Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

SÁRI ZSOLT: Egy falu a 20. századból. A 20. századi épületegyüttes lehetősége a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

9. kép. Tsz-istálló (Muraszemenye, SÁRI Zsolt felvétele) tésére tett lépésekkor. Az árvízi újjáépítéseknél történt meg az első jelentős, egységes beavatkozás, azzal, hogy a népies irányzatú építészek egy csoportja létrehozta a Magyar Ház Barátainak Társaságát, amely bekapcsolódott az újjáépítési munkába. A táji, helyi hagyományok figyelembevételével elkészült „iránytervek"-et rugalmasan kezelve 17 000 új lakóház épült főleg az Alföldön (Pereg, Alpár, Kemecse, Jászszentlászló, Hódmezővásárhely), a Kisalföldön (Bácsa, Bőnyrétalap, Nádszeg) és a Duna mentén (Guta, Tolna, Csikótöttös, Paks).

20 Az 1940. XXIII. törvénycikk által életre hívott Országos Nép- és Családvédelmi Alap társadalompolitikai célja a többgyermekes családok életminőségének javítása volt, melynek része, egyik fontos alapja a megfelelő lakóházak építése volt. Több épületterv is született ennek a programnak a keretében, amelyek közös tulajdonsága volt a hagyományos formák megtartása, a meglévő, tradicionális helyi, táji formákhoz való alkalmazkodás, és ezzel párhuzamosan figyelembe vették a „lét alapfunkcióiból (pihenés, étkezés, tisztálkodás) eredő szükségleteket, azok történelmileg kialakult eszközeinek hagyományos formáit is".

21 Az ONCSA-házak jellegzetessége a tornác, szoba, hálófülke, konyha, kamra, mosó elosztás. A padlózat gyakori alapanyaga a hajópadló, a tetőzet követte a helyi hagyományokat, praktikus tradíciókat. Az ONCSA-program azonban a háború, és a háború okozta gazdasági válság miatt nem tudott teljes egészében kibontakozni, és néhány esztendő alatt elhalt. A második világháború utáni újjáépítésben, és a földosztás következtében kijelölt háztelek parcellákon meginduló építkezés az első években még szervezetlenül, majd 1949-től, a VERES Péter építésügyi miniszter által a Földhitelintézettel közösen létrehozott Országos Házépítő Szövetkezet (OHESz) szervezésében folytatódott két éven keresztül, felhasználva a korábbi ONCSAtervek közül hatot, és az új pályázatra beérkezett tíz épülettervet. Az OHESz-házakból néhány év alatt több mint tízezer lakóház épült fel, több helyen, egykori tanyaközpontok, cselédek lakta majorságok váltak egész településrészekké, önálló falvakká. A legnagyobb OHESz-telepek Gyulaváron (Békés m.), Ózdon (Borsod-Abaúj-Zemplén m.), Százhalombattán, Nyáregyházán (Pest m.), Nagyatádon (Somogy m.), Nagyhalászon (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.), Simontornyán (Tolna m.), Várpalotán (Veszprém m.), és Tiszakóródon (Jász-Nagykun-Szolnok m.) jöttek létre.

22 A hetvenes-nyolcvanas években aztán újra megjelent egy építész-generáció, amely a hagyományos formák felhasználásával tervezett épületeket, de ezek nem tudtak gyökeret vemi, meghonosodni a falvakban. Sokkal inkább kaptak teret a nyugat európai mintákat követő emeletes, hatalmas alapterületű lakóházak. A FAKSZ-, és ONCSA-házak eszmei folytatásaként tekinthetünk az ezredforduló nagy tiszai árvizei utáni beregi újjáépítés során megjelent épülettervekre, amelyek a beregi népi építészet formáit megőrizve illeszkedik a kor technikai, modernizációs törekvéseihez. Ezek az új épületek gyakran - a tradicionálist követő - utcaképet hoztak létre. Lehet, hogy ezek az épületek lesznek a 20. század falusi építészetének záró elemei. A hatvanas és hetvenes években a falvak építészetét, utcaképét meghatározó épülettípus a kockaház lett, amely teljes egészében mellőzte a koráb10. kép. Általános iskola (Sajókaza, VARGHA László felvétele) SZNM, MNÉGY 2527.