Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

CSERI MIKLÓS: A szabadtéri múzeumok szerepe és lehetőségei a változó világban

Mi is tervezzük Szentendrén már a Kárpát-medencében élő határainkon túli magyarság bemutatását, s érkezett már hozzánk olyan megkeresés is, hogy egy amerikás magyar kolóniabeli ház, vagy templom áttelepítésével állítsunk emléket a 3-4 generációval ezelőtt „kitántorgotf

1 honfitársaink életmódváltásának. Persze meg van a nyugat-európai előképe is ennek, hiszen a Belfast melletti északír szabadtéri múzeumban az ír kisváros megjelenítése mellett, ahogy belépünk egy kívülről óriás depónak tünő épületbe, egy kivándorlókat szállító tengerjárón találjuk magunkat, s az épület túlsó kijáratán már az amerikai vadnyugat jellegzetes rönkökből összerótt, szögletes telepes építményei tárulnak a szemünk elé. A sort folytathatnám, de ezt sem a hely, sem az idő nem teszi lehetővé. A tanulság egyértelmű, a néprajztudomány, illetve a tágabb értelemben a kulturális antropológia kutatási köre és tematikája a 21. század elejére már meghaladta a hagyományos felfogást. Nem elég a letűnt rurális társadalom reliktumait felkutatni, megőrizni. Nyitni kell - mely nyitás jelenleg is zajlik Magyarországon közelmúltunk és a jelen kulturális jelenségei felé. Ez a nyitás érzékelhető a világ szabadtéri múzeumainak fentebb említett törekvéseiben is. Mi is dolgozunk már Szentendrén az ún. 20. századi tájegység tudományos koncepcióján, mely a hagyományos paraszti társadalom és életmód felbomlását követően kíséri nyomon a falusi és városi néprétegek építészetének és életmódjának változásait. így látható lesz a FAX- és ONCSA-házak mellett, a kockaház is, a cselédházak és bányászkolóniák építményein túl a tszkorszak középületei, a 70-es évek víkendtelkei, és nem tartjuk kizártnak a panel megjelenítését sem (Lásd az itt következő tanulmányt.). Az előbbiekben taglalt tudományos koncepcióváltás persze nem ok nélküli. A látogatói igények változása a legfontosabb, de nem egyedüli tényező ebben a folyamatban. A múzeumok nemzetállami funkciójának módosulása, sőt, bizonyos mértékben ennek lebomlása nemzetközileg megfigyelhető a múzeumok képviselte és az általuk megtestesülő identitáskoncepció átalakulásában is. Nemzeti keretek között a múzeum a közös múlt, a közös kultúra letéteményese és szimbolikus teremtője volt, s többé-kevésbé akként működik ma is. Az identitáseszmény megerősödése és átalakulása viszont egymással párhuzamos folyamat. Ma egyszerre tapasztalható, hogy a múzeumok közvetítette kanonikus azonosságok iránt töretlen a látogatói kereslet (az ősi, a magyar stb.), miközben a nagy, monolit koncepciókkal szemben megfogalmazódik a szkepszis, s ennek során előtérbe kerül a szubjektivitás, a mikrotársadalmi azonosságok képviselete. A skanzenekre hatványozottan érvényesülnek ezek a tendenciák. Szinte kivétel nélkül úgy hirdetik és fogadtatják el magukat, mint a nemzeti jellegzetességek legfőbb megjelenítői (például Magyarország kicsiben), ugyanakkor egyre inkább eleget tesznek azon igényeknek, melyek a kisebbségek, a bevándorlók, marginális rétegek, s általában az átmeneti rétegek és a kevert kulturális formák feldolgozására és a többség számára történő bemutatásra irányulnak. Rögtön ehhez a témakörhöz kell kapcsolnunk a nemzetközi skanzenológia másik nagy problematikáját, az értékteremtés és értékközvetítés kérdését. Felvetődik a kérdés, a múzeum továbbra is kinyilatkoztat-e vagy kételkedni tanít, megtanít-e látni, érzékelni finom árnyalatokat és különbségeket, felajánlja-e a párbeszéd és az interaktivitás lehetőségét, ajánl-e praktikus tanácsokat a társadalmi problémák megoldásában, az általuk birtokolt örökség súlyával segíti-e az identitás továbbélését, erősödését. Meggyőződésem és általános tapasztalatom, hogy a szabadtéri múzeumok ebben az értékteremtő és közvetítő folyamatban jó esélyekkel és adottságokkal rendelkeznek. Engedtessék meg, hogy a nemzetközi példák helyett most a szentendreit mutassam be. GYÖRFFY István azt írta: „...közérthetően, a társadalmi elvárásoknak és igényeknek megfelelően segíteni a társadalmi-kulturális folyamatokat -, ez kell, hogy feladatunk legyen." Tehát mi Szentendrén folyamatosan keressük azokat a témákat, melyek össztársadalmi érdeklődésre számot tarthatnak. Például össztársadalmi jelenség a deviancia, a kisközösségek szétesése, a gyökerek elvesztése, a személyes és kulturális identitások elbizonytalanodása. Rendezvényeink, életmódrekonstrukcióink, tematikus napjaink pozitív példákat adnak ezek orvoslására. Vagy például vidéken pusztulnak az egyedi és hagyományos építmények, mindent elönt a gyáripari termék, uniformizálódik az életmód, az emberek elszakadnak a természetes anyagoktól, kiveszőben a kézzel történő alkotás. Műemlékvédelmi módszertani anyagaink, kiadványaink, kézműves-foglalkozásaink, táboraink és oktató programjaink segítenek feleleveníteni ezeket az emlékeket. Vagy például átalakul és szegényedik étkezési kultúránk, már nem ismernek bizonyos növény-