Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 17. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2004)

FÜGGELÉK

nik - a XVI» századtól már szükségmegoldásként vehetők csak tekintetbe, 8 mint ilyeneket a zsellérség belterületi és különösen külterületi lakbolyéiként kell bemutatni /vö. IV/12/1-2./» A felmenő sikfalakkal épült lakóházak térolosztása általában legalább hármas tagolódást mutat /szoba -f konyha + kamra/. Ez az elrendezés a XV-XVI, századra alakul ki és a jelenleg még számításba vehető épületállományban nom lelünk ennél kezdetlegesebb tagozódásu hitelesen tipizálható lakóházat. Ez. az alaptípus konzerválódik a peremtájakon, mig a központi területen - foként a XVIII*2X3U századi konjunktúrák hatására - különféle toldalékhclyiségckkûl kiegészített, ám az alaptípust tekintve szerkezetileg meg nem változó építményük alakulnak ki. Ezektől a megoldásoktól csak néhány tájon tőrnek el /lásd 3lább/, jószerével a középkori városi épitőkultura hatására. Valamennyi lakóházban /kivéve az ország £~K~i tájairól származókat , ahol kandallókat is találunk/ a kemencés tüzelésmód uralkodó

0 Ennek történetileg különböző fázisú megoldásait példázzák az egyes építmények fűtőberendezései, a Nyugat-dunántúli füstös-háztól és füstöskonyhától, az északi hegyvidék négyszögletes kemencéjének különféle füstelvezető módján át egészen a ktfzponti területeken található legfejlettebb csonkakup formájú kemencékig, illetve a zömültben dunántúli eredetü szemeskályhákig. A különböző formaváltozatok egyben a füstelonítetté váló lakószoba fütésmódjának fejlődési fokozatait is példázzák. A lakberendezés általában a paraszti önellátás, illetve a butorés szerszámipar tájanként változó korrelációinak XIX. századi helyzetét tükrözi, különös figyelemmel a társadalmi osztályok és rétegek, nemkülönben foglalkozási ágak lakáskultúrában mutatkozó konkrét szükségleteire. Ugyanezek a rendező elvek valósulnak meg a háztartás felszereltségét tükröző gazdasági melléképületek szjrszára és eszközcllátottságában, r Az iprx - háziipar ként és falusi iparként - jobbára az egyes építmények sajátos berendezése révén képviselodik, más esetekben - pl. mészégető, malomiprr stb. - sajátos épitmények által egésziti ki az épitészeti kultúrának a SzNM által bemutatott összképét. Profán és egyházi közösségi épületek, azaz fogadók, kocsmák, iskolák, községháza, földesúri dézsmoház, másrészről templomok /római és görög-katolikus, református/ is helyet kapnak a SzNM-ban. A felekezeti megoszlás okozta különbségeket is számbav>.vc két tem~to tarkítja a kcllckoiót sajátos formomégoldásu fej fáival, Bgy kálvária bemutatásával el sdsorban az osztetikai hatást kívánjuk fokozni. Mindtsekot ogybovctve a SzNM műtárgyállománya az alábbi egységekbe /többnyire táji csoportokra/ tagoltan ad áttekintő kép~t a magyar nép hagyományos anyagi műveltségéről: I, Északi hegyvidék - a/ Nógrád-Heves-Borsod m. b/ Abauj-Zemplán m, II, Szőli-raonokulturás mezővárosi csoport III. Folső-Tiszavidék