Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

OZSVÁTH GABOR: Látvány, célszerűség, szimbólum? Szélmalom-helyreállítások a Dél-Alfóldön

1966-ban Szalay Ferenc festőművész vásárolta meg a molnárportát, a molnárházat annak szerkezeti egységét megtartva műteremmel bővítette. A malmot a vitorla kivételével felújíttatta, berendezését konzerválta, egy hiteles, élő, kis múzeummá varázsolta (20. kép). E hely hamarosan a kulturális élet pezsgő központjává vált. Szakmai szemmel nézve országos viszonylatban azon kevés, ép szélmolnár porta közé tartozik, ahol a szakértelem és a tárgy iránti, féltő alázat szinte teljes egészében megőrizte számunkra dédszülcink életének ezen fontos színterét. Jelenlegi tulajdonosa révén e szélmalom visszanyerte a tanyavilágban egykor betöltött, szellemi vezető szerepét is (21. kép). Szatymaz, Enyingi-féle szélmalom (Magánkézben; 22. kép) Szatymaz és Balástya között a katonai felmérések három szélmalmot is jelölnek. Az őszeszéki kövesút mellett található az Enyingi-féle szélmalom. Helyén a 19. század legelején épült szárazmalmi alapokra az eredetileg alulhajtós," hatvitorlás szélmalom, melyet a 19. század derekán alakítottak át felülhajtós, holland típusú szélmalommá. Az Enyingi család 1853-tól

12 több, mint száz éven át korábban bérlőként, később tulajdonosként szorosan kötődött e darálóhoz. Szeged város 1887-ben felvett külterületi házszámjegyzékében még Kormányos Mihály nevén szerepelt. Utolsó molnárja és 1912-től gazdája az 1873-ban született Enyingi István volt, kinek nagyapja már 1853-ban szintén molnárként dolgozott e malomban; majd 1912-ben született fia is örökölte ősei szakmáját. 1938-ban a darálót szívógázmotorral látták el, így szolgálta 1951-ig őrletőit (23. kép).

13 23. kép. Szatymaz, az Enyingi-malom és molnárház, 1960-as évek. (MFM NFt. 15889., JUHÁSZ Antal felvétele) Az 1950-es évek elején a szélmalom közelében - a helyi tanács tudtával - tűzőrségi táborokat szerveztek, melynek résztvevői a fa alkatrészeket nagymértékben megrongálták. 1953-ban a portán megjelent három személy, akik a 80 éves, vak molnárt a gépház kinyitására kényszerítették, majd kalapácsokkal összetörték a szívógázmotort, és ócskavasként elszállították.

14 E malmot az 1970-es években szerelték le. A későbbiekben hétvégi házként szolgált, majd gömbvillám rombolta le. Pillanatnyilag - külső formáját megtartva - nyaraló számára újjáépítették. Szegvár, szélmalom (MJ-2777 műemlékjegyzéki szám; 24. kép) A 19. század közepén épült szélmalom az 1940-es években már csak egypár vitorlával darált.

15 1939-ben a már említett mártélyi szélmalom tulajdonosa a Késmárki-család két tagja végezte működése utolsó, nagy felújítását. Leállását követően először 1962-ben (25. kép), majd 1985-ben, legutóbb pedig 1995-ben végeztek nagyobb helyreállítási munkálatokat e malmon (26. kép). Az Országos Műemléki Felügyelőség 2451/1964 számú határozatával műemlék jellegű népi műemlékké nyilvánította. Belső berendezése teljesnek tekinthető, bár a röpsúlyos kőtávolság-szabályzó beszerelése idegennek tűnik; nagy valószínűséggel valamely felújítás alkalmával, utólagosan építették bele. A legutóbbi helyreállítás során több belső szerkezeti elemet újragyártottak vagy kihagytak, például az egyik kisorsó lengő gerendája ma is a tájház udvarán kallódik. A munkálatok közben az egyik malomkő eltört. A szelestengelyt rosszul (vízszintes lapjával és nem éllel fölfele) állítva annak fölső felszíne a csapadékot a belső berendezésre vezeti annak korhadását idézve elő. A fal 24. kép. Szegvár, a szélmalom felülnézetből, 2003. (KISS László, Icon Repró, Szeged légi felvétele)