedtünk, hogy a frissen bontó t épületek teljes dokumentációja elkészüljön, ugyanakkor beindítsuk a már régen lebontott és sokszor hiányosan felmért épületek tervezését is. Az előkés ités már említett hiánya miatt, a már megvásárolt 59 zömében lebontott és deponált - épület anyagának konzerválásában nem leptünk előre, sőt az ujonnak vásárolt épületeknél beállott bontási kötelezettség teljesítése miatt teroheink növekedtek. /1971-ben b épületet bontottunk le!/ Az OMÏ. konzerváló részlege nem rendelkezett kellő felszeiéléssel, a HAT Tokod! Patelitő Üzeme csak kisebb méretű anyagok konzerválását vállalta, igy a tömeges konzerválás előfeltételei c.:ak 1971 év végére, 1972 tavt szára áthúzódva valósulnak meg. A Sz.N.M.-ben felépítésre kerülő épületek berendezési tárgyainak gyűjtésére, elsősorban az 1973-ban megnyitni tervezett III. tájegységre koncentrálva 19&9 indult meg. A feladatok torlódása mellett is fokoztuk •. terepen végzett gyűjtőmunkát ós egyetemi hallgatók bevonásával több /3 alkalommal/ kampány gy jtéat hajtottunk végre. A beszámolási időszakban 1757 db tárgyat szereztünk be, ezek Bu #-öan beleltározása meg tört ént, és részben a Néprajzi Múzeumban rendelkezésre álló ideglenes és Szentendrén megvalósított, fémvázas polcokkal felszerelt raktárakban tárol. A Sz.N.M, raktározása azonban megnyugtató módon még nincs megoldva. A Sz.N.M. fotógyüjteménye 12.697 db felvételből áll. A telepítési terv koncepciójának megvalósítása során a tudományos elvek és követelmények gyakorlatba való átültetése gyakran megoldhatatlannak tűnő problémákat vet fel. A gyakorlati munkr tapasztalatainak figyelembevételével a Sz.N.M. telepítése muzeológiai épitészeti- kivitelezési faladatainak irányelveit megfogalmazó elaborátumot a Sz.N.M.O.T. elé terjesztés céljából elkészítettük. A múzeum létrehozásához az Sz.N.M. tudományos és műszaki dolg zóinak összehangolt kollektiv munkastílusa kialakítása területén még aok a termivaló. A szervezet fokozatos kiépitése, a személyi változások kedvező alapot adnak ehhez és a Szlovák Néprajzi Múzeum Aîartin/, Barbejov-i Múzeum és a Lengyel Etnográfiai Park /Sanok/ falumúzeumában 13 fővel szervezett trnulmányut tapasztalatai is kedvezően befolyásolták a végrehajtásban érdekelt munkatársak nézeteit. A KISZ által vállalt védnökség keretében az e yetemi KISZ tervezetekkel, tudományos gyűjtésre, berendezés gyűjtő kampányok létrehozására és az épül etfelmérésekre vonatkozóan folytatott megbeszélések, az elrét eredmények szélesebb alapon adott társadalmi tám gatás kialakulását teszi lehetővé az 1972-es évben.