Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

FLÓRIÁN MÁRIA: Bíró Friderika 60 éves

Flórián Mária BÍRÓ FRIDERIKA 60 ÉVES Bíró Friderika 1943. január 31-én, Budapesten született. Nagymaroson járt általános iskolába, majd Budapesten a Szilágyi Erzsébet gimnáziumba, ahol 1961-ben érettségizett. Művészettörténész szeretett volna lenni, de abban az évben nem indult ez a szak. Serfőző Józsefné Magdi, a Néprajzi Múzeum könyvtárosa közbenjárására a Néprajzi Múzeumban helyezkedett el, ahol 1961-1963 között társadalmi munkában, vagyis olykor-olykor kapott fizetésért dolgozott. Valószínűleg Kresz Mária, Csilléry Klára, Boross Marietta és Fél Edit személye is közrejátszott abban, hogy végül néprajz szakra jelentkezett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem etnográfus szakát egyéni levelezőként végezte, ezzel egy időben, 1963-1968-ig a Magyar UNESCObizottság titkárságán dolgozott. Első néprajzi dolgozatát - Nádtetőfedés Ipolyszögön címmel egy 1962-ben meghirdetett pályázatra írta. Erdélyi Zoltán ösztönzésérc kezdett a népi építészettel és lakáskultúrával foglalkozni, aki azzal biztatta, hogy épül majd egy Falumúzeum, ahol „kell majd egy nő is, aki a házakban a térítőket és a függönyöket felteszi, igazgatja". Friderika már látta is magát, amint a függönyöket igazgatja, és 1968-ban Szalafő ház- és lakáskultúrája címmel megírt szakdolgozatával és etnográfus diplomájával - magyar szakos középiskolai tanári diplomáját majd 1969-ben szerezte meg státust is kapott a Néprajzi Múzeum „szabadtéri osztályán". Itt, illetve a Néprajzi Múzeumból 1974-ben kivált Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológiai osztályán a Nyugat-Dunántúl tájegység felelőse lett. Ebben a témában, Az Őrség népi ház- és lakáskultúrája címmel védte meg egyetemi doktori disszertációját is 1972-ben, ami szélesebb időbeli áttekintéssel hamarosan könyv alakban is megjelent (Az Őrség ház- és lakáskultúrája a 18, század végétől napjainkig. Szombathely, 1975). Bíró Friderika azóta is, immár 35 éve a Nyugat-Dunántúl tájegységgel foglalkozik. Múzeumi feladata volt a tájegység tudományos előkészítése: az épületek kiválasztása, betelepítésük tervének elkészítése, az épületek bontásának, újraépítésének dokumentálása, a nyugat-dunántúli lakáskultúrát idéző berendezésük előkészítése, annak a több mint 5000 tárgynak a megszerzése, amelyek az 1993-ban megnyílt tájegység 25 enteriőrjében láthatóak. 35 éves munkálkodásának e szűkszavú összegezése a szabadtéri múzeumi feladatokat nem ismerő, még a kívülálló etnográfusok számára is elképzelhetetlen mennyiségű és rendkívül változatos tennivalót foglal magában, elsősorban magát az ismerkedést a tájegység történetével, etnográfiájával, az egyes épületekkel és a bennük lakókkal {Zala- és Vas megye paraszti ház- és lakáskultúrája a 19. szcizadban. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Nyugat-Dunántúl tájegysége. Ház és Ember I. 1979. 53-77.). Bíró Friderika publikációiban, szép sorban bemutatkoztak a múzeumba szánt épületek. Elsők között az 1778-ban épített, 1981-ben lebontott, a helyi közösség által búcsúztatott 200 éves felsőszenterzsébeti harangláb (A felsőszenterzsébeti harangláb. TÉKA 1981. 1-3. 11-13.), harangján a felirattal: „Az élőket imára hívom; a holtakat elsiratom". Ezt követte a Pajta, méhes és istálló Egyházashollósról (TÉKA 1981. 1/3.23.), majd A szentgyörgyvölgyi lakóház (TÉKA 1985. 2. 1-6.). Ez a boronafalú épület roppant igénytelen tulajdonosainak köszönhetően mit sem változott 19. század első felében épült állapotához képest, így a Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyik leghitelesebb épülete. Természetesen nem csak a lehető legrégebbi állapotok, hanem a Nyugat-Dunántúlon az országos áramlatokat megelőző újítások bemutatását is tervbe vette Bíró Friderika, így került be múzeumi tájegységébe egy Istállós pajta Szalafőről (TÉKA 1988. 1. 3-7.). Ez a házilag égetett téglából épült és cseréppel fedett, boltozatos pajta az 1880-ban Szalafőre telepedett két burgenlandi kőműves által meghonosított új építészeti stílus kezdetét mutatja. Bíró Friderika amellett, hogy lassanként lebontotta a majdan építendő tájegység épületeit, behozta például az Őrség, Göcsej jellegzetes, a lakóházaktól távo-